Atlétika: a kenyai kormány kéri, ne tiltsák el sportolóit

Vágólapra másolva!
2022.11.25. 11:05
null
Illusztráció: AFP
A kenyai kormány írásban kért felmentést sportolói várható eltiltása alól a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől (WA), miután az utóbbi időben 63 versenyzője akadt fenn a doppingvizsgálatokon.

A kelet-afrikai ország ígéretet tett, hogy a következő öt évben kiemelten foglalkozik majd atlétái doppingolásának megfékezésével és erre ötmillió dollárt (majdnem kétmilliárd forintot) hajlandó fordítani.

„Nem fogjuk megengedni, hogy etikátlanul doppingoló egyének tönkretegyék Kenya hírnevét” – tette közzé pénteken Twitter-oldalán Ababu Namwamba kenyai sportminiszter.

A WA antidopping-bizottsága megerősítette, hogy megkapta az egyik legeredményesebb futónemzet kérvényét, de még nem adott ki hivatalos álláspontot. A WA várhatóan jövő heti római tanácsülésén dönt az ügyben. Kenya helyzete a doppingbotrányai miatt eltiltott oroszokéhoz hasonló, ezért számolhat a tokiói olimpia atlétikai viadalain tíz érmet – közte négy aranyat – nyerő afrikai ország a büntetéssel.

Kenya jelenleg az A-kategóriás országok listáján szerepel a WA doppingellenes szabályzata alapján, ennek értelmében sportolóinak minden nagyobb világverseny előtt legalább három alkalommal kell részt venniük előre be nem jelentett vizelet- és vérvizsgálaton – versenyen kívül.

Kenyának jelenleg 55 eltiltott atlétája van és további nyolcat függesztettek fel ideiglenesen az elmúlt pár hónapban. Köztük van a 2021-es Boston Marathonon győztes Diana Chemtai Kipyokei és Betty Wilson Lempus. Őket bizonyítékok meghamisításával és a fegyelmi eljárás akadályozásával is vádolják, miután 2021-ben pozitívnak bizonyult a tesztjük triamcinolonra, az amúgy az asztmás megbetegedések kezelésére használt, az oxigénfelvevő képességet javító tiltólistás szerre.

Csak ez év eleje óta már több mint húsz kenyai atlétát marasztaltak el doppingvétség miatt.

Legfrissebb hírek

Adrian Mutu: Ha nincs a kokain, megnyerhettem volna az Aranylabdát

Minden más foci
Tegnap, 11:01

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
2025.03.27. 12:29

Vb 2026: Uganda legyőzésével menetel a történelmi kijutás felé Mozambik válogatottja

Foci vb 2026
2025.03.20. 16:18

Tanítványok doppingolása és tiltott szer birtoklása miatt atlétikai edzőt tiltottak el

Atlétika
2025.03.18. 18:26

Kenderesi a hazugságvizsgálatot is vállalja az igazáért

Úszás
2025.03.18. 09:12

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
2025.03.04. 17:25

Legutóbb a Manchester Unitednél dolgozott az új kenyai kapitány

Minden más foci
2025.03.04. 14:55
Ezek is érdekelhetik