Atlétikai Eb: Halász Bence döntős, a Koroknai fivérek nagyot futottak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.06. 16:25
Nagyon jól kezdte a berlini atlétikai Európa-bajnokság első (hivatalosan nulladik) napját a magyar küldöttség: a kalapácsvetők nevezési listáján negyedik Halász Bence elsőként teljesítette a döntőbe jutást jelentő 76 méteres selejtezőszintet.

A junior-világbajnok, U23-as Európa-bajnok kalapácsvető, Halász Bence (aki az idén dobta meg 79.57 méteres egyéni csúcsát) elsőre remekelt, és 76.81 méterrel bejutott a kedden, 19.45-kor kezdődő fináléba.

„Szerettem volna elsőre megdobni a szintet, örülök, hogy sikerült. Az idei versenyzésem alapján úgy gondoltam, ennek simán kell mennie. Most el tudom tenni magam holnapra, több energiám lesz. Ha holnap ilyen dobással kezdenék, abból lehetne építkezni” – nyilatkozta az M4 Sport kamerája előtt.

A 76 méteres szintet mellette még a két lengyel, a háromszoros világbajnok Pawel Fajdek (77,86 m) és az olimpiai bronzérmes Wojciech Nowicki (76,03), valamint a fehérorosz Pavel Barejsa (76,47 m) dobta túl.

Pásztor Bence a selejtező B-csoportjában indult, neki a 75.74-es legjobbját kellett volna megjavítania a fináléba kerüléshez. Ez azonban nem sikerült, sorrendben 69.02, 69.66 és 68.85 méter dobott, ezzel esélye sem volt a döntőbe jutásra.

A férfiak 100 méteres síkfutásában Szabó Dánielért szoríthattunk, aki az ötödik előfutam hármas pályájára kapott besorolást, de 10.34-es idén futott egyéni csúcsát nem tudta megdönteni, végül futamában 10.64-gyel az utolsó lett.

Férfi 400 gáton a Koroknai fivérek, Máté és Tibor indultak. Előbbi a harmadik előfutamban 300 méterig vezetett, de aztán elmerevedett, és végül a negyedik helyen ért célba, de 50.70 másodperces ideje a kilencedik legjobb lett, így továbbjutott.

„Örülök nagyon a futásnak, az eleje jól ment, de a nyolcadik gátnál megbicsaklott a bokám. Szerencsére nem lett nagyobb baj, és tovább tudtam menni. Szerintem az egyéni csúcsomat meg fogom tudni dönteni” – nyilatkozta.

A Koroknai fivérek, Máté (képünkön) és Tibor is továbbjutottak a 400 gát előfutamaiból (Fotó: Facebook)
A Koroknai fivérek, Máté (képünkön) és Tibor is továbbjutottak a 400 gát előfutamaiból (Fotó: Facebook)

Koroknai Tibor a negyedik futamban még jobban teljesített, a célegyenesbe elsőként fordult be, és végül szép futással a második helyen zárt, és a harmadik legjobb idővel (50.34) továbbjutott.

„Próbáltam végig óvatosan menni, éreztem, hogy ott vagyok az első-második helyen, csak begurultam a célba. Most már bármi lehet, nem fogok tartalékolni” – mondta.

Női 100 méteres síkfutásban Nguyen Anasztázia a második futamban 11.72-es idővel az utolsó előtti, nyolcadik lett, és nem jutott tovább.

ATLÉTIKA
EURÓPA-BAJNOKSÁG, BERLIN
KVALIFIKÁCIÓS NAP

Férfi kalapácsvetés, selejtező (Halász Bence 76.81 méterrel döntős, Pásztor Bence kiesett)
Férfi 100 m, előfutamok (Szabó Dániel kiesett)
Férfi távolugrás, selejtező
Férfi 400 m gát, előfutamok (Koroknai Máté a 9., Koroknai Tibor a 3. idővel jutott tovább)
Női 100 m, előfutamok (Nguyen Anasztázia kiesett)
Férfi súlylökés, selejtező, A- és B-csoport

Legfrissebb hírek

Halász Bence jó formában kezdte az idényt

Atlétika
2025.03.01. 20:18

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Halász Bence és Madarász Viktória ötödik az atlétikai világranglistán

Atlétika
2025.01.13. 08:54

Pars Krisztián szögre akasztotta a kalapácsot

Atlétika
2025.01.11. 16:31

Halász Bence: Aláírtam volna az eredményeimet, de még lehet mit fényesíteni rajtuk

Atlétika
2024.11.18. 18:17

Krizsán Xénia és Halász Bence az év legjobb atlétája, elbúcsúztatták a visszavonuló Pars Krisztiánt

Atlétika
2024.11.15. 21:34

Hatvanéves lett Gécsek Tibor Európa-bajnok kalapácsvető

Atlétika
2024.09.22. 19:01
Ezek is érdekelhetik