Mélyszegénységből indult, vb-aranyat nyert – a sprinter Fred Kerley legendává válna

Kezdjük a végén: Eugene-ban az amerikai Fred Kerley lett a 100 méteres síkfutás világbajnoka, rajta kívül két honfitársa, Marvin Bracy és Trayvon Bromell állhatott fel a dobogóra, és bár amerikai sprinter nélkül még nem rendeztek 100 méteres vb-döntőt atlétikában, olyan csak 1983-ban és 1991-ben fordult elő, hogy mindhárom érem az Egyesült Államok sportolójának nyakába kerüljön.

Ráadásul erre a trióra sem sokan fogadtak volna néhány éve. Bracy nem is atléta akart lenni, sérülése miatt kellett feladnia NFL-es álmait, Bromellnek orvosok tucatjai mondták, hogy elszakadt és megműtött Achilles-inával már nem fog tudni gyorsan futni. Megszenvedtek a sikerért, azonban mindannyiuk közül a harmadik érmes, Fred Kerley története a legkeményebb, neki jóval nehezebb akadályokkal kellett megküzdenie élete eddigi 27 éve alatt.

A MÚLTJA MOTIVÁLJA

Az 1995-ben, Texasban született Fredrick Lee Kerley jelentős hátránnyal kezdte az életét, ugyanis kétéves volt, amikor négy testvérével együtt örökbe fogadta a nagynénje, miután apja börtönbe került, anyja pedig nem tudott megbirkózni a szülői szereppel, ezért lemondott a gyerekeiről.

„Én csak egy kisgyerek voltam, akinek fogalma sem volt róla, mi történik körülötte – emlékezett vissza. – Egyetlen hálószobánk volt, abban aludtunk tizenhárman egy szalmazsákon. Virginia néni volt az egyetlen, aki vigyázott ránk, nélküle nem lennék most itt, és nemhogy világklasszis sportoló, de ki tudja, mi vált volna belőlem.”

Évekig álmodozott arról, hogy egyszer jobb élete lesz, ezért az ő motivációja abból az élethelyzetből fakad, ahonnan jött, hogy ne kerüljön még egyszer olyan kilátástalan körülmények közé. Ezért akar továbbra is nagy tetteket véghez vinni, ez hajtja folyamatosan előre.

Bár testvéreivel mélyszegénységben nőttek fel, a sportban megtalálták az egyetlen kitörési pontot. A magas, erőteljes testalkatú Fred középiskolásként számos sportágat kipróbált, belekóstolt a kosárlabdába és az amerikai futballba, de az atlétika érdekelte a leginkább, tehetsége és szorgalma pedig főiskolai ösztöndíjat ért neki. „A belemet kidolgoztam, hogy profi lehessek, de az atlétika megváltoztatta az életemet” – mondta.

FORDÍTOTT UTAT JÁR

Az ambíciói már korán megvoltak, 2016-ban megpróbált bekerülni az Egyesült Államok olimpiai csapatába, ami ugyan nem sikerült, de abban az évben a 4x100-as váltóval megnyerte U23-as észak- és közép-amerikai bajnokságot Salvadorban, ahol egyébként csapattársa volt a fedett pályán azóta világcsúcstartó Christian Coleman is. Az áttörést a következő esztendő hozta meg, amikor 44.85 másodperccel, az év legjobb időeredményével megnyerte az amerikai egyetemi bajnokságot 400 méteres síkfutásban, amely a valaha volt tíz legjobb fedett pályás idő egyike.

Erre tett rá még egy lapáttal azzal, hogy öccsével, Mylikkal egy csapatban behúzták a 4x400-as váltót is, amivel egyesületük, a Texas A&M története során először – és mindeddig utoljára – megnyerte az egyetemi bajnokságot. Nem sokkal később Fred 43.70 másodperces idővel új egyetemi csúcsot állított fel, majd aranyérmes lett a szabadtéri egyetemi bajnokságon is, s ezzel hazájában megkerülhetetlen tényezővé vált a versenyszámban. Nemzetközi szinten is szép sikereket jegyzett, 2017-ben profi karrier­be kezdett és már az amerikai csapattal tarthatott a londoni világbajnokságra, amelyen a 4x400-as váltóval ezüstérmet szerzett, egyéniben pedig a hetedik helyen végzett. Kezdetnek nem rossz...

A következő évben a birminghami fedett pályás vb-n újra ezüstérmet szerzett a váltóval, majd sérülésből visszatérve 400 méteren megnyerte a Gyémánt Liga-sorozatot is. A 2019-es dohai vb-n aranyat nyert a váltóval és bronzot egyéniben, és bár szép jövő előtt állt, pályafutásában hirtelen mégis háttérbe szorult a 400 méter, és új kihívásokat kellett keresnie.

A 100 MÉTERES DÖNTŐ EUGENE-BAN

Fred mindig is szerette a sprinttávokat, de egészen tavaly májusig mindenki 400-as futóként tekintett rá, azonban egyre jobban fájt a bokája a kanyarok megterhelése miatt, így edzőjével néhány nap alatt úgy döntött – a sportágban igen szokatlan módon –, a rövidebb távok felé mozdul el. Általában ugyanis éppen ellentétes utat járnak be a futók: felfelé váltanak távot, mert a gyorsaságuk a rövidebb távon nem elég, vagy már megkopott, kicsivel hosszabb számban viszont még kamatozhat.

Így nem csoda, ha Kerley döntését keményen bírálták egészen addig, amíg 2021. április 24-én 10 másodpercen belülre nem került (9.91), majd hogy bizonyítsa sokoldalúságát, két hónap múlva 19.90-es időt repesztett 200 méteren, amivel a harmadik atléta lett a sportág történetében honfitársa, Michael Norman és a dél-afrikai Wayde van Niekerk után, aki képes volt 10 másodperc alatt futni százon, 20 alatt kétszázon és 44 alatt négyszázon. Párizsi sikere után pedig ugyanebben az évben ő lett az egyetlen sprinter, aki mindhárom említett számban nyert már Gyémánt Liga-futamot.

KIBÉKÜLT A SZÜLEIVEL

Az olimpiai válogatón harmadik lett 100 méteren, és meglepetésre 9.84 másodperces idővel ezüstérmet szerzett Tokióban, négy századdal lemaradva a győztes olasz Lamont Marcell Jacobs mögött. Innen már egyenes út vezetett az idei, hazai világbajnokságig, amelyen vissza akart vágni európai riválisának, ezért már az első futásánál odatette magát, 9.79-es eredménye a verseny történetének leggyorsabb előfutama volt. Ugyan nem ezért, hanem sérülés miatt Jacobs visszalépett, bár ha nem teszi, most akkor sem lett volna esélye Kerleyvel szemben, aki hazai közönség előtt lett világbajnok.

„Ez a győzelem nekem visszaigazolás, hogy képes vagyok csúcsteljesítményre száz, kétszáz és négyszáz méteren is. Százon és négyszázon már van világbajnoki érmem, már csak egy van hátra” – fogalmazott Kerley, a kétszázasra azonban még várnia kell legalább a jövő évi budapesti vb-ig, mert Eugene-ban nem sikerült döntőbe jutnia.

Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy továbbra is merjen nagyot álmodni, minden vágya, hogy a világ leggyorsabb embereként 100, 200 és 400 méteren is tartsa a világrekordot. Olyan legendává szeretne válni, mint Usain Bolt, bár a személyiségük egyáltalán nem hasonlít, míg a jamaicai sztár igazi showman volt, Kerley nem a szavak embere. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tartaná kézben az életét, szüleivel már kibékült, mindennap beszélnek telefonon, és hisz abban, hogy a jövője csak saját magától függ.

„Az elme irányítja a testet, és ha az előbbi erős, akkor más nem mondhatja meg, mit tudsz vagy nem tudsz megtenni – fogalmazta meg élete mottóját. – Hinned kell magadban, nem várni, hogy mások higgyenek benned, én pedig száz százalékig bízom magamban.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. július 23-i lapszámában jelent meg.)