Eliud Kipchoge nem indul több olimpián

K. B./MTIK. B./MTI
Vágólapra másolva!
2024.09.25. 11:46
Manchester United FC v Liverpool FC - Premier League
Eliud Kipchoge arról egyelőre nem beszélt, hogy mikor vonul vissza (Fotó: Getty Images)
Eliud Kipchoge, a maratonfutás kétszeres olimpiai bajnoka a 2028-as nyári játékokon már biztosan nem fog versenyezni.

A 39 éves kenyai sztár, aki elsőként futotta le 2 órán belül a 42.195 kilométeres klasszikus távot, a vasárnapi Berlin Marathon előtt adott interjút a Sport Bild című német lapnak a terveiről. 

„Ott leszek Los Angelesben, de már nem versenyzőként, hanem más szerepben, azért, hogy futásra biztassam a helyi lakosokat” – jelentette ki Kipchoge, aki nem áll rajthoz a berlini viadalon, melyet ötször nyert meg, és amelyen ő tartja a pályarekordot 2:01:09 órával. 

A riói és a tokiói játékokon is aranyérmes hosszútávfutó augusztusban elindult párizsi olimpián, de nem volt esélye az újabb címvédésre, gyorsan leszakadt a legjobbaktól, és hátfájdalmai miatt feladta a versenyt. 

„Készülsz hat hónapot egy csatára, és amikor belépsz a ringbe, harminc másodperc után kiütnek. Ilyen az élet” – mondta erről. 

Kipchoge a beszélgetés során nem árulta el, hogy mikor szeretne visszavonulni. 

A maratoni szakágban hosszú ideig szinte egyeduralkodó klasszis 2019 októberében Bécsben futotta le 1:59:40 óra alatt a maratont, ám ideje nem számít világcsúcsnak, mivel gyakorlatilag „laboratóriumi” körülmények között érte el eredményét. A világrekord ugyanakkor már nagyon közel van a bűvös kétórás határhoz, a tavalyi Chicago Marathonon ugyanis a szintén kenyai Kelvin Kiptum 2:00:35 órára javította Kipchoge csúcsát. Kiptum ugyanakkor márciusban autóbalesetben életét veszítette, így ő már nem törheti át az álomhatárt, Kipchoge viszont úgy véli, hamarosan valakinek sikerülni fog.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik