Szűcs Csaba: Nem jellemző, hogy a maratoni csúcsa 31 évig él

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.02. 08:53
Szemerei Levente (Fotó: Árvai Károly, archív)
Szűcs Csaba szerint üdvözítő, hogy 31 év után Szemerei Levente megdöntötte a férfi maratonfutás országos rekordját, amelyet egészen vasárnapig ő tartott.

Szemerei Levente a varsói maratonin múlta felül Szűcs Csaba 1993-as 2:12:10 órás rekordját, és nagy fölénnyel meg is nyerte a versenyt, ám a korábbi csúcstartó nem szomorkodott, hogy a szekszárdi futó 2:10:43-ra faragta a rekordot.

„Jól éltem meg, s bár azt nem mondom, hogy annyira vártam így, 31 év után, hogy megdöntsék a csúcsomat, várható volt. Levente fiatal, nagyon tehetséges és céltudatos futó, aki magaslati edzőtáborokkal készült a jó eredmény elérésére, és nyilván ebbe beletartozott az is, hogy megdöntse ezt az 1993 óta fennálló rekordot. Nem jellemző, hogy a maratoni csúcsa több mint 31 évig él” – mondta az M1 aktuális csatornának Szűcs, majd hozzátette, Szemereiben még van fejlődési lehetőség, és gratulált az eredményhez.

Szűcs szerint nagyon sokat változott a maratoni futás, amelyet az utóbbi négy-öt évben már a cipőgyártási technológia is befolyásolt valamelyest, illetve sokat fejlődtek az edzésmódszerek is.

„Azóta több mint hat perccel gyorsabb a világ, tehát ennyit fejlődött a technika és az edzésmódszer, s nyilván a táplálkozástudomány is – fogalmazott. Azt is kiemelte, hogy jelenleg az afrikai futók uralják a hosszútávfutás teljes mezőnyét, ezért is szép teljesítmény a 24 éves magyar atléta 2:10:43 órás ideje, ami már jelentős eredménynek számít. – A világ azért még sokkal előrébb van, ám most történt valami üdvözítő az elmúlt 31 év után.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik