Atlétika: összeszedettségének tulajdonította U20-as vb-bronzát Szűcs Szabina

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.08.27. 11:20
null
Krizsán Xéniát és Zsivoczky-Farkas Györgyit nevezte példaképének a 19 esztendős hétpróbázó (Fotó: Török Attila, 2020)
A második versenynapon mutatott összeszedettségének tulajdonítja medálszerzését a hétpróbázó Szűcs Szabina, aki múlt csütörtökön bronzérmet nyert a Nairobiban rendezett U20-as atlétikai világbajnokságon.

 

Az M4 Sport Sporthíradóban pénteken felidézte: az első napot nem kezdte jól – negyedik helyen állt a nyolcfős mezőnyben –, a második versenynapon viszont három egyéni csúcsot is elért, ezzel összesítésben pályafutása legjobb teljesítményét bemutatva 5674 ponttal zárt.

„Összeszedtem magam fejben, sikerült egy ilyen második napot produkálnom, amivel megszereztem ezt a harmadik helyezést" – emelte ki a kecskeméti atléta, aki tanulságként azt fogalmazta meg: nem szabad egy-két rosszul sikerült szám után azt gondolnia, hogy „minden elveszett".

Hangsúlyozta, 800 méteren például „magaslaton, negyven perc csúszással, bőrig ázva" futott egyéni csúcsot, amivel megmutatta saját magának is: „nem annyira rossz futó, mint gondolta".

Példaképeiként Krizsán Xéniát és Zsivoczky-Farkas Györgyit nevezte meg a 19 esztendős atléta, aki magáról úgy vélekedett: képességeit tekintve már nincs messze a felnőtt mezőnyben eredményes szerepléshez szükséges teljesítmény.

Legfrissebb hírek

„Tisztában volt vele, hogy a lehető legjobb formájában van” – Szűcs Szabina edzője a vb-n elért hatodik helyről

Atlétika
17 órája

Fedett pályás atlétikai vb: Gálpál Zsombor 12. négy szám után hétpróbában

Atlétika
2025.03.22. 14:32

Szűcs Szabina és Krizsán Xénia is a legjobb nyolcban zárt, Molnár Attila ismét bejutott a vb-döntőbe

Atlétika
2025.03.21. 14:47

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Atlétika: Takács Boglárka ismét közel volt az országos csúcsához

Atlétika
2025.02.16. 19:49

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Krizsán Xénia: A világbajnokságon még szeretnék szerepelni

Atlétika
2024.10.07. 14:06
Ezek is érdekelhetik