Sportdiplomácia: Csak egy bizonyos pontig éri meg áldozatot hozni – Baji Balázs

 

– Az utóbbi években egyre többször kerülnek szembe egymással a sportolók és a sportszervezetek. Hogyan látja a hazai szövetségek, egyesületek működését ebben a tekintetben?
– Sportvezetői munkám révén több sportszövetség működésére van némi rálátsom – kezdte az interjút Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportolói bizottságának vezetője, a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgató-helyettese. – Sokféle vezetői mentalitás létezik. Néhány szervezet nyitott könyv, például a sportolókat is bevonják a döntéshozatalba, de vannak olyanok is, amelyek zártan, szűk körben határoznak fontos kérdésekről, mégis jó szándékkal, a sportág érdekeit figyelembe véve. Ilyenkor előfordul, hogy a végső döntést nem mindenki érzi sajátjának, és ez elégedetlenséget szülhet, ahogy az is, hogy mindenki elégedett az adott ügy végkifejletével. Olyan is előfordul, hogy a sportolók elégedetlenek, mégis eredményes a sportág.

– Kívülről úgy tűnik, hogy sok szervezetnél még mindig a tekintélyelvű döntéshozatalé a főszerep, máshol viszont amint a sportoló megszólal, azonnal felteszik a kezüket a sportvezetők, nehogy híre menjen az elégedetlenségnek.
– Egyik véglet sem jó. Káros, ha semmibe veszik a sportolókat, ha mindent áterőltetnek rajtuk, ahogy az is, ha a versenyzők első szavára a szövetség bármit hajlandó megtenni nekik akkor is, ha az más aspektusból hátrányos a sportágnak. Ezért is fontos, hogy megteremtsük a kommunikáció intézményi kereteit, akkor jöhet létre kölcsönösen előnyös együttműködés a sportszervezetek és sportolóik között – erre való például a sportolói bizottság.

– Mennyire bánhatnak kesztyűs kézzel az edzők, sportvezetők a sportolókkal, hogy ne menjen az eredményesség rovására?
– Azzal természetesen minden sportoló szembesül, hogy a világ tetejére vezető út lemondásokkal van kikövezve, és egy bizonyos pontig megéri áldozatokat hozni. Nincs mese, az élsportolóknak feszegetni kell a határaikat, de ha a határaikon túlra kényszerítik őket külső nyomásra, és emiatt feladják önmagukat, ne adj’ isten, lelkileg-testileg túlzó módon sérülnek, nem elfogadható áldozat. Mindenkinek a saját határáig kell elmenni.

– Pedig sokan máig úgy állnak hozzá, a sportolónak az a dolga, hogy sportoljon, nem az, hogy beleszóljon a szövetség, a klub ügyeibe…
– Egy általános, a sport világán kívüli példával élnék. Van egy munkahelyi konfliktus, de kívülről valaki azt mondja: a beosztott dolgozzon, ne szóljon bele abba, hogyan bánik vele a főnök, és milyenek a munkakörülményei. Mindenki felszólalhat, ha jogosnak vélt sérelem éri.

– Miként forduljon a szövetséghez a sportoló a szervezet működését érintő problémáival?
– Fontos, hogy tisztán, józanul ítélje meg az adott helyzetet, és jól fogalmazza meg a mondanivalóját. Nem mindegy, hogy a sértett milyen körülmények között fejti ki a véleményét, vannak-e szervezett keretek a megnyilvánulásra, és az milyen szinten érinti az adott sportág egészét.

– Hogyan segítenek ezen a sportolói bizottságok?
– Ha a nyílt kommunikáció megjelenik egy sportágban, és a versenyzőknek van kihez fordulniuk anélkül, hogy szankciókkal néznének szembe az őszinteségükért, sok félreértést meg lehet előzni. Vannak persze sérelmek, kényes témák, amelyekről akkor is nehéz beszélni, ha egyébként van rá lehetőség. Ilyen például az abúzus, el tudom képzelni, hogy az érintettek nem mernek kitárulkozni, de akkor is megnyugtató, ha ott van a sportolói bizottság.

– Miből erednek a félreértések?
– A sportolók többnyire csak a döntés végeredményét látják, azt nem, miként alakult ki a végleges határozat. Sportolóként én is azt gondoltam időnként, hogy lehetne ezt sokkal jobban csinálni… Most sportvezetőként sok esetben ott ülök a döntési folyamatoknál, és már tisztában vagyok vele, mi minden befolyásolja a végleges döntést. Ha a sportolók is ott vannak, esetleg a hangjukat is hallatják, elmondják saját érveiket, meglátásaikat, és azonnal, még a döntési folyamat során választ kapnak kérdéseikre, mindez elkerülhető.

– Miként működik a sportolói bizottság?
– A Nemzetközi Olimpiai Bizottság irányelvei szerint az adott szervezet sportolói választják meg a sportolói bizottság tagjainak öbbségét, közülük kerülhet ki a bizottság elnöke, aki teljes értékű elnökségi tagként részt vehet a döntési folyamatokban. Egyfajta hidat képezve a sportolók és a szervezet vezetősége között, ezáltal segítve azt, hogy mindenki által érthető és elfogadható irányba fejlődjön az adott sportág. Továbbá fontos a sportolói bizottságok által folytatott közösségépítő, tájékoztató és érdekképviseleti tevékenység, küldetés a saját sportáguk érdekében.

– Hogyan lehet orvosolni egy sportoló és a szövetség közötti konfliktust?
– Meg kell teremteni a lehetőséget a nyílt kommunikációra és feltárni mindenki számára a probléma forrását. Természetesen minden sportszervezet az általa meghatározott szabályrendszer szerint kell, hogy működjön, ha ennek nem felel meg, úgy gondoskodni kell arról, hogy a szabályszerű működés és döntéshozatal megvalósuljon vagy rávilágítani a szabályrendszerek fejlesztésének szükségességére.

– Mi a legfontosabb hozadéka, hogy a sportolók hallathatják a hangjukat?
– Fontos, hogy a nap végén ne csak a sportsikereket lássuk, hanem testileg-lelkileg egyaránt egészséges embereket, akiknek kiszámítható jövőképük van. Ehhez nemcsak sportszakmailag és az infrastruktúrát tekintve, hanem emberileg is fejlődni kell. A teljes mértékben erőből véghez vitt, felülről lefelé irányuló, mások érdekeit figyelmen kívül hagyó irányítási módszerek, az ehhez köthető vezetői gondolkodásmód negyven-ötven éve ugyan sajnos még működött, de ma már nem fenntartható. Kell a siker, de nem bármi áron – nem úgy, hogy az emberek lelkét tönkreteszi.