Pars Krisztiánt nem azért büntették meg, mert doppingolt volna.
Ennyit szögezzünk le az elején, már csak azért is, mert egy átlagember, aki bármilyen kontextusban meghallja a „dopping" szót, rögtön arra gondol, hogy a szóban forgó sportoló a négy fal között, stikában éppen valamilyen tiltott teljesítménynövelő szert adagol magának. Márpedig Pars Krisztián ilyet nem tett.
Nem csalt, és most sem anabolikus szteroiddal – mondjuk, sztanozolollal –, növekedési hormonnal bukott meg, nem is EPO-t vagy valami hasonló, „durván” hangzó szert találtak a szervezetében, hanem olyat, amely érdemben nem növeli a teljesítményt, sokkal inkább a magánéletéhez van köze, mint a sportteljesítményéhez. A sportoló egyébként maga is hasonlóképpen védekezett a keddi tárgyaláson.
Nem doppingolt, hanem doppingvétséget követett el – a különbség óriási.
Persze ettől még mindkettő büntetendő, hiszen a szabály, az szabály, és tény, hogy a versenyidőszakon kívül használt szer a téli szezon első versenyén, januárban még kimutatható volt a vizeletéből. De mielőtt ítélkezünk, azért van itt két tény, amit ne felejtsünk el.
Az egyik, hogy manapság elég meginni a gyógyszertárban vásárolt, torokfájásra felírt, vízben oldódó port, hogy az ember szervezetébe olyan anyagok kerüljenek, amelyek tiltólistán vannak, és amiért ugyanúgy eltiltanák évekre. Márpedig az átlagember ezeket nem azért issza, hogy nagyobbat dobjon, hanem hogy meggyógyuljon.
A másik, hogy Pars csaknem húsz éve szállítja az érmeket a világversenyekről, rengeteget tett már a magyar sportért, és egy évtizeden át a vállán cipelte a magyar atlétikát. Éppen ezért nem lenne sem elegáns, sem igazságos, ha felrónánk neki ezt a hibát, egyrészt mert egy élsportolónak általában nem könnyű elfogadni, ha pályafutása a vége felé közeledik, másrészt pedig tett ő már le annyit az asztalra, hogy a sikerei révén emlékezzünk rá.
Tény, nagyot hibázott, amiért vállalnia is kell a felelősséget, de ettől ő még ugyanaz a Pars Krisztián marad, akit eddig is ismertünk.
Az olimpiai bajnok.