Atlétikai vb: a 14 magyar világbajnoki érem rövid története – VIDEÓK

A magyar sportolók eddig 14 érmet szereztek a szabadtéri világbajnokságokon: hét ezüstöt és hét bronzot (lásd táblázatunkat a cikk végén). Az érmek fele kalapácsvetésben született, nem meglepő, hogy ez a dobószám adta azt a két sportolónkat, aki kétszer is vb-dobogóra állhatott: Gécsek Tibor 1993-ban és 1995-ben harmadik lett, mígPars Krisztián 2011-ben és 2013-ban második.

Az alábbiakban a Nemzeti Sport korabeli tudósításai és videók segítségével idézzük fel a 14 érem megszületésének óráit, perceit, pillanatait.

1991, TOKIÓ: „MAGYAR ÉREM A VB-N! ILYEN SEM VOLT MÉG”

A vb-történelem első magyar érmét a harmadik szabadtéri világbajnokságon, Tokióban Horváth Attila nyakába akasztották: a szombathelyi diszkoszvető – aki sajnos már nincs közöttünk – 65.32 méteres dobással a harmadik helyen végzett. Két nappal később a rúdugró Bagyula István emlékezetes csatában, 590 centiméterrel az első ezüstöt is megszerezte.

A Nemzeti Sport 1991. augusztus 28-i számának helyszíni tudósítása: Magyar érem a vb-n! Ilyen sem volt még. Horváth Attila 64.36-tal kezdett diszkoszvetésben, ezzel az első sorozat után a német Riedel (66.20) mögött a második helyen állt. De még öt sorozatot kellett várnunk. S ezalatt annyi minden történhetett! Attilát, 16 cm-rel lemaradva, az amerikai Buncic követte, és Schmidt állt 63.66-tal a negyedik helyen. A második sorozatban két centimétert, a harmadikban még 28-at javított a magyar dobó, ötödikre pedig 65.26-ot ért el. Közben Schmidt feljött a harmadik helyre. Kezdődött az utolsó sorozat. Az ötödik helyen álló holland De Bruin 65.82-t dobott. Attila elé került. Következett az olimpiai aranyérmes Schult... Ezt viszont megúsztuk... Attila jött. Diszkosza a 65-ös vonalon túl ért talajt, de kevés volt az ezüstéremhez. És várni kellett. Várni, hogy ne dobják túl a többiek. Buncic következett. Kilépett. Majd Schmidt, az utolsó dobó 60.72-vel fejezte be. Éljen!!! Ilyet ugyan nem illik leírni, sőt mondani sem – de hát Attila bronzérmes lett.

„Gratulálok és részvétem” – mondtam Horváth Attilának a verseny után szobájában, ahol már népes társaság gyűlt össze, hogy köszöntse a bronzérmest. Mindenki tudta, hogy azért fejeztem ki a részvétemet, mert az utolsó sorozatban De Bruin túldobta őt. „Ez benne van a pakliban – válaszolta Attila. – Ezzel az erővel Schmidt is elém kerülhetett volna, de bennem is maradt annyi, amennyivel akár aranyérmes is lehetnék.” „Örülsz?” – ezt már a szobába lépő Németh Pál, Attila edzője kérdezte. „Hát persze – nyugtatta meg tanítványa. – Egyébként nem számítottam ilyen sikerre. Csak azt tudtam, hogy jól kell szerepelnem.”

(Az alábbi felvételen Horváth negyedik sorozatbeli, 63.72 méteres dobása látható.)

1991, TOKIÓ: „…ÉS SZÖRNYŰ HÉTFEJŰ SÁRKÁNNYÁ VÁLTOZOTT”

A Nemzeti Sport 1991. augusztus 30-i számának helyszíni tudósítása: Tagadhatatlan hogy izgalmas versenyszám a rúdugrás, legalábbis, ha szurkolunk valakinek. „Órák” telnek el két kísérlet között, így egy-egy rontás után sokáig tart a bizonytalanság. S bizony Bagyula István 550-en játszadozott egy kicsit az idegeinkkel. Ugyanis javítania kellett. Igaz, utána az 560-at és az 570-et is elsőre ugrotta. Kezdettől fogva látszott, hogy elsősorban a szovjetektől kell tartania. Taraszov 550-en kezdett, s az 570-et is elsőre vitte. Bubka itt szállt be, s lezseren ugrott. Gataullin szintén ezen a magasságon kezdett, ám neki egyszer javítania kellett. A léc 580 cm-en. Gataullin veri. Taraszov átviszi. Bagyula következik. A keze! Nem tudta kiemelni, azzal veri. Másodszorra azonban sikerül. Gataullin 585-re ugrik. Elsőre veri. Sajnos Bagyula is. Taraszov ugorja. Gataullinnak másodikra remeg a léc, de fennmarad. Bagyula jön. Behunyom a szemem... Felzúg a taps, tehát megvan. A harmadik helyen áll. 590-re emelnek. Mindhárom szovjet veri. Bagyula elsőre ugorja. Taraszov kiesik. Gataullin 593-re megy. Ő is elvérzik. Bagyula legrosszabb esetben ezüstérmes… S vajon hogyan érzi magát Bubka? Ő is 595-ön folytatja. Láthatólag ideges. Nekifut, megáll. Aztán leveri. István is, de jobb a kísérlete. Bubka harmadszorra hatalmasat ugrik, magasan átviszi a 595-öt. Bagyula második kísérlete már nem az igazi. De harmadikra majdnem sikerül neki a magasság. A magyar fiú ezüstérmes!

Részlet a másnapi lapban megjelent interjúból, amely sajátos körülmények között, a közös csapatvacsora közben készült:

Nehéz volt a felszabadultan ünneplő társaságban „komoly” interjút készíteni. „Kezdjük azzal – próbálkoztam –, hogy hat métert ígértél nekem erre az évre.” „No, ez nem egészen így volt. Azt mondtam, ha a versenyeken minden feltétel tökéletes lesz, akkor a tizedik alkalommal ugrom meg a hat métert – válaszolta Pista. – Hármasugrásban egyébként akkor teljesítem, amikor akarod.” „Azért az 550-es kísérletednél alaposan ránk ijesztettél” – mondom. „Á, én tudtam, hogy nem lehet baj, csak azon a magasságon a kelleténél gyengébb rudat használtam. De akkor azt mondtam magamnak: »Gézám, ez a rúd gyenge, cserélni kell.« És úgy lett. Azzal a szegény ember átbucskázott a fején, és szörnyű hétfejű sárkánnyá változott.” Meghökkent arcomat látva hozzátette: „No megyek, hozok még egy kis ennivalót.” Majd visszatérve: „Gyerekek. Japánban este tizenegykor nincs rizs...” Próbálkozzunk tovább! „De azért csak féltél?” „Meglepődtem azon, hogy Gataullin jó volt. Ezért is kellett 585-re ugranom. Mert ő is arra ment. Ha kihagyom, előfordulhatott volna, hogy lecsúszom a dobogóról Én viszont a bronzéremnek nem örültem volna igazán.” „Ennyire biztos voltál magadban?” „Egy héttel ezelőtt edzésen nagyon jól ugrottam. Aztán néhány nappal később már nem ment úgy, s ebből tudtam, hogy nagyon oda kell figyelnem, ha nem akarok bajt. Egyébként életem eddigi legerősebb rúdjával ugrottam az 590-et.”

1993, STUTTGART: „REGGELRE MÁR LEHIGGADTAM”

A magyar küldöttség ezúttal sem tért haza érem nélkül: Gécsek Tibor a negyedik sorozatbeli 79.54 méteres dobással a harmadik helyen végzett a kalapácsvetők mezőnyében.

A Nemzeti Sport helyszíni tudósítása az 1993. augusztus 17-i számban: Az első sorozatban Gécsek Tibor szokatlanul gyengét dobott a kalapáccsal, de aztán jött egy óriási „eresztés”, ám a magyar versenyző a szédítő lendülettől kipörgött és letenyerelt a dobókörön kívülre. Egy kísérlete maradt, hogy bejusson a legjobb nyolc közé. „Nagyon jó formában éreztem magam, de kissé ideges voltam, hiszen ha az a második kísérlet érvényes (valahol nyolcvanegy méter körül vágódott a fűbe a kalapács – A szerk.), akkor már minden megtörténhetett volna. Nem sikerült, s ekkor már arra kellett koncentrálnom, hogy biztosítsam a továbbjutást. Ezért egy kissé visszafogtam a harmadik dobást, ahogy mi, kalapácsvetők szoktuk mondani, visszafelé forogtam, nehogy véletlenül kipottyanjak. Jó közepesre sikeredett, ám hetedikként azért folytathattam.” „Vasárnap este úgy tűnt, hogy nem igazán örültél a bronzéremnek. Mérges voltál, és egyre csak azt hajtogattad: »Most az egyszer igazán sikerülhetett volna, ha az a nagy dobás érvényes...«” „Reggelre már lehiggadtam. Tényleg nagyon örülök a bronzéremnek, bár csak néhány centin múlott, hogy nem ezüst lett belőle. No, mindegy, ez az egész mára már történelem.”

1995, GÖTEBORG: „JOBBAN ÖRÜLÖK ENNEK AZ ÉREMNEK, MINT STUTTGARTBAN”

Gécsek Tibor (80.98 méter) két év után másodszor is bronzéremmel térhetett haza a vb-ről, és harmadik lett a hétpróbázó Ináncsi Rita (6522 pont) is, aki korábbi két vb-je 11. helyezését alaposan felülmúlva léphetett fel a dobogóra.

A Nemzeti Sport 1995. augusztus 7-i számának helyszíni tudósítása: A kalapácsvetés döntőjének kezdete pontosan egy órát csúszott. Pedig mi, magyarok tűkön ültünk, hiszen két éremesélyes versenyzőnk is indult. Úgy tűnt, hogy Gécsek Tibort és Kiss Balázst nem zavarta meg az időrend változása, legalábbis ezt mutatta az első sorozat. Merthogy az olimpiai bajnok Abduvalijev (77.68) és Asztapkovics (kilépett) első dobása után Gécsek 79.20-ra röpítette a kalapácsot s ezzel vezetett. Hát hol dobja meg idei legjobbját, ha nem a világbajnokságon, a döntőben? Aztán jött Kiss Balázs 79.02-vel a második helyre. A két magyar vezet, harsogja a hangosbemondó, és mi a tribünön azt gondoltuk: most fejezzék be!

Persze, a verseny folytatódott, s ahogyan az várható volt, Abduvalijev 79.10-zel feljött a második helyre. Asztapkovics pontosan annyit dobott, mint Kiss Balázs. Gécsek viszont... Gécsek 80 m fölé került! Ez óriási! Erre valószínűleg senki sem számított – kivéve persze Tibort. Sajnos, Balázs nem javított, s a harmadik sorozatban Asztapkovics is túldobta őt.

A fehérorosz dobó mintha most lendült volna bele: negyedikre 81.10-zel Gécseket is megelőzte. De Tibornak is voltak még tartalékai: 80.98-ra javított. Abduvalijev is 80 méter fölé került, Balázsnak azonban nem sikerült ugyanez. Az ötödik sorozatban nem változott a helyzet, a hatodik azonban – legalábbis ránk – hideg zuhanyként hatott.

Ilyen nincs, ez szinte lehetetlen! Abduvalijev idén is eljátszotta azt, amit 1992-ben és 1993-ban. Azokban az években is minden versenyt Asztapkovics nyert. Kivéve az olimpiát és a világbajnokságot. Ott Abduvalijev diadalmaskodott. Most úgy látszott, erre nem kerülhet sor. És mégis… A tádzsik dobó utoljára 81.56-ot ért el, és ezzel újra világbajnokságot nyert. Mi meg csak szomorúan ültünk, s nem tudtunk örülni a bronzéremnek, s Kiss Balázs negyedik helyének. Pedig örülnünk kellene – s holnap már nyilván örülni is fogunk annak, hogy két ilyen kiváló atlétánk van. Egy megbízható, tapasztalt versenyző, Gécsek Tibor, s egy, a többieknél hét-nyolc évvel fiatalabb, aki mégsem szeppent meg, Kiss Balázs.

„Én boldog vagyok – nyilatkozta Gécsek Tibor a verseny után. – Most jobban örülök ennek az éremnek, mint Stuttgartban. Akkor volt egy rontott nagy dobásom, most viszont elégedett lehetek. Megviselt a verseny előtti érthetetlen várakozás, s talán ez is a tapasztaltabb Abduvalijev javára döntött. A rekortánon egyébként volt valami hiba, forgás közben kétszer is hozzáért valamilyen kiálló részhez a kalapácsom.”

1995, GÖTEBORG: „A VÉBÉN A REKORDNÁL FONTOSABB AZ ÉREM”

A Nemzeti Sport 1995. augusztus 11-i számának helyszíni tudósítása: (Az utolsó szám előtt) tulajdonképpen el is dőlt a helyezések sorsa, hiszen Ináncsi Ritának több mint három másodperccel kellett volna megelőznie 800 méteren Moszkalecet ahhoz, hogy övé legyen az ezüstérem. A bronzot viszont egyszerűen nem veszíthette el, hiszen 180 ponttal vezetett a negyedik helyezett kubai Cardenas előtt. A 800 méter a papírforma szerint zajlott. Csöngetésig Moszkalec diktálta a tempót, a mezőny együtt futott. Innen Rita átvette a vezetést, de mint az várható volt, a nála gyorsabb Shouaa és Moszkalec elment mellette. Ez lett a befutás, és egyben a hétpróba végeredménye is, így Gécsek után Ináncsi is bronzérmet nyert.

„Boldog vagyok – mondta már megkönnyebbülten. – Mielőtt kijöttünk, azzal is elégedett lettem volna, ha a legjobb hatba kerülök. Most viszont azt fájlalom, hogy nem végeztem előrébb. Mint minden hétpróbaversenyen, itt is volt kritikus pillanatom. Például amikor magasban kétszer levertem a száznyolcvanhárom centit. Bár általában jobban ugrom, most ennek az eredménynek is örültem, mert mint a verseny előtt is mondtam, mostanában problémám volt a lábammal, ezért ugrani is kevésbé tudtam. Aztán ott volt a távol. Ha nem ugrom harmadikra egy jót… És a nyolcszáz sem volt veszélytelen, mert állítólag a mögöttem, negyedik helyen álló Cardenas kitűnő futó. Néhányan biztosan felvetik majd, hogy a németek távollétében lettem érmes. Erre csak azt válaszolhatom, hogy nem véletlenül álltak ki. Sabine Braun és Heike Drechsler is mögöttünk volt, nyilván ők is érezték, hogy ez a hármas itt, Göteborgban megveri őket. Az, hogy ötvenegy ponttal elmaradtam az országos csúcstól, nem zavar, a vébén a rekordnál fontosabb az érem.”

A 800 MÉTER

1999, SEVILLA: „AZ Ő KALAPÁCSA RÖPTÉBEN TALÁLKOZOTT EGY BOGÁRRAL”

Az 1997-es athéni világbajnokságon nem született magyar érem, az andalúz városban egy ezüstérem jutott, méghozzá egy rendkívül izgalmas kalapácsvető-verseny végén: Németh Zsolt az utolsó dobásával (79.05) kapaszkodott fel a dobogóra!

A Nemzeti Sport 1999. augusztus 24-i számának helyszíni beszámolója: „Én sem úgy kezdtem, ahogyan terveztem – idézte fel a versenyt Németh Zsolt, utalva arra, hogy a nagy esélyes Gécsek Tibor csak negyedik lett (78.95). – A melegítés ugyan nagyon jól ment, de rosszul rajtoltam. Elsőre általában visszafogottan dobok, csak az a célom, hogy nyolcban legyek. Nos, most végigszántottam a hálót, így 74.52-vel kezdtem. Tudtam, hogy ez semmire sem elég. A másodiknál óvatos voltam, de így is javítottam (76.15), a hetedik helyre kerültem. Sajnos a harmadik kísérletemet, amely 79 méter körüli volt, a bíró elvette, szerinte kiléptem. Féltem, hogy nem leszek a legjobb nyolc között. Az utánam következők ugyanis mindannyian könnyen túldobhattak volna, Tibinek még én is szorítottam.” „Mit érzett ekkor?” „Hogy tizenkét évi munkám veszett kárba. Szerencsére csak Tibi javított, és folytathattam a versenyt. Azt hittem, hogy az örömtől felszabadultan most majd 80 métert dobok. Hát nem, elrontottam! A többiek viszont javítottak. Ötödikre én is jobbat dobtam (77.72), mégsem léptem előre. Aztán jött az utolsó, a többiek szerint »legendás« kísérletem.” „Miért legendás?” „Mert egész pici korom óta utolsóra mindig javítok. Legalábbis tavalyig így volt, ebben az évben viszont egyszer sem sikerült ezt megtennem. Most lepörgött előttem a pályafutásom. Azt mondtam, nem lehet, hogy hetedik legyek. És sikerült! Technikailag ugyan ez sem volt jó dobás, de a 79.05 az ezüstöt jelentette. Csak két centiméterrel előztem meg Piszkunovot. Tudja, mi az? Annyi, hogy az ő kalapácsa röptében találkozott egy bogárral.” „Ha a világbajnokság előtt valaki azt mondja, ezüstérmes lesz, mit válaszol?” „Egy nagyot kacagok, és azt mondom, jó.”

2003, PÁRIZS: „AZ NEM LEHET, HOGY Ő IS MEGVERJEN”

A 2003-as párizsi volt az egyetlen olyan világbajnokság, amelyiken két magyar ezüstéremnek is örülhettünk: a kalapácsvető Annus Adrián (80.36 méter) és a diszkoszvető Fazekas Róbert (69.01) nyerte őket.

A Nemzeti Sport 2003. augusztus 26-i számának helyszíni tudósítása: Reméltük, hogy a Haladás versenyzője első kísérletére meglepőt produkál, hiába emlékeztetett korábban edzője, Vida József többször is arra, hogy tanítványának ez nem szokása. Nem beszélt a levegőbe, de a 77.26 méter ahhoz azért elég volt, hogy ezt követően Annus bátran kockáztasson.

A másodikként dobó Murofusi 80 méterhez közeli kísérlettel (79.87) mutatkozott be, a legnagyobbat azonban Tyihon dobta, csakhogy kilépett. Adrián az első sorozatot követően a ötödik helyen állt, ám ez lényegtelen volt, hiszen, ha nem javít, úgyis többen túldobják. Következett a második sorozat. Annus 78.48-cal a harmadik helyre lépett előre (előtte 79.68 méterrel az ukrán Andrij Szkvaruk állt), s miután Murofusi is csupán 78.60 métert ért el, mindenkinek eszébe jutott, hogy a selejtezőt követően a dobók azt mondták, fogós a kör. Tyihon mégis 80.69 métert teljesített. Veszélybe került a dobogó…

A harmadik sorozat nem hozott változást. Annus ugyan tovább javított (79.22), de előrébb nem lépett. Murofusi viszont javított, de a 79.99-cel is a második helyen maradt. Tyihon mintha nem hallott volna a fogós, lassú körről, már 81.77 méternél tartott. Óriási meglepetésre a legjobb eredménnyel döntőbe jutó fehérorosz Igor Asztapkovics három érvénytelen kísérlettel kiesett. Aztán leállt a verseny. Először eredményhirdetés miatt várakoztak a dobók, majd a mérőműszer mondott csütörtököt. A versenybírók is hibáztak, mert mielőtt a görög Papadimitriu eredménye (úgy 76 méter lehetett) megjelent volna a kijelzőn, elvették a jelzőkarót a dobás helyéről. Másodszorra rossz helyre szúrták le, így általános derültséget keltve 82.55 jelent meg a görög neve mellett. Hogy valóban mit dobott, sokáig titokban maradt.

A verseny hosszú huzavona után folytatódott. És Adrián nem javított (79.01). Ötödikre sem (78.49). Csak nem marad le a dobogóról? A negyedik helyezésnél rosszabb nem létezik. Vagy mégis? Utolsó kísérletével a szlovén Primoz Kozmus is a mi versenyzőnk elé került (79.68). Ez nem lehet igaz! De már forgott is Annus. Aztán repült a kalapácsa, és 80.36 méterig meg sem állt!

Ezüstérem! Ezüstérem! Illetve még nem...

Még várni kellett. Szkvarukra és Murofusira. Előbbi kilépett, utóbbi 79.07-et dobott. Most már tényleg elmondhattuk: megvan a második hely. Tyihon utolsóra (83.05) bizonyította, tévedtek azok, akik kételkedtek a róla érkező hírek valódiságában. Ki hitte volna, hogy ilyen verseny után Annus kissé csalódottan megy le a pályáról?!

„Nem tudom elképzelni… egyszerűen nem tudom elképzelni, miként lehetett ebből a körből nyolcvanhárom métert dobni. Ez a fiú fiatal, tehetséges. Hogyan lehetne legyőzni?! Az én eredményem? A helyezésemmel nagyon elégedett vagyok. Az eredménnyel nem. Hiába szól mellettem az egész mezőny teljesítménye, Tyihon dobása mindennek ellentmond. Egyébként a selejtezőben jobban ment. Most kissé nyomottnak éreztem magam, és amikor azt hittem, nagyot dobtam, akkor is idő előtt pottyant le a szer. Reménykedtem abban, hogy az utolsó kísérletemmel dobogóra jutok, és amikor a fiatal szlovén túldobott, éreztem, az nem lehet, hogy ő is megverjen. ”

ANNUS ADRIÁN EZÜSTÉRMET ÉRŐ UTOLSÓ DOBÁSA 13.30-TÓL

A Nemzeti Sport 2003. augusztus 27-i számának helyszíni tudósítása: És új verseny vagy sem, Virgilijus Alekna, a litván olimpiai bajnok a döntőben idei legjobbjával, 69.69 méterrel kezdett. A kérdés az volt, miként hat ez az eredmény a még a sorára váró Fazekasra? Fejbe vágja vagy inspirálja? Az első dobása alapján nem lehetett választ adni a kérdésre. A 66.86-ból bármi lehetett.

A második kísérlete többet mondott. Mit többet, azt üzente, Fazekas kész a válaszadásra! Kezéből messzire szállt a diszkosz, ő pedig boldogan csapott a levegőbe. Riválisát azonban nem előzte meg, de a 69.01 méter azt jelentette, már valóban csak az aranyért kellett küzdenie. Az ezüstérem biztosan megvolt. Most már bátran kockáztathatott. Alekna ebben a sorozatban kilépett, utána 66.14 métert ért el. Fazekason látszott, érzi, tudja, hogy képes a 70 méteren felüli eredményre. Hosszasan bűvölte a pályát, mielőtt megfordult és belépett a körbe, összeszedte minden tudását, majd dobott. A diszkosz kisebb technikai hiba miatt szektoron kívülre szállt, egyébként 67 és fél méternél landolt. Ha nincs a kis hiba, már az élen állt volna. A negyedik kísérlete a szokásosnál laposabbra sikerült, és a szer 64.94 méternél ért földet. Alekna viszont újabb nagy dobással rukkolt ki (68.75).

Fazekasnak már csak két lehetősége maradt. S hiába szedte össze minden tudását, hiába összpontosított rendkívüli módon, csak nem sikerült túlszárnyalnia Aleknát. Ötödikre 65.63 métert ért el, hatodikra... Vajon mégis túldobta riválisát? Nem... 68.78.

„Nagyon csalódott vagyok – mondta Fazekas. – Meglepett Alekna első dobása, mégis azt hittem, hogy másodikra túldobom. Az utolsó két kísérletemnél is éreztem a lehetőséget, de nem tudtam élni vele.”

Lehet, hogy ezen az estén Fazekast nem lehetett meggyőzni erről, de az ezüstérem is nagyon szépen csillog.

RÖVID VÁLOGATÁS FAZEKAS RÓBERT KARRIERJÉNEK DOBÁSAIBÓL

2005, HELSINKI: „APU, AKI ITT VAN VELEM, MEGKÖNNYEZTE AZ EREDMÉNYEMET”

Magyarország eddigi egyetlen tízpróbás világbajnoki érmének örülhettünk a párizsi világbajnokságon: Zsivoczky Attila (8385 pont) a harmadik helyen végzett.

A Nemzeti Sport 2005. augusztus 11-i számának összeállítása: Végre-valahára Zsivoczky Attila valóra váltotta álmát: dobogóra állhatott egy felnőtt világversenyen! Legjobb tízpróbázónk mindig mindent megtett a jó eredményért, de eddig valamiért elmaradt az átütő siker. Ez a világbajnokság sem úgy indult, ahogyan elképzeltük. A rossz idő, a kavargó szél őt is megtréfálta, távolugrásban a jó kísérleteinél belépett, így az ötödik helyen kezdte a második napot.
…
1500-on Zsivoczky úgy futott, ahogyan kell. Meggondoltan, jó iramban, de nem túl gyorsan kezdett, s hamar elhagyta Rahnut és Pogorelovot. A német azonban ment vele, ő is a harmadik helyért küzdött. Bár jó futónak bizonyult, s a mi fiunk előtt ért célba, előnye kisebb volt annál, mint hogy Zsivoczkyt befogja.

„Azt nem lehet kifejezni, hogy mennyire boldog vagyok – mondta önfeledten az újdonsült bronzérmes. – Nagyon sokat vártam erre az eredményre, talán túl sokat is. Már évekkel ezelőtt dobogóra kellett volna állnom, s most, hogy sikerült, meg vagyok hatódva. Apu, aki itt van velem, megkönnyezte az eredményemet, s bizony én is elsírtam magam. Az első nap után nem adtam volna sokat azért, hogy dobogós leszek, de szerencsére a második napon az ellenfeleim többet hibáztak. Én is rontottam, főként a gátfutásban, a hetedik gátat jól eltaláltam. A gerelyhajítás előtt tudtam, hogy esélyem van az éremre, s ez kissé nyomasztott is, mert nem szabadott hibáznom. Szerencsére az a dobásom jó volt, ám megfájdult a nyakam, ezért nem tudtam még nagyobbat hajítani. Az ezerötszáz előtt majdnem biztos voltam a harmadik helyezésemben, de azt a távot még le kellett futni. ”

2011, TEGU: „NÉMETH PALI BÁCSI FENTRŐL FIGYELT RÁM”

Nyolc év után újra magyar világbajnoki érem kalapácsvetésben: a szert utolsó kísérletére 81.18 méterre hajító Pars Krisztián szerezte – és csak hat centiméterrel maradt le az aranyéremről…

A Nemzeti Sport 2011. augusztus 30-i számának összefoglalója: Pars Krisztián idei legjobbjával, 81.18 méterrel ezüstérmet szerzett kalapácsvetésben. Megdobta azt az eredményt, amit a világbajnokság előtt megígért, mégsem felhőtlenül boldog, mert csak centimétereken múlt az aranyérme. És milyen versenyben! Legyünk igazságosak, a bajnoki cím a Teguban nyújtott teljesítmény alapján valóban Murofusi Kodzsit illette meg, hiszen a japán dobó háromszor is 81 méter fölé került, kétszer ért el 81.24 métert. Jól versenyzett. De a mi fiunk még jobban, igaz, egészen másként, ő lépésről lépésre küzdötte előre magát, s utolsó kísérletével sokkolta riválisát. A dobás lemérése után Murofusi fellélegezhetett, Parsnak az egyik szeme sírt, a másik nevetett. Sírt, mert a világbajnokság előtt úgy vélte, hogy 81 méterrel győzni lehet, nevetett, mert ugyanúgy ezüstérmes lett, mint 12 évvel ezelőtt edzője, Németh Zsolt, s mert ugyancsak megküzdött a jó eredményért…

„A negyedik kísérletem megnyugtatott, tudtam, már csak arra van szükségem, hogy jól tudjam indítani a mozgást, és meglesz a nagy eredmény. Erre ötödikre majdnem dobtam egy hátast.''

Forgás közben az egyik lába a másikba akadt, csaknem elesett, ezért elengedte a kalapácsot. Arra sem gondolt, hogy kilépjen, örült, hogy lábon maradt, így került a neve mellé 60.34 méter. Majd következett az utolsó, hatalmas dobás és a 81.18 méter!

„Szerencsére az utolsó dobást össze tudtam rakni, a hiányzó centimétereket mégis sajnálom – mondta Pars. – Tavaly ugyanennyivel maradtam le az Európa-bajnokságon az ezüstéremről, remélem, jövőre Londonban ezt a tizenkét centit visszakapom. A mostani sikeremhez sokan járultak hozzá, Gubián Tamás stretchingedzőmnek, Búza Szabolcs gyúrómnak és a világbajnokságon velünk lévő Igaz Bálintnak köszönettel tartozom, és abban is biztos vagyok, hogy Zsolt elhunyt édesapja, korábbi edzőm, Németh Pali bácsi fentről figyelt rám. Neki ajánlom az ezüstérmem. ”

A KALAPÁCSVETÉS DÖNTŐJÉNEK ÖSSZEFOGLALÓJA (PARS KRISZTIÁN UTOLSÓ DOBÁSA 12:40-TŐL)

2013, MOSZKVA: „GRATULÁLOK PAWEL FAJDEKNEK, REMEK EREDMÉNYT ÉRT EL”

A korszak magyar kalapácsvető klasszisa, Pars Krisztián (80.30 méter) egymás utáni második vb-jén lett második – ne feledjük, közben Londonban olimpiai bajnok, Helsinkiben Európa-bajnok lett! –, és Gécsek Tibor mellett egyelőre csak ő mondhatja el magáról a mieink közül, hogy két világbajnokságon is érmet nyert.

A Nemzeti Sport 2013. augusztus 13-i számának összefoglalója: Most sem sikerült. Nem született meg a magyar atlétika első világbajnoki aranyérme. Pedig nagyon számítottunk rá, hiszen a kalapácsvető Pars Krisztián favoritként utazott a világbajnokságra, tavaly június 9. óta nem kapott ki, sorozatban 22 alkalommal győzött. Szinte akkor dobott 80 méter fölött, amikor akart, és a selejtezőből is a legjobb eredménnyel, 79.06 méterrel került a fináléba, és ott ráadásul 80.30 méterrel kezdett. Elégedetten dőltünk hátra, mondván, itt nem lehet baj, Krisztián jó formában van. Nemhiába vezeti 81.02 méterrel az idei világranglistát, rajta kívül idén a világbajnokság előtt csak hárman értek el 80 méter fölötti eredményt. Nem szerepelt közöttük Pawel Fajdek… A lengyel dobó a selejtezőben sem remekelt, két érvényes dobása volt, a jobbik is csak 76.17 méter. A döntőben viszont 81.97 méterrel kezdett, amivel azonnal kedvünket szegte.
...
Pars hiába adott bele apait-anyait (talán éppen ez volt a gond), további kísérleteinél elmaradt a 80 métertől, így aranyérem helyett meg kellett elégednie pályafutása második világbajnoki ezüstjével. Ezzel a vereséggel megszakadt hosszú győzelmi sorozata is, amelynek pikantériája, hogy a nagy menetelés előtti utolsó vereségét éppen Fajdektől szenvedte el.

„Gratulálok Pawel Fajdeknek, remek eredményt ért el – mondta a versenyt követő sajtótájékoztatón Pars Krisztián. – Nekem sajnos kiújult a vállsérülésem, nem tudtam kinyújtani a karom. Úgy érzem, ha ez nem akadályoz, tudtam volna javítani, egy métert biztosan, de talán többet is.”

Tulajdonképpen az a nagy dolog, hogy egy világbajnoki ezüstérem miatt csalódottak vagyunk.

Megfelelő moszkvai képanyag híján idézzük fel Pars Krisztián egy évvel korábbi, londoni olimpiai diadalának képsorát – ide kattintva!

2017, LONDON: „NEM IS HISZEM EL, HOGY EZ MEGTÖRTÉNT”

Huszonkét év elteltével, a brit fővárosban újra jutott világbajnoki érem magyar női atlétának: a súlylökő Márton Anita 19.49 méteres dobásával ezüstössé tette londoni útját, míg a 110 gátas Baji Balázs 13.28 másodperccel megszerezte az első és egyelőre egyetlen magyar vb-érmet futószámban, egy fantasztikus bronzot.

A Nemzeti Sport 2017. augusztus 8-i számának helyszíni tudósítása: És akkor most térjünk vissza Baji Balázshoz! Abban a magyar sportoló is biztos volt, hogy leginkább a rajtján múlhat majd az eredménye a döntőben, hiszen a hajrája nagyon magabiztos volt az előfutamban és az elődöntőben is. Előzetesen azt szerette volna, ha a fináléban meg tudja ismételni elődöntős rajtját, amelynél még ő sem emlékezett jobbra. Baji Balázs feszülten készülődött a rajtra, mert bár azt mondta, nem gondol erre, azért valahol mégiscsak ott motoszkálhatott benne, hogy ez élete egyik nagy lehetősége. És élt vele! A rajttól sem jött el rosszul, de amit a táv második felében produkált, arra tényleg alig vannak szavak. Omar McLeod gyorsan eldöntötte az arany, Szergej Subenkov pedig az ezüst sorsát, ám szédületes utolsó tizenöt méterével Baji Balázs bedobta magát harmadiknak. Rekord nincs (13.28), ám a magyar atlétika történetének első futóérme után ez senkit sem érdekel. Baji harmadik lett a vb-n. A vb-n!

„Nem is tudok mit mondani… – mondta a verseny után Baji. – Egyszerűen annyira boldog vagyok! Nem is hiszem el, hogy ez megtörtént. …Jól rajtoltam, jól lábra kaptam, ám gyorsan jött néhány hiba, ami kicsit kizökkentett, de hála Istennek rendezni tudtam a technikámat. És a táv második felében éreztem, hogy jövök fel és ott vagyok a harmadik helyen. Nem igazán mertem elhinni, mert a szélső pályákról ilyenkor még be tudnak surranni emberek. Kiadtam magamból a maximumot, úgy voltam vele, hogy én ezért most küzdeni fogok. Óriási energiák szabadultak fel bennem, amelyek áthajszoltak az utolsó gátakon. A célba érés után már gondoltam, hogy meglehet, de csak amikor ki volt írva a nevem a harmadik helyen, akkor vált biztossá számomra.”

2017, LONDON: „NEM MONDANÁM, HOGY ÍGY TERVEZTEM”

A Nemzeti Sport 2017. augusztus 10-i számának helyszíni tudósítása: És aztán jött a női súlylökés döntője, amit nagyon vártunk. Az ötödik sorozatig rendben is volt, de akkor a jamaicai Danniel Thomas-Dodd két centivel túldobta a harmadik helyen álló Márton Anitát, aki csak az utolsó dobásával tudott javítani, de akkor túldobta az olimpiai bajnok amerikai Michelle Cartert is, így Baji Balázs bronzérme után magyar ezüstérmet szerzett az atlétikai világbajnokságon!

„Mondja, hogy így tervezte, az utolsó dobásra.” „Nem mondanám, hogy így terveztem, de úgy látszik, a névjegyem továbbra is megmarad, hogy utolsóra lököm a legnagyobbat. Megint egy nagyon kiélezett verseny volt, három centivel szorultam le az utolsó sorozatban a negyedik helyre, de tudtam, hogy meg tudom csinálni, hogy ennél sokkal jobb eredményre vagyok képes. Utolsóra megint a szokásos, nincs vesztenivalóm.” „Mit érzett, amikor a jamaicai lány két centivel nagyobbat dobott?” „Mérges voltam, mert nekem nem igazán ment úgy, ahogyan szerettem volna. Benne volt, hogy hideg volt és szakadt az eső… Visszajátszották a lökéseket, és láttam, hogy nem jó, teljesen elcsapom az elejét, és nem azt csinálom, amit az utóbbi időben csináltam. Próbáltam összeszedni magam, és nagyon keményen meglökni… Nem volt száraz a golyó, kicsit csúszott is. Ezért sem sikerült az országos csúcsot meglökni, de azért az érem megvan. És nem is bronz jött most. Kívánhatnék jobbat, arany színűt, de most ez a reális és tökéletes. Sikerült az olimpiai bajnokot megverni!”

2019, DOHA: „NAGYON REMÉLEM, HOGY FOLYTATÓDIK A SOROZAT, HOGY MESSZE MÉG A VÉGE”

A katari világbajnokság egy érmet hozott a magyar küldöttségnek: megint egy kalapácsvető, Halász Bence állt fel a dobogóra, 78.18 méteres első dobásásával harmadik lett – egy centivel lemaradva az ezüstérmestől… Lengyel óvás nyomán Wojciech Nowicki (77.69) is ott állhatott mellette.

A Nemzeti Sport 2019. október 3-i számának helyszíni tudósítása: Halász Bence a riválisok mögött, a sor végén vonult be a Kalifa Stadionba a férfi kalapácsvetés döntője előtt. A Dobó SE 22 éves, Európa-bajnoki bronzérmes versenyzője igen simán vette a selejtezőt, elsőre 76.90-et dobott, amivel hatodik helyen jutott a fináléba, amelyen aztán jobban nem is kezdhetett volna: hetedik dobóként 78.18 méterre hajította a kalapácsot, majdnem négy méterrel túlszárnyalva két évvel ezelőtti döntős eredményét (74.45). A második kör után úgy látszott, hogy rajta kívül a francia Quentin Bigot és a címvédő Pawel Fajdek küzd az aranyért, aki már másodszorra nyolcvan méter fölé dobta a kalapácsot (80.16). A negyedik körben Bigot egyetlen centiméterrel megelőzte a sorban három érvénytelent dobó Halászt, és átvette a második helyet az újra legyőzhetetlennek tűnő Fajdek mögött. A magyar atléta fejben mintha kicsit elfáradt volna, ötödikre 73.76-ot dobott, így az utolsó körre maradt a döntés. A Halász mögött álló versenyzők közül egyedül az Európa-bajnok lengyel Wojciech Nowickiben volt benne egy nagy dobás, de a hatodik dobása „csak” 77.69 méterre szállt, így Halász Bence megszerezte pályafutása első és a magyar atlétika 14. világbajnoki érmét!

„Erősen kezdett. Mit érzett az első dobása után?” „Nagyon örültem, hogy ilyen jó dobással tudtam beszállni a versenybe, ez is volt egyébként a terv, hogy már az elsővel biztosan bekerüljek a legjobb nyolc közé. Sikerült, és talán túlságosan is megnyugodtam utána, nem volt bennem az a nagy izgalom, amivel akár az egyéni csúcsomat is megjavíthattam volna. Az első dobás után megkérdeztem az edzőmet, hogy bent leszek-e, megnyugtatott, hogy igen, úgyhogy ezután megpróbáltam kockáztatni, amiben viszont benne volt a hibázás lehetősége. Kevésen múlt, hogy javítsak, hetvenkilenc méteresek lehettek azok a dobások, amelyekből kiléptem.” „Mi lehetett a gond?” „A harmadiknál nem tudom, a másodiknál viszont tényleg kiléptem. Jöttek a rontások, és most úgy alakult, hogy egy centivel Bigot volt a jobb.” „Huszonkét évesen világbajnoki bronzérmes. Hogy hangzik?” „Nagyon jól, és örülök is neki, de most, közvetlenül a verseny után van még bennem egy kis tüske amiatt, hogy egy centin múlt az ezüst – ezt fel kell dolgozni. Annak viszont lehet örülni, hogy bár még a pályafutásom elején járok, két felnőtt világversenyről is van érmem, és nagyon remélem, hogy folytatódik a sorozat, hogy messze még a vége…”

A KALAPÁCSVETÉS DÖNTŐJE (HALÁSZ BENCE BRONZOS DOBÁSA 7.40-TŐL)

A korabeli helyszíni tudósítások szerzői: Mátay Andrea, Lipiczky Ágnes, Vincze Szabolcs.