Atlétika: lesz harmadik olimpiai bajnok a Németh családban?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.21. 15:12
Atlétát szeretne nevelni a fiaiból és a kislányából a 71 éves Németh Miklós, az 1976-os montreali olimpiai játékok gerelyhajító versenyének győztese.

A Németh csemeték – Németh Miklós Fábián (14 éves), Németh Márton Pál (12) és Németh Mimi Liza (10) – előtt nem csak az apjuk példája lebeghet, hanem a nagyapjuké is. Németh Imre 1948-ban Londonban lett olimpiai bajnok a kalapácsvetésben, majd 1952-ben bronzérmes, világcsúcsokat is javított, visszavonulása után őt nevezték ki az 1953-ban átadott Népstadion első igazgatójának.

„Azt már a közös munkánk legelején tisztáztuk, hogy attól még nem lesznek olimpiai bajnokok, hogy Németh a nevük és én vagyok a dobószámokban az edzőjük – mondta Németh Miklós. – Manapság persze minden megtörténhet, de én sohasem voltam híve az ábrándok kergetésének. Egyelőre nem akarom rábírni a srácokat arra a kőkemény munkára, amiben hosszú évekig részem volt, fokozatosan haladunk előre. Erősek és szívósak, Miklós Fábiánnak egyre jobban megy a diszkosz- és a kalapácsvetés, és azt tapasztalom, hogy hihetetlen elvárásai vannak önmagával szemben. Márton Pál talán később beérő atlétapalánta, de már érzi és érti a kalapácsvetés lényegét, miközben Mimi Liza, a család kis büszkesége a futószámokban és távolugrásban fejlődhet a legtöbbet. A gyerekeket nem tartja görcsben a teljesítménykényszer, a támogatók kedvében sem kell járnunk, mert a család és a vállalkozásaink a szponzoraik.”

AZ SZPRESS HÍRSZOLGÁLAT TELJES ÍRÁSA A KÉPRE KATTINTVA OLVASHATÓ EL!

SzPress

Lesz harmadik olimpiai bajnok a Németh családban? Montreal hőse saját sportklubjában foglalkozik az atlétapalánta gyerekeivel Atlétát szeretne nevelni a fiaiból és a kislányából a 71 éves Németh...



 

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30

Ötkarikás történetek: olimpiai bajnoki cím világcsúccsal

Párizs 2024
2024.07.10. 08:38
Ezek is érdekelhetik