Két hét múlva több mint tízezren futnak Budapesten

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.08.25. 14:18
null
Két hét múlva rendezik meg a 39. Wizz Air Budapest Félmaratonit, amely az előnevezések alapján a koronavírus-járvány utáni időszak legnépesebb hazai félmaratoni eseménye lesz. A szervezők közleménye szerint beindult a futóturizmus, ismét felfedezték maguknak a külföldi hobbifutók Budapestet.

Az eddig beérkezett nevezések alapján 10 000 fölötti részvételre számítanak a szervezők szeptember 8-án a 39. Wizz Air Budapest Félmaraton távjain. A 21.1 kilométeres versenyre eddig 8500 nevezés érkezett, ami ezzel a koronavírus-járvány utáni időszak legnépesebb félmaratonija lesz, a kiegészítő távokra pedig 4000 fölötti nevezést regisztráltak.

A világ minden tájáról jelentkeztek indulók, a rendezvényen a 21.1 km-es táv teljesíthető kétfős váltóban a Kometa Páros Félmaratonon, három fős váltóban pedig a Xylem Trió Félmaratonon is. A rövidebb távot vállalók a Szimpatika 10 km-es, illetve a 2.3 kilométeres Wizz Air Lágymányos-kör futamon indulhatnak szeptember 8-án, vasárnap, a lágymányosi Pázmány Péter sétányon kialakított versenyközponttól.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik