A Harvard fiatal magyarja az olimpiai döntőt vette célba

– Hogy mentek a vizsgák? Sikerült mindegyik?
– Volt, ami könnyen, volt, ami kicsit nehezebben, de mindegyik sikerült, köszönöm. Szerencsére a vizsgák itt a legtöbb tantárgy esetében a jegynek csak az ötven százalékát teszik ki, a másik felét a beadandók és az órákon való jelenlét határozzák meg – mondta a Nemzeti Sportnak Kovács Ferenc Soma, a Harvard Egyetem tanulója és atlétája az elmúlt hetek legfontosabb feladatairól.

– Hogyan kerül egy fiatal magyar srác a Harvardra? Milyen szakon tanul? Azt kapta eddig az egyetemtől, amit várt?
– Az amerikai egyetemekre történő jelentkezés általában nem egy konkrét szakra történik. A felvételi eljárás során azonban az érdeklődési területet, a preferált szakirányt meg kell jelölni. Én a közgazdaságtant jelöltem meg, de a végleges döntést majd csak a második év első féléve után kell meghozni. Az első évben a matematika és a közgazdaságtan voltak a legkeményebb tantárgyaim. Ennek az oktatási rendszernek köszönhetően részt vehettem azonban olyan órákon is, amiknek az alapszakomhoz nem sok köze van, mégis az érdeklődési körömbe tartoznak. Így kerültem egy olyan kurzusra, ami az ember DNS-szekvenciájának a módosításáról szól, vagy egy másikra, ami az „amerikai álom” realitását kutatja a társadalmon belüli hierarchiának a kötöttsége szempontjából. Az amerikai egyetemi rendszer gyakorlatorientált, biztatják a diákokat, hogy vegyenek részt kutatásokban. Ez a szemlélet közel áll hozzám, jövőre szeretnék az egyik professzorral egy komoly kutatást csinálni, hogy mik azok a faktorok, amik a vállalkozásokat leginkább segítik. Arra próbálunk választ kapni, hogy egyes országokban miért virágzik a vállalkozási kultúra, máshol pedig miért szinte lehetetlen nagyot alkotni. Van itt a Harvardon egy tanár, aki korábban korosztályos világcsúcstartó volt, nála szeretném majd ezt megvalósítani.

– Egyértelmű volt, hogy a Harvardon folytatja a tanulmányait? Képben volt esetleg más amerikai egyetem is?
– Az kilencvenkilenc százalékban biztos volt, hogy az Egyesült Államokban folytatom. Már középiskolában is eltöltöttem egy évet Virginiában, hogy elsajátítsam a nyelvet és kapcsolatokat építsek, azaz megtörténjen a kulturális akklimatizálódás. Eredetileg a Stanfordra szerettem volna menni, náluk az atlétika-program erősebb is, mint a Harvardon, de ott a toborzási folyamat során nem engem választottak, mert az ottani edzőnek megteltek a helyei. Pályáztam még az Észak-Arizonai Egyetemre is. Ez nem az, ahová Kós Hubert jár, ő az Arizonai Állami Egyetemen tanul. Míg az ő egyeteme úszásban, addig ez a másik atlétikában a legjobb a teljes országban. Az egyetem magaslaton található, a fent 2000 méteren fekvő Flagstaffben. Meghívtak egy hivatalos látogatásra, az edző körbevezetett a campuson, megmutatta az egyik ösvényt, ahol futni szoktak. Ezután megnéztem a Harvardot is, és az itteni csapat is nagyon megfogott. Tíz napom volt dönteni a kettő között, nem bántam meg a döntésem. Alex Gibby a három legjobb egyetemi edző között van, és olyan NCAA-bajnokokkal futhatok együtt, mint Graham Blanks, akinek 13:03-as egyéni csúcsa van 5000 méteren.

– Mi teszi az edzőjét különlegessé?
– Gibby Edző a szakmai részben verhetetlen, elképesztően jól tudja az edzéstervet periodizálni, a fő versenyekre az atlétái csúcsformáját időzíteni, ugyanakkor nagyon laza, felszabadult személyiséggel bír, amivel jó atmoszférát teremt a tréningeken is. Szerencsés ember vagyok, mert itthon is a legkiválóbb szakemberek edzettek – Egri Gyula Tanár Úr és Tóthné Stupián Anikó –, akikkel a mai napig szoros kapcsolatban vagyok. Fontos számomra az ő véleményük is. A mostani eredményeimet természetesen nekik is köszönhetem.

– Milyen az élet az egyetemi campuson? Tényleg olyan, mint a filmekben?
– A filmek ebből a szempontból talán a legpontosabbak, ezt a részét is nagyon szeretem. Mivel a Harvard campusai nyitottak, ezért bárki körbe tudja sétálni, vagy a különböző épületeket is meg tudja nézni akár belülről is. Mindenki kollégiumban lakik, nincsenek „bejárósok”. Elsőévesként véletlenszerűen sorsolnak össze a szobatársakkal. Ilyen szempontból kellemetlen helyzetbe kerültem, mert szeptemberben egy olyan apartman jellegű kollégiumba kerültem, amelyben a szobatársaim folyamatosan buliztak. Az első három hónapban hat-hét órákat aludtam, ami az edzések közötti regeneráció miatt ideális kilenc órától nagyon távol állt. Ez megnehezítette a dolgom, mert a Harvardon zéró sportolói preferencia van, itt nem kapsz mentességet a tanulmányaidban csak azért, mert sportoló vagy. Ennek ellenére inspiráló, hogy a világ legjobb egyetemén tanulhatok, meg tudom érteni, hogy ebből nem hajlandó engedni. Volt olyan, hogy az egyik versenyünk véget ért délután 5.30-kor, és csak este 11-re értünk vissza Bostonba, másnap reggel pedig több csapattársammal együtt már vizsgánk volt, így a buszon hazafelé zseblámpával tanultunk.

– Mennyire volt könnyű új kapcsolatokat, barátságokat építeni?
– A szabadidőm nagy részét a csapattársaimmal töltöm, akik hihetetlenül közvetlenek. Mondjuk ez az amerikaiakra alapból jellemző. A közös edzéseink olyan három-négy órán át tartanak, utána együtt elmegyünk menzára, vacsorázunk, beszélgetünk. Sokszor ugyanazokat a tárgyakat vesszük fel, tudunk együtt készülni, házit írni. Az egyik legközvetlenebb közülük pont az a Blanks, aki egyben a legjobb futó is a csapatunkban. Egy osztályba járok vele, a pszichológia óránk közös, többször kérte a segítségem a tanulásban.

– A családja teljes mértékben támogatta, hogy ennyire fiatalon elhagyja a szülői házat?
– Száz százalékban támogatnak mindenben, már kiskorom óta. Édesapám NB I-es labdarúgó volt Pécsen, ezért én is focistaként kezdtem. Viszont nehezen tudtam feldolgozni, hogy sportos szülőként minden edzésembe beleszólt. Ezért egy olyan sportot szerettem volna választani, amiben nincs tudása korábbról, mégis támogatni tud benne, és támogat is maximálisan. A legérdekesebb, hogy édesanyám versenyszerűen soha nem sportolt semmit, de mióta elkezdtem atletizálni, kívülről fújja az eredményeket, excel táblákat készít a különböző bajnokságokról, elemzi a versenyeredményeket. Már kétszer is meglátogattak Bostonban, egyszer az egyik mezeifutó, majd a fedett pályás szezonban jöttek ki hozzám és láttak versenyezni is.

– Gondolom nem sok szabadideje van, elképesztően sűrűnek tűnnek a hétköznapjai.
– Valóban, amikor kiszakadok a tanulás és az edzések közül, igyekszem lazítani. Ezért is fontos, hogy amikor megnézek egy filmet vagy egy sorozatot, akkor az legyen vicces. A Family Guy például tökéletes kikapcsolódást jelent.

– Volt már korábban magyar atléta sportösztöndíjjal az egyetemén?
– A magasugrás országos csúcstartója, Győrffy Dóra a mai napig Harvard-csúcstartó is, jelenleg közgazdaságtant tanít egy magyarországi egyetemen.

– A Harvard-csúcsokat tartalmazó dicsőségfalra az ön neve is igen hamar felkerült. Milyen tapasztalatokat szerzett az egyetemi bajnokságban?
– Az európai rendszerrel szemben itt a „Mindent a csapatért!” mentalitás felülír mindent, ezért azzal kezdem, hogy tizenötödikek lettünk a 2023-as mezeifutó szezonban. Mindenki egy entitásként harcolt, képes volt tűzbe menni a csapatáért. Ezt a hozzáállást az elején még nem értettem, de a csapatkapitányaink és a beavatási ceremóniák segítségével annyira kidomborították ezt a csapatszellemet, hogy még középtávfutóként is odatettem magam. Az otthon megszokott 6-8 kilométerrel szemben itt 10 km a táv, ez nagy ugrás volt a számomra. Ezután jött az én szakterületem, először fedett pályán. Az USA-ban a Boston Egyetem pályájának a dőlésszöge más, mint a legtöbb fedett pálya kanyarjainak. Éppen ezért itt mindig nagy eredményeket futnak, ezért én is nagy időre számítottam. A könnyű futásaim reggelente mindig a kollégiumomtól a pályáig zajlottak, a két hely között a távolság 2 és fél mérföld, ezáltal is manifesztáltam a jó eredményt. Sikerült is 3:58-as új U23-as magyar csúcsot futnom 1 mérföldön. Nagy meglepetésként ért, hogy 1 mérföldön ugyanitt 13 futam volt, mindegyiken 15-15 indulóval és kemény mezőnnyel. Akkora kultúrája van itt a futásnak, és akkora a merítés, hogy ezen a szinten bármilyen versenyt megnyerni nagy teljesítménynek számít és hatalmas elismerés jár érte. Első fedettpályás versenyem Bostonban 1000 m volt, óriási öröm volt, hogy közel 60 fős mezőnyben tudtam nyerni és a 2:21.38-as időeredményem is csak 59 századmásodperccel maradt el az U23-as csúcstól. A munka nem állt meg ezután sem, szeretnék még többet fejlődni szabadtéren is. Ahogy időben szépen haladunk előre, egyre jobban alkalmazkodom az iskolához, ezáltal nemcsak fizikailag fejlődöm, hanem megszokom a kezdeti kultúrsokk okozta körülményeket. Április közepén 3:40.57-et futottam 1500-on és második lettem Winston Salemben, Bene Barnabás korosztályos országos rekordja egyre közelebb van. Mivel ez egy taktikai futás volt, ezért ideális körülmények között három-négy másodpercet már ebben az évben lefaraghatok az időmből. Nagy álmom volt, hogy valamelyik iskolarekordot megjavítsam, és az én nevemhez fűződjön, ezt április végén Philadelphiában 3000 m akadályon sikerült elérnem. Két héttel ezelőtt az Ivy League Bajnokságban (Borostyán Liga Bajnokság, ami 8 elit magánegyetem sportszövetsége által szervezett bajnokság) 3000 m akadályon 2. lettem elsőévesként, majd pár órával később a 4x800-as váltóban 1:49-es részidőt futottam, ami megmutatta, hogy a sebességem is olyan szinten van, amiből már egy komolyabb 1500-as eredményt is el lehet érni. Megfizethetetlen, hogy elsajátítottam az amerikai mentalitást, ami versenysportolók számára sokkal előnyösebb, mint a magyar, mert valamivel optimistább.

– Milyen tervei vannak még a 2024-es szezonra?
– Az amerikai versenyrendszer teljesen más, mint az európai, már szeptember-októberben megkezdődik a mezeifutással, és június közepén a szabadtéri szezonnal véget is ér. Mivel 2023-ban itthon végig versenyeztem a nyarat, ezért úgy jöttem ki Amerikába, mint egy lefárasztott, kiöregedett bokszoló. Szükségem lett volna szünetre, de egyből kezdődött a mezei idény. Mivel júniusban az egyetemi bajnokság időpontja üti a római Európa-bajnokságét, ezért több forgatókönyv is van a fejemben. A Harvard egyértelműen az előbbit preferálja, de ha nem jutok be a nagydöntőbe, akkor tervben van még egy magas pontszámot ígérő európai verseny is 1500-on, illetve a magyar bajnokságon szívesen kipróbálnám magam 800 méteren.

– Amilyen tudatosan építi magát az élet minden területén, szinte biztos vagyok benne, hogy hosszú távra is megvannak az elképzelései. Hol látja magát mondjuk 2028 nyarán?
– Miután elvégeztem a Harvardot, Flagstaff felé venném az irányt Michael Smith-hez, aki még tavaly próbált meggyőzni, hogy Arizonába menjek egyetemre. Magyarország a hazám, de szeretnék továbbra is az Egyesült Államokban maradni, és félig-meddig hazai pályán versenyezni Los Angelesben, az olimpián, ahol 1500 méteren megcéloznám a döntőt. Sok munka vár még rám, de jó úton járok.