Atlétikai vb: Spiriev Attila szerint elsősorban önmagukhoz kell mérni a magyarokat

– Mindenekelőtt arra kérném, segítsen kicsit a tájékozódásban. Mely versenynapokon kell feltétlenül ott lenni a Nemzeti Atlétikai Központban?
– Nehéz kérdés, mert úgy készült az időrend, hogy minden napra jussanak érdekes versenyek, nagy párharcok – mondta lapunknak Spiriev Attila, a Magyar Atlétikai Szövetség Zsivótzky Gyula-programjának szakmai vezetője. – Rögtön a világbajnokság elején érdemes kimenni a stadionba, szombaton és vasárnap olyan számokat rendeznek, amelyekben eredményesen szerepelhetnek atlétáink – ilyen a férfi kalapácsvetés, a női hétpróba, és még sorolhatnám. Sokan várják augusztus huszonhatodikán a férfi rúdugrás döntőjét Armand Duplantisszal, jövő hétvégén a váltók döntői is látványosak lesznek. Nem tudok mást mondani, mint hogy a legjobb minden versenynapon a helyszínen szurkolni.

– Számítottak rá, hogy az eddigi legnépesebb magyar csapat, hatvanhárom atléta vehet részt a világbajnokságon?
– A becslések szerint harminc-harmincöt magyar indulót lehetett várni, a hatvanhárom elképesztő szám, arra pedig külön büszkék vagyunk, hogy harmincketten úgy kvalifikáltak egyéni számokban, hogy ha máshol lenne a világbajnokság, akkor is indulhatnának. Onnantól kezdve, hogy a technikai delegátus elfogadta az egyes atléták nevezését, csak egy magyar csapat van, nem számít, hogy ki hogyan jutott ki a vébére. Eddig a sevillai világbajnokság volt a rekord, azóta többnyire tíz és húsz között volt versenyzőink létszáma. Ha a jelenleg tervezett összeállításban szerepelnek a váltóink, akkor ötvenhat atlétánknak szurkolhat a közönség, a tartalékok pedig olyanok, mint a cserejátékosok: a felkészülést és a bemelegítést is végigcsinálják, csak nem léphetnek pályára.

– Milyen visszajelzések érkeztek az új stadion Mondo-borításáról?
– Én mindig is a rekortánt szerettem a legjobban, de ez szubjektív, az viszont kétségtelen, hogy kemény és gyors a Nemzeti Atlétikai Központ borítása. A legfontosabb, hogy érezni kell a pályát, és meg kell tanulni alkalmazkodni hozzá, hiszen például távolugrásban, hármasugrásban a nekifutást, gátfutásban pedig a lépéshosszt, ezáltal a ritmust is befolyásolja a borítás. Nagyon örülök az új Mondónak, mert a világversenyeket is ilyenen rendezik – más kérdés, hogy a felkészülésnél csínján kell bánni vele, mert a keménysége miatt „üt”.

– A kvalifikációs időszakban elért eredmények alapján úgy tűnik, plusz motivációt jelentett atlétáinknak, hogy Budapest rendezi a vébét.
– Valóban, azért is jött létre a Zsivótzky-program, hogy segítse a világbajnokságra készülő versenyzőinket. A sportolók és edzőik is vették a lapot, hasznos edzőtáborokon vannak túl, a tervezett szakmai munka zömét sikerült elvégezni. Ha öt magyar atléta indulna, szervezhetné akármilyen jól Magyarország a vébét, bizonyára kevésbé érdekelné a közönséget. Persze tudjuk, hogy nem sok versenyzőnktől várhatunk döntős szereplést, de a legfontosabb, hogy lesz kiért szorítani. A legtöbb sportoló életében sohasem fordul elő, hogy hazai közönség előtt vegyen részt világbajnokságon – akinek megadatik, szeretne élni a lehetőséggel.

– Hogyan lehet elérni, hogy ne legyenek túlzott elvárásai a közvéleménynek, és már az egyéni, netán országos csúcsokat is nagy sikerként értékeljék a szurkolók?
– Nincs könnyű dolgunk, mert amíg például kajak-kenuban az érmeket számoljuk, atlétikában olyan sprintdöntőt is rendezhetnek, amelyben négy amerikai és négy jamaicai indul, a többiek meg mehetnek haza. A mi közönségünk szerintem tisztában van vele, hogy egy magyar atléta világbajnoki szereplését két tényezőhöz lehet mérni. Egyrészt önmagához, talán ez a legfontosabb, hiszen minden indulónak az a célja, hogy megközelítse vagy megjavítsa idei legjobbját, akár az egyéni csúcsát. Ha jobb helyezést ér el a versenyzőnk, mint amire a világranglista predesztinálja, akkor mondhatjuk, hogy jól szerepelt a vébén. A másik mérce, ha az adott versenyszámban a korábbi magyar indulók helyezéseihez viszonyítunk. Ugyanazt a teljesítményt megközelíthetjük úgy, hogy az atlétánk ugyan nem jutott tovább az előfutamból, de úgy is, hogy abban a számban ő szerepelt a legjobban a világbajnokságok történetében.

– Mi kell ahhoz, hogy ha két hét múlva újra beszélgetünk, elégedetten értékelje a magyar indulók világbajnoki szereplését?
– Már most elégedett vagyok, mert nekem az volt a legfontosabb, hogy minél több magyar atléta harcolja ki az indulás jogát. Ha önmagukhoz képest jól szerepelnek, élményt és tapasztalatot szereznek, még elégedettebb leszek. A világbajnokságra nem célként, hanem eszközként tekintünk, ha jelenlegi legjobbjaink mellé a fiatal tehetségek is felnőnek, a 2028-as olimpián nagyon erős magyar csapat indulhat. Biztos vagyok benne, hogy a budapesti vébé óriási lökést ad a magyar atlétikának a következő néhány évre.