Köszönte szépen! – Morvai Katalin publicisztikája

Igazán örvendetes, hogy a közmédia megtartotta azt a jó szokását, hogy közvetíti a jelentősebb nemzetközi atlétikai versenyeket (ha már ilyen szépen rászoktatták az embereket a sportok királynőjének szeretetére). Így a napokban az M4 Sporton volt szerencsém látni a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) fedett pályás versenysorozatának (Indoor Tour) viadalait. Először a bostoni arany kategóriás versenyét, majd két nappal később az ostravai folytatást is.

Mit mondjak, ég és föld!

Persze ezen is élvonalbeli, olimpikon atléták szerepeltek, meg a másikon is. Értelemszerűen nem ugyanazok. Hiszen ennyi idő alatt jószerével át sem érni az amerikai kontinensről az európaira, ám úgy semmiképp, hogy az időzónák átugrásából fakadó átállásra maradjon esély. Ez amúgy rendben is van. Nem kötelező ezeket az „aranyos” versenyeket halmozni. Kezdjük azzal, hogy a párizsi olimpiát követően a legjobbak közül jó néhányan már a vastagon pénzdíjas szabadtéri Gyémánt Liga-sorozat hátralévő viadalait és a finálét is kihagyták, nagyobb pihenőre vonultak (vagy éppen csak ki akarták élvezni az ötkarikás játékokon elért sikert, népszerűséget és szponzori érdeklődést), mások pedig jelenleg épp alapoznak, és egyáltalán nem vagy csak a móka kedvéért indulnak el egyik-másik fedett pályás megméretésen.

Az idén a legmagasabb minősítésű úgynevezett Indoor Tour Goldon a legnagyobb pénzdíj „csak” tíz­ezer amerikai dollár, cirka négymillió forint (ez a versenyszámonként legtöbb pontot elérő győzteseknek jár). Ugyanakkor azt leszögezhetjük, a fedett pályás versenyzés a profik számára nem anyagi kérdés, de prímán használható a felkészülés monotóniájának megtörésére és erőfelmérésre.
A kilencállomásos elit sorozatból kettőt rendeznek az Egyesült Államokban, ám ez nem jelenti azt, hogy az amerikai atléták ne jönnének át az öreg kontinensre, az ausztráloknak, távol-keletieknek pedig – legalábbis azoknak, akik készülnek a március 21. és 23. közötti nancsingi (Kína) fedett pályás atlétikai világbajnokságra – bármely helyszín jó lehet, ha már egyszer beszálltak a küzdelmekbe.
Lássuk akkor Bostont! A helyszín csodálatos: tényleg hatalmas a csarnok. Ráadásul a nézőtéren egy gombostűt sem lehet leejteni, minden jegyet eladtak az NBC által élőben közvetített és még a Forbes magazin által is reklámozott viadalra. A tömött lelátók körbeveszik a futópályát (nem úgy, mint a csehországi Ostravában), a küzdőtéren pedig hemzsegnek a sztárok. A szervezők igyekeztek úgy összehozni a mezőnyöket, hogy némi amerikai túlzással eladható legyen mindegyik szám párharcnak. Olyan olimpiai bajnokok álltak rajthoz, mint a Saint Lucia-i, Párizsban aranyérmes futónő (100 méter), Julien Alfred vagy az amerikai Rai Benjamin (400 gát), valamint az ötkarikás győztes, háromszoros világbajnok amerikai Grant Holloway (110 gát). Amerikai házidöntőt ígért az 1500 méteres síkfutás, amelyben igencsak kérdéses volt, hogy az 5000-en és ­10 000-en is olimpiai érmes Grant Fisher megleckézteti-e Josh Hoeyt, aki két héttel korábban észak-amerikai csúcsot futott 1000 méteren. Nos, nem.

A bostoni verseny így aztán kellemes izgalmakat hozott. Nem meglepő, a felhajtáshoz, a show-műsorhoz Amerikában nagyon is értenek. A futószámok döntőihez reflektorfüzérek közt érkeztek a versenyzők, a győztesek kézzel tartott célszalagot szakíthattak át, a legjobbakkal már a küzdőtéren lihegős interjúkat készített a közvetítő NBC stábja, és tette a dolgát a helyszíni hangulat fenntartásáért felelős szpíker is. Más kérdés, hogy ennek következtében a küzdőtér erősen kaotikusan nézett ki: az atléták körül ott csámborgott többtucatnyi oda nem való ember, csoda, hogy nem történt baleset!
És nem lehet dicsérni a közvetítést sem. Ritka rosszul elhelyezett kameraállások, a semmibe mozgó és mutató kameraképek, hiányzó közelik és lassítások… De lehet, hogy csak túlságosan elkényeztetett minket az európai módi, például a budapesti szabadtéri világbajnokság. Ami azt illeti, az ostravai viadal közvetítése is messze felülmúlta a két nappal korábbi bostonit. Viszont az is igaz, hogy az amerikai verseny televíziós adása közben megcsodálhattuk például azt a „divatparádét”, amit a verseny leginkább várt sztárja, a végül 60 méteren győztes Noah Lyles mutatott be. Láthattuk a bejátszott felvételen, ahogy az amerikai sprinter a csarnoknál kilép egy limuzinból, majd kifutóra való, pompás, vajszínű utcai szettben fellépcsőzik a főbejárathoz, márkás napszemüveget és csinos kézitáskát villantva (valaki nyilván utánahozta a sportfelszerelését). Lylestól nem idegen az ilyen extravagancia. Akárcsak a Formula–1-es Lewis Hamilton, ő is szívesen fotózkodik divatbemutatókon, nem ritkán márkás órákkal a csuklóján és ujjnyi vastag nyaklánccal. Védjegye a hajába font gyöngyfüzér (ettől Bostonban eltekintett). A brit Telegraph tavaly nyáron a férfidivat egyik legkeresettebb sztárjának tartotta a 27 éves floridai atlétát…

De nincs ezzel semmi baj. Világsztár, a 100 méteres síkfutás olimpiai bajnoka, sprinttávokon és váltóval hatszoros világbajnok, 2023-ban Budapesten ő volt a legnagyobb király, hiszen triplázott. Szóval, fényes csillag, ráadásul szimpatikus versenyző. A korábban asztmával küzdő tornász tizenöt évesen, a londoni olimpia atlétikai tv-közvetítését nézve döntött úgy, hogy futóként rajthoz áll a 2016-os játékokon. S bár az amerikai válogatón nem sikerült bekerülnie az utazó csapatba, ugyanabban az évben az U20-as vb-n két aranyérmet is nyert, s a következő esztendőben beindult profi karrierje a felnőttek között is. Történetesen fedett pályán elért 300 méteres világcsúccsal…

Apropó, 300 méter! Ez az a táv, amit ritkán futnak, ám Bostonban szerepelt a programban: talán a szervezők ravaszul azt gondolták, jól veszi ki magát, ha több – éppen mert nem szokványos szám –, a világ idei legjobb eredménye is a városhoz kötődik. Így javított nemzeti csúcsot (36.16) is a már említett Julien Alfred, miközben a nőknek 500 (!) méteren és 1 mérföldön is kiírtak versenyt.

A hétvégén még két versenyt rendeztek e sorozatban: Karlsruhéban német precizitással, majd New Yorkban amerikai módra, összevissza közvetítéssel, egyetlen ügyességi számmal, virágcsokrokkal, küzdőtéren mászkálással, de sok futással, köztük 3000 méteren és 1 mérfölön fedett pályás világcsúccsal Grant Fisher (7:22.91), illetve Yared Nuguse (3:46.63) révén.

Visszatérve a világ idei legjobb eredményeire, Ostravának nincs miért szégyenkeznie. Sőt! A szervezők értik a dolgukat (eltekintve a rezesbandától, amely beletrombitált a férfiak 60 méteres elődöntőjébe, és emiatt ismételni kellett a futamot). Jó mezőnyöket sikerült verbuválni, és ennek megfelelően sok jó eredmény született a nagyságrendekkel jobban közvetített versenyen.

A cseh városban 1961 óta rendeznek nemzetközi atlétikai versenyeket, anno futott itt a legendás ­Usain Bolt is. Sok sportoló szereti az itteni hangulatot és hozzáértést, ami nemcsak szabadtéren, de 2017 óta (Prágától elhozva a viadalt) immár fedett pályán is élvezhető. Az atléták meg is hálálták a gondos szervezést. Versenycsúcsot döntött női 3000 méteren az etióp Freweyni Hailu (8:24.17), távolugrásban az olasz Mattia Furlani beállította a világ idei legjobbját (823), a svéd Erik Erlandsson is ugyanezt tette 200 méteren (20.43), a nők 400 méteres távján a váltóban olimpiai bajnok holland Lieke Klaver nevéhez fűződik a világ idei legjobb ideje (50.92).

Nekünk a magyarok eredményei voltak a legfontosabbak: örülhettünk Takács Boglárka ötödik helyének 60 méteren, de leginkább a floridai edzőtáborozás után a fedett pályán 400 méteren immár másodszor csúcsot javító, mi több, szintén a világ idei legjobb teljesítményével (45.08) győztes Molnár Attilának. A tavalyi fedett pályás világbajnoki ötödik helyezett atléta futására jellemző, hogy a sok kiváló ostravai eredmény közül vele „adják el” a verseny hivatalos YouTube-összefoglalóját… „Csodálatos volt a hangulat, már tavaly is szerepeltem itt, és a közönség akkor is nagyszerű volt. Az egyik legjobb, amivel találkoztam nemzetközi versenyen. Amikor rajthoz állunk, teljes a csend, utána viszont óriási elánnal biztattak minket, amiért nagyon hálás vagyok. Megpróbáltam jó időt futni, és szerencsére sikerült” – mondta angolul a pálya menti interjúfalnál röviddel a verseny után.

Semmi nagyzolás, semmi felhajtás, csak köszönte szépen. Büszkék lehetünk rá ezért is!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!