Összecsap 100 méteres síkfutásban Duplantis és Warholm

Vágólapra másolva!
2024.08.14. 17:59
Armand Duplantis (Fotó: Getty Images)
Armand Duplantis, a svédek kétszeres olimpiai bajnok és világcsúcstartó rúdugrója, valamint a szintén ötkarikás győztes és a 400 méteres gátfutás norvég világcsúcstartója, Karsten Warholm bejelentette, hogy szeptemberben összeméri tudását 100 méteres síkfutásban.

Duplantis, aki nemrég megvédte olimpiai bajnoki címét, Zürichben áll rajthoz a párizsi játékokon ezüstérmes Warholmmal. A svéd és a norvég atléta már tavaly eltervezte a baráti versengést, és csak a megfelelő alkalomra vártak, amikor sérülésveszély nélkül összemérhetik tudásukat.

A versenyre szeptember 4-én, a Letzigrund Stadionban kerül sor a Gyémánt Liga-sorozat utolsó előtti, zürichi állomásán.

Warholm egyéni csúcsa 10.49 másodperc, amit 2017-ben ért el, míg Duplantisnak 10.57 másodperc a legjobbja ezen a távon, amit 2.1-es hátszélben futott még középiskolásként 2018-ban.

 

Legfrissebb hírek

Enyingi Patrik: Volt egy kis hiba a váltásnál, majdnem szívinfarktust kaptam

Atlétika
Tegnap, 19:55

Atlétika: triplázott a téli szezonban az Ikarus két dobólánya

Utánpótlássport
Tegnap, 15:47

Huszonnyolcezer indulót várnak a 19. Ultrabalatonra

Atlétika
Tegnap, 11:39

Atlétika: Magyar Szabolcs az U18-as világranglista élére állt

Utánpótlássport
2025.03.26. 14:29

Botswana atlétikai világbajnokságot rendez

Atlétika
2025.03.26. 10:09

Atlétika: „Az edzésmódszerekben lehet és kell fejlődni” – Kiss Tamás

Utánpótlássport
2025.03.25. 20:48

Gyulai Miklós: Ez a bronz­érem hűen tükrözi, az egyéni és a csapatambíciók megférnek egymás mellett

Atlétika
2025.03.25. 06:58

Atlétika: a nankingi jó szereplés nagy siker a sportszakmai igazgató szerint

Atlétika
2025.03.24. 14:42
Ezek is érdekelhetik