Gyulai Memorial: 35 magyar atléta indul

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2023.07.17. 20:15
null
Joe Kovacs (jobbra) is részt vett a sajtótájékoztatón (Fotó: szekesfehervar.hu /Simon Erika)
A keddi Gyulai István-emlékverseny azért is fontos állomás az atléták versenynaptárában, mert az egyik utolsó lehetőség lesz a világbajnoki szintet teljesíteni vagy értékes pontokat gyűjteni a világranglistán.

Tizedik alkalommal ad otthont Székesfehérvár a Gyulai István Memorialnak, Magyarország legrangosabb egynapos atlétikai versenyének, ami Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke szerint bizonyítja, hogy a királyok városa és a sportok királynője összetartozik.

„Az idei év kiemelkedő a magyar atlétika történetében a budapesti világbajnokság miatt, és már csak ebből a szempontból is fontos szerepet játszik ez a verseny, hiszen az egyik utolsó lehetőség az atlétáknak, hogy kvalifikálják magukat az augusztusi eseményre – mondta Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Gyulai István Memorial előtt tartott sajtótájékoztatón, amelyet a városháza dísztermében rendeztek. – Gyulai István neve szimbolikus a sportágban, kiemelten fontos tisztelettel megőrizni az emlékét és a hagyományt. Ráadásul ez a verseny nagyban hozzájárult ahhoz, hogy idén hazánk rendezze a világbajnokságot.”     

Spiriev Attila, az esemény sportigazgatója hozzátette, hogy a keddi viadalon 43 ország mintegy kétszáz sportolója indul, közülük 35-en Magyarország képviseletében. Újra kihangsúlyozta, mekkora lehetőség egy ilyen rangos verseny a hazai atlétáknak, a nemzetközi mezőny erejét pedig jól mutatja, hogy ezúttal tizenhat olyan sportoló indul, aki valamilyen világversenyen címvédő, közülük tíz olimpiai aranyérmes, hat világbajnok, további nyolcnak pedig van még érme a nyári játékokról vagy a vb-ről.

A sajtótájékoztatón több külföldi sztár is részt vett, például a háromgyerekes anyuka, a világbajnok amerikai gátfutó Nia Ali, vagy a Saint Lucia-i sprinter, Julien Alfred, akinek első profi versenye lesz a 2023-as Gyulai István Memorial. A szervezők egyébként is szeretnek meghívni feltörekvő csillagokat, itt mutatkozott be a profik között az amerikai hármasugró, Christian Taylor, a két bahamai 400 méteres futó, Shaunae Miller-Uibo és Steven Gardiner, az amerikai sprinter, Erriyon Knighton, vagy legutóbb az amerikai gátfutó, Grant Holloway – ők már mind-mind meghatározó alakjai a versenyszámuknak.
Már a viadal előtt összecsaptak egymással a dobóatléták, az egyik csapatot a két diszkoszvető, a svéd Daniel Stahl és a szlovén Kristjan Ceh alkotta – nekik egyébként az egyéni legjobb eredményük centire ugyanakkora, 71.86 méter –, a másikat pedig korunk két legjobb súlylökője, a két amerikai, Ryan Crouser és a magyar származású, az itteni rokoni kapcsolatait ápoló Joe Kovacs, kvízversenyüket végül előbbi páros nyerte meg, a díjukat pedig a kalapácsvető Halász Bence adta át nekik.

A 13. Gyulai István Memorial kedden 14 órakor kezdődik, az első versenyszám éppen a férfi kalapácsvetés lesz, amelyben az Európa-bajnoki ezüstérmes, világbajnoki bronzérmes Halász Bence többek között két lengyel riválisával csap össze, az olimpiai bajnok Wojciech Nowickivel és az ötszörös világbajnok Pawel Fajdekkel.

 

 

Legfrissebb hírek

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30
Ezek is érdekelhetik