Atlétika: úszással ünnepelte 90. születésnapját a volt csúcstartó

– A második világháború évei a pályafutásának sem tettek jót.
– Olyannyira nem, hogy éveken keresztül be kellett érnem a vasutasbajnokságok érmeivel és két, mezei bajnoki győzelemmel. Az első figyelemre méltó részsikert 1950-ben, a szezonzáró versenyen, Nyíregyházán értem el, ahol az akkori legjobbak – Kovács „Bütyök” József, Garay Sándor, Jeszenszky László, Juhász Béla – előtt ötezren én lettem az első. 1951-ben megnyertem az 1500 méteres bajnokságot az ob-n, 1952-ben pedig második lettem. Kijutottam a helsinki olimpiára is, ahol 5000 méteren hetedikként végeztem.

– Már a Vasas atlétájaként 1953-ban eljutott pályafutása csúcsára: világcsúcstartó lett.
– A Népstadionban szeptember 23-án rendezték a rekordkísérletet, amelyen Garay, Béres, Rózsavölgyi István, Iharos Sándor sorrendben futottunk a 4x1500 méteres váltóban 15:29.2 perces eredménnyel sikerült a csúcsjavítás.

– A következő rekordoknál már nem került be a váltóba. Miért?
– Elsősorban az volt a gond, hogy Iglói Náci bácsi kérésére sem hagytam ott a Vasast azért, hogy a Honvédban együtt edzhessek a legjobbakkal. A testnevelő tanári hivatás számomra többet jelentett: a Gödöllői és a Kertészeti Egyetemen, majd a SOTE testnevelési tanszékén és végül a Szentendrei Katonai Főiskolán összesen négy évtizedet dolgoztam, utána vonultam nyugdíjba.

– Harmadik évtizede nincs állandó elfoglaltsága. Miként telnek a napjai?
– Hatvanhárom éve élek boldog házasságban egykori távolugró feleségemmel. Két lányom, három unokám és három dédunokám van. Mindmáig hetente négyszer úszom és háromszor kocogok a Hármashatárhegyen. Ma is örömmel emlékezem arra, hogy tanítványom, Szabóné Nagy Zsuzsa negyedik lett a tokiói olimpián a nyolcszáz méteres síkfutásban. Egyébként országos versenybíró vagyok, legutóbb néhány hete az Iharos Sándor Emlékversenyen működtem közre.