Atlétika: érdekházassággal vádolták meg a magyar gátfutót – videó

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.02.23. 16:45
null
Szűcs Valdó (Fotó: Nemzeti Sport)
Nehezen indult az év Szűcs Valdó számára. A 2021-ben az olimpián, 2022-ben pedig az Európa-bajnokságon 110 méteren elődöntőig jutó gátfutótól megtagadták a belépést az Egyesült Államokba, ahol Grant Holloway társaságában készült volna – derült ki az Atlétika TV-nek adott nagyinterjújából, amelyet a Magyar Nemzet szemlézett.

Az interjúban Szűcs Valdó beszélt arról, kisebb sérülés kihagyta a fedett pályás országos bajnokságot és Európa-bajnokságot is.

„Nem dőlt össze a világ, nyertem már országos bajnokságot, ráadásul nagyon jó idővel. A hazai világbajnokság évében azért szerettem volna egy jó évkezdést.”

A fő cél idén minden magyar atlétához hasonlóan Szűcsnek is az augusztusi, budapesti, szabad téri világbajnokság. A magyar gátfutó a tervek szerint a címvédő Grant Holloway társaságában készül a vb-re.

„Amikor kint vagyok, együtt járunk golfozni, pilatesre is, úgyhogy tényleg nem csak edzéstársak, hanem barátok is vagyunk” – árulta el Szűcs Valdó a fedett pályás világcsúcstartóról.

Szűcs már tavaly is az Egyesült Államokban edzett, ám idén januárban váratlan akadályba ütközött.

„Két és fél hétre visszatértem volna finomhangolásra a fedett pályás versenyek előtt, de sajnos azt a hírt kaptam, hogy megtagadták a vízumomat. Most már ügyvéddel dolgozom, hogy vissza tudjak térni Amerikába. Egyáltalán nem értjük a dolgot, hiszen amerikai a feleségem. Amber idősebb nálam, és olyan vádakat kaptam, hogy ez csak egy kamuházasság, nem valós.”

A magyar gátfutó bízik benne, hogy a nehéz évkezdet után már gondtalan lesz a felkészülése.

A TELJES BESZÉLGETÉS

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Sebastian Coe reméli, hogy megtelik a tokiói stadion a 2025-ös atlétikai vb-n

Atlétika
2024.10.04. 15:55

Szabó Nóra: szeretnék kijutni a jövő évi világbajnokságra

Atlétika
2024.09.30. 10:28

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21
Ezek is érdekelhetik