Atlétika: Duplantis már tudja, mi kell a világcsúcshoz

Olyasmi esett meg három hete az olimpiai, világ- és Európa-bajnok rúd­ugróval, Armand Duplantisszal, ami évek óta nem, vagy csak nagyon ritkán: jóval hat méter alatt, 572 centivel zárta a monacói Gyémánt Liga-versenyt, ráadásul negyedikként. A világbajnokság előtt egy hónappal ez nem épp biztató, de a 23 éves svéd világcsúcstartó nemigen aggódott júliusi rossz formája miatt.

„Az önbizalmam azért még megvan, és tudom, mire vagyok képes – mondta újságírók szűk csoportjának egy beszélgetésen, amelyre a Nemzeti Sport is meghívást kapott. – A monacói verseny nagyon izgalmas volt, de nem a jó értelemben… Nem tudtam tiszta fejjel versenyezni, mert más dolgokon rágódtam, a testem sem állt készen, nem reagált megfelelően, kicsit valahogy feszesebbnek éreztem, mint általában. Az ugrást pedig egyszerűen nem tudtam úgy kivitelezni, ahogy általában szoktam, talán aggódtam az augusztusi világbajnokság miatt is, nem akartam annyit ugrani. Utána néhány napig próbáltuk lazítani a combhajlítómat és a körülötte lévő izomcsoportokat, amelyek miatt így beállt, de két héttel később már edzettem, a múlt héten pedig úgy tudtam futni és ugrani, mint előtte. Az időzítés sem volt rossz, mert inkább most történjen ilyesmi, mint Budapesten. Ébresztőt jelzett ez, hogy csak a fő célra koncentráljak, az előttünk álló világbajnokságra.“

Duplantis húszévesen döntötte meg először a világrekordot, amin azóta ötször javított, legutóbb idén februárban, most 622-nél jár. Bevallása szerint mindegyik világcsúcsa más és más volt, de már tudja, mi kell ahhoz, hogy újra sikerüljön, ami akár augusztusban, a budapesti világbajnokságon is összejöhet. Nemcsak a testének kell készen állnia rá, hanem a feltételeknek is jóknak kell lenniük: elég gyors legyen a pálya, ahol fel tudja építeni a sebességet – ilyen gondjai a Nemzeti Atlétikai Központban, a létező leggyorsabb Mondo-borításon nem lesznek...

„Nemcsak gyorsnak és erősnek kell lennem aznap, hanem meg is kell találnom a saját ritmusomat a nekifutásnál  – fogalmazott a Mondónak becézett világsztár. – Világrekordot ugrani nem mindig lehet, de szabadtéren nehezebb, mert számos olyan körülmény van, amit nem tudok irányítani, például a szél vagy az időjárás. Szélcsendes versenyre és meleg időre van szükségem ahhoz, hogy újra sikerüljön.”

Szülei irányításával kiskorától kezdve megszállottként űzte a versenyszámot, nemcsak naponta ugrált órákat a kert hátsó részében felállított rúdugrószivacsra, ha éppen bent volt a lakásban, rengeteg videót nézett a nagy elődökről a YouTube-on, és vallja, enélkül nem tartana itt. A videók a kivitelezés szempontjából is nagyon fontosak, mert a vizualizáció különös jelentőségű egy olyan technikai versenyszámban, mint a rúdugrás. Ennek köszönhetően, és mert folyamatosan tolja ki a határait, az ugrásai is fejlődnek.

„Én csak megpróbálok olyan magasra ugrani, amekkorára csak tudok és minél több versenyt megnyerni, de ehhez meg kell újulni, még ha ez nem is mindig tudatos – magyarázta. –    Kicsit nekem is változott a technikám az elmúlt években, de ezt inkább természetes folyamatként fogom fel fizikai és technikai értelemben egyaránt. Az elmúlt években inkább a nekifutásra helyeztem a fő hangsúlyt, igyekeztem egyenletes ritmust tartani, miközben minél nagyobb sebességet tudok elérni. Azt hiszem, jó munkát végeztem, mert sokat fejlődtem, és ezen sok múlik az ugrásnál. A következő években kicsit feljebb és feljebb szeretném majd fogni a rudat, amivel kicsit az ugrás is megváltozik, azért, mert a fogás miatt másképp kell időzítenem.”

Duplantis tavaly év végén megemlítette, hogy szívesen kipróbálná magát a 4x100-as váltó tagjaként is, amire biztosan nem a vb-n kerül sor, egyrészt mert Svédország nem indít csapatot a versenyszámban, másrészt nem tartja elég gyorsnak magát ahhoz, hogy egy ilyen rangú versenyen mutassa meg magát, amire ha sor is kerül, csak valamilyen kis viadalon. Nagy világversenyeken kizárólag a rúdugrásra koncentrál, utoljára 2018-ban, a gimnázium utolsó évében, az Egyesült Államokban sprintelt többször százon, azóta viszont teljesen más a helyzet, be kellene illeszteni a zsúfolt versenynaptárába, sokkal többet kellene belefektetni az edzéseken is, ami pedig a rúdtól venné el az időt. Arra a kérdésre, hogy indul-e még a 2032-es brisbane-i olimpián is, egy határozott „Nem tudom”  a válasza.

„Akkor már harminckét éves leszek, nem tudom, hogyan fogom bírni, de például a volt világcsúcstartó, Renaud Lavillenie reményt ad, hogy még közel 37 évesen is magas szinten lehet űzni ezt a versenyszámot    – tette hozzá. – De talán nem is ez dönt, nem tudom elképzelni, hogy szívesen indulnék olyan versenyen, amelyen már nem az aranyért küzdök.”

A budapesti vb-n a férfi rúdugrás selejtezőjét augusztus 23-án, szerda délelőtt 10.15-kor rendezik, a döntőt pedig augusztus 26-án, szombat este 19.25-kor.