Atlétika: a Honvéd szoros versenyben megvédte a csapatbajnoki címét

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.09.15. 20:59
Fotó: Kovács Péter
Sorozatban harmadszor is a Budapesti Honvéd Sportegyesület sikerével zárult az atlétikai magyar csapatbajnokság.

ALIG HÁROM PONT DÖNTÖTT a 2024-es csapatbajnoki címről a Budapesti Honvéd Sportegyesület és a MATE–GEAC között. Ha pedig azt vesszük, hogy a bronzérmes FTC lemaradása is csupán 12 pont volt a hétvége során 548 pontot gyűjtő Honvédhoz képest, az egy még izgalmasabb verseny képét tárja a szemünk elé.

A budapesti Lantos Mihály Sportközpontban az időjárási körülmények szombaton és vasárnap sem voltak alkalmasak világraszóló eredmények elérésére. A 12-13 fokos hőmérséklet, a hideg szél és a második délutánra megérkező kiadós eső sem szegte kedvét az atlétáknak, akik ezúttal elsősorban nem magukért, hanem egyesületükért küzdöttek.

A programot 42 versenyszám alkotta, minden egyesületnek a 40 legmagasabb pontszámmal bíró eredménye számított bele a végelszámolásba. Minden versenyszámban 16–16 pont volt gyűjthető a helyezések alapján, és mellé lehetett még az elért eredmény erősségével pluszpontokat szerezni. A 46 csapatot az előző évi szereplésük alapján három divízióba sorolták, a legmagasabb osztályban 16 klub versengett a győzelemért.

A szombati napot követően a Honvéd már 363 pontot gyűjtött, másodikként a MATE–GEAC (335 pont), harmadikként az A-Plast Ikarus BSE (298.5 pont) várta a vasárnapi folytatást. A gödöllőiek szépen fokozatosan ledolgozták a hátrányukat, és olyan hat-hét versenyszámmal a vége előtt a vezetést is átvették. A Honvédnak nagyon kellett, hogy egy nappal a Gyémánt Liga-döntőben való szereplése után Takács Boglárka bevállalja a 200 métert. Ha nincs a fiatal országos csúcstartónak a 23.07 másodperces győzelme, és az azzal szerzett 21 pontja, akkor egyesülete nem védi meg a címét, sőt, visszaszorul a harmadik helyre.

Szintén első hellyel segítette csapatát Bánhidi-Farkas Petra (távolugrás), Venyercsán Bence (5000 m gyaloglás), Vindics-Tóth Lili Anna (5000 méter), Gálpál Zsombor (110 m gát), Pap Márk (100 méter) és Urbán Zita (3000 m akadály), illetve a férfi 4x100-as váltójánál sem volt jobb. A Honvéd sorozatban harmadszor nyerte meg a csapatbajnokságot, ami nem véletlen, hiszen sprintben, hosszútávfutásban, többpróbában, távolugrásban és gyaloglásban is van nemzetközi szintű versenyzője, méghozzá nem is egy. Ez a sokoldalúság pedig kifizetődő egy ilyen típusú viadalon.

A MATE–GEAC-nál szintén kiváló munka folyik az elmúlt években, ennek köszönhetően lett ismét a legjobb vidéki csapat. A bronzérmes helyre a Molnár Attila vezette FTC a második nap közepén jött fel. A zöld-fehérek sprintere azok után, hogy a hétvége legjobb teljesítményét bemutatva 22 pontot szerzett 400 méteren (a győzelemért járó 16 pont mellett a 46.12-es időért hat bónuszpont is járt), vasárnap a 200-at is megnyerte, majd 800-on is kipróbálta magát, 1:52.79-es teljesítményével az ötödik lett. Három számában összesen 52 ponttal segítette klubját.

Olimpiai ezüstérmes kalapácsvetőnknek, Halász Bencének nagy szerepe volt abban, hogy a Szombathelyi Dobó SE megőrizte első osztályú tagságát. A szombati súlylökő és diszkoszvető „kirándulásai” után vasárnap fő számában 73.19 métert dobva nyert.

A három kieső a VSD Dunakeszi, az SZVSE és a DVTK lett, a helyükön 2025-ben a Győri Atlétikai Club–II. kerület Dózsa, az ARAK és a KARC szerepelhet legfelül.

ATLÉTIKAI MAGYAR CSAPATBAJNOKSÁG, BUDAPEST
A végeredmény: 1. Budapesti Honvéd Sportegyesület 548 pont, 2. MATE–Gödöllői Egyetemi Atlétikai Club 545 pont, 3. Ferencvárosi Torna Club 536 pont, 4. A-Plast Ikarus BSE 487.5 pont, 5. MTK Budapest 437.5 pont, 6. Sportolj Velünk Sportegyesület 411 pont

VÉLEMÉNYEK

TAKÁCS Boglárka, a Honvéd sprintere: – Ez a hétvége olyan volt, mint a szezonom: sűrű. Két nap alatt két kétszáz méter, ráadásul ilyen hosszú utazással és kevés alvással. Hatalmas élmény volt ott lenni a Gyémánt Liga-döntőben. A hangulat, a légkör és maga a mezőnyöm is olyan volt, mintha a főfutamban futottam volna, elég csak Sydney McLaughlin-Levrone-ra gondolni. Rendkívüli hétvége volt, de sikerült egészségesen lehoznom, vasárnap értékes pontokat gyűjtve a Honvédnak. Már várom a pihenőt, hogy újult erővel tudjam megkezdeni a felkészülést a következő évre.

MOLNÁR Attila, az FTC sprintere: – Matematikailag úgy jártunk a legjobban, ha a 200 és a 400 méter mellett nem a 4x400-as váltóban, hanem 800-on állok rajthoz. Mondhatjuk, hogy kísérleti volt, esőben ezelőtt nem sokszor futottam ezen a távon. A futás elég rossz volt, pont az eső miatt, de összességében jól alkalmazkodtam a körülményekhez.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik