Gyaloglás: egy magyar páros indul a vb-n az olimpiai kvótáért

Vágólapra másolva!
2024.04.19. 16:01
Récsei Rita (Fotó: Szabó Miklós)
A Venyercsán Bence, Récsei Rita páros indul az olimpiai részvételért a vasárnap Antalyában sorra kerülő gyalogló-világbajnokság keretében rendezendő kvalifikációs versenyen.

A vegyes váltóban a maratoni távot kell teljesíteni, oly módon, hogy előbb a férfi gyalogló megy valamivel több mint 10 kilométert, majd következik a női versenyző, aztán még egyszer váltják egymást.

Párizsban 25 váltó állhat rajthoz az újfajta lebonyolítású versenyen, ebből három hely már foglalt a legjobbak számára. A vb-n így 22 hely talál gazdára, de az első ötben végző országok B-csapatot is nevezhetnek a játékokra. Ami azt jelenti, hogy az első 17 között kell végezni az olimpiai részvételért.

A Venyercsán, Récsei kettős mellett a Helebrandt Máté, Spiller Tiziana duó is indult volna a vb-n, de Helebrandt sérülése miatt erre nem kerül sor. A 20 km-es egyéni versenyben Spiller és az U20-as Kovács Alexandra áll rajthoz.

A magyar gyaloglók közül az Eb-bronzérmes Madarász Viktória és Helebrandt Máté áll jelenleg olimpiai kvótát érő helyen a 20 kilométeres ranglistán.

 

Legfrissebb hírek

Venyercsán országos csúccsal magyar bajnok 35 kilométeren

Atlétika
2025.03.22. 20:47

Világrekord született 5000 méteres gyaloglásban az olasz országos bajnokságon

Atlétika
2025.02.22. 21:20

Atlétika: Jamanisi Tosikazu megdöntötte a 20 kilométeres gyaloglás világcsúcsát

Atlétika
2025.02.16. 11:16

Négy évre eltiltották az olimpiai ezüstérmes gyaloglót

Atlétika
2025.02.15. 08:51

Urbanikné Rosza Mária: Gyerekek, csak pozitívan!

Utánpótlássport
2025.01.24. 18:26

Felfüggesztették az olimpiai érmes japán gyalogló versenyzési jogát

Atlétika
2024.11.02. 10:22

A 21. helyen végzett a magyar gyalogló páros

Párizs 2024
2024.08.07. 11:07

Gyaloglóink már féltávnál

Párizs 2024
2024.08.07. 08:58
Ezek is érdekelhetik