Szabó Nóra a legjobb európai futó lett a világ legnagyobb félmaratoniján Párizsban

– Volt korábban ennyire előkelő helyezése egy ekkora versenyen?
– Amikor beneveztünk, még nem tudtam, hogy ez ekkora félmaratoni, konkrétan a világon a legnagyobb ezen a távon. Negyvennyolcezren voltak a mezőnyben, mi már régen célba értünk, amikor tizenegy óra harminckor az utolsó hullám nekivágott – válaszolta Szabó Nóra.

– Hogyan lehetett kiegyensúlyozottan futni a közösségi médiában megjelent posztjában dimbes-dombosként leírt párizsi pályán?
– Az igazat megvallva, nagyon féltem a pályától, az összes fellelhető videót megnéztem róla az interneten. Úristen, milyen emelkedők lesznek rajta, ezeken még a kígyók is visszacsúsznak – gondoltam. Ha nem ennyire szintes, akkor akár fél perccel jobb idő is kijöhetett volna, mert a lejtők nem adnak annyit vissza, mint amennyit a felfelé menetben elveszít az ember. Jól ment a futás, az első két-három kilométeren fújt a szél, ekkor még igyekeztem bent maradni egy bolyban. Aztán amikor már lassúnak éreztem a tempót és megpróbáltam kijönni, kicsit közrefogtak. Mivel erősnek éreztem magam, nem szerettem volna bujkálni, mindig én voltam az, aki először kilépett az éppen kialakuló csoportból. Sokszor vezettem a férfi­bolyt, és sokat futottam egyedül, de egyáltalán nem zavart. Nagyon örülünk az edzőmmel, Berkovics Imrével ennek az eredménynek, mert nem pihentem rá, és nem készültünk kifejezetten a félmaratoni távra, a maratoni felkészülésemből futottam ezt az időt.

– Volt kivel futnia, vagy teljesen a saját erejére kellett hagyatkoznia?
– Általában a saját tempómat futom, a versenyzést még mindig tanulnom kell, erre is jó lehetőség volt ez a mostani. Négy jelentősebb afrikai futó volt, akik közül kettőről tudtuk, hogy erősebbek nálam, a másik kettő lutri volt. Az egyiküket sikerült is megelőznöm három perccel. A párizsi futásomból az derült ki, hogy ha magabiztosan állok oda, teljesen máshogy versenyzek. Folyamatosan azt sulykolom magamnak, jól fog menni és jó állapotban vagyok. Már Valenciában is így álltam oda, akkor álomszerűen alakult a 2:26-on belüli maratonim.

– Hogyan telt az országos csúcsot hozó valenciai maratoni óta eltelt négy hónap?
– Szinte minden energiámat a felkészülésre fordítottam. Január végén kimentem két és fél hétre a portugáliai Monte Gordóba edzőtáborozni, de nem volt szerencsém az időjárással. Már a tábor harmadik napján két és fél órát kellett résztávoznom a szakadó esőben, ekkor egy kicsit megfáztam, ezért két-három napot ki kellett hagynom. Ezt leszámítva a télen elkerültek a betegségek, mivel nem volt olyan hideg itthon sem, ezért a legtöbbször zavartalanul tudtam futni.

– Jelenleg erős, kijutást érő helyen áll a tokiói világbajnokság maratoni versenyének kvalifikációjában. Meglesz a részvétel?
– Mi már december végén úgy láttuk, hogy meglesz a vébészereplés. Százan mehetnek Tokióba, jelenleg a hatvannyolcadik vagyok, és országonként három emberrel számolva már nincsenek mögöttem annyian, hogy kiszoruljak a mezőnyből.

– Mi jön most? Irány a bécsi maratoni országos bajnokság?
– Ugyan eredetileg nem Párizsban, hanem Sevillában szerettem volna rajthoz állni, a menedzserem, Babinyecz József éppen a bécsi maratoni miatt ajánlotta a párizsi versenyt. Mivel a bécsi sem lesz gyors pálya, amolyan szimulációnak tökéletes volt. Az április hatodikai bécsi ob után egy héttel már az utcai futó Európa-bajnokság következik, amelyen tíz kilométert futok. Nem sokkal később a tízezer méteres ob-n is rajthoz állok, majd egy-két félmaratonival zárom a tavaszt.