Atlétika: a nankingi jó szereplés nagy siker a sportszakmai igazgató szerint

Vágólapra másolva!
2025.03.24. 14:42
Scheidler Géza (Fotó: Magyar Atlétikai Szövetség, archív)
Sikertörténetként értékelte a magyar csapat szereplését a vasárnap befejeződött fedett pályás atlétikai világbajnokságon Scheidler Géza, a sportági szövetség sportszakmai igazgatója.

A kínai Nankingban 13 fős válogatott szerepelt, a férfi 4x400-as váltó bronzérmet szerzett, Molnár Attila 400-on negyedik lett, az ötpróbázó Szűcs Szabina a hatodik, Krizsán Xénia pedig a nyolcadik helyen végzett.

Scheidler Géza hangsúlyozta, hogy a vb és az előtte két héttel rendezett hollandiai Európa-bajnokság – amelyen Molnár Attila aranyérmet nyert – szorosan összefügg.

„Ilyen helyzet még nem volt az atlétikában és belátható időn belül nem is lesz, hogy ennyire közel legyen egymáshoz két világverseny, ugyanakkor jelentős földrajzi távolságra egymástól. A résztvevő országok különböző stratégiát dolgoztak ki erre, és mi jól találtuk ki a miénket, az Eb-n eredményesek tudtunk lenni és a vb-t sem engedtük el” – nyilatkozott az MTI-nek a sportszakmai igazgató.

Hozzátette, ilyen jellegű terhelést még egyszer nem lehet a közeljövőben modellezni, ezért kíváncsi volt a szakvezetés, a magyar atléták miként tudnak ehhez alkalmazkodni. Kiemelte, a helyezések, eredmények és idők azt mutatják, hogy jól sikerült megoldani a helyzetet. Mint mondta, előre aláírta volna az Eb-n és a vb-n elért sikereket. Egyben jelezte, minden kiemelkedő eredmény mögött ott egy terv, ami ebben az esetben a 2020 őszén indult Zsivótzky Gyula-program volt.

„Ez a program sok versenyzőnek biztosított jó perspektívát, mivel többletet tudtunk rendelni az extra teljesítményekhez. Bár a program megszűnt, a receptet már ismerjük, ennek szellemiségében dolgozunk tovább” – jelentette ki. Elmondta, az edzők és a versenyzők is nagyon fontos információkhoz jutottak a vb-szerepléssel, az akklimatizációval a szabadtéri világbajnokságot illetően, amelynek szeptemberben Tokió ad otthont.

Scheidler Géza elárulta, a 4x400-as váltó vb-bronza után gratulált neki a 2023-ban az év edzőjének megválasztott Laurent Meuwly, a holland válogatott sprinterekért felelős szakvezetője, aki azt mondta, reméli, az ilyen eredmények ezután rendszerszintűek lesznek Magyarországon.

 

Legfrissebb hírek

A polgárháborúban vesztette életét a kétszeres világbajnok atléta

Atlétika
2025.04.14. 08:18

Egy versenyen kétszer is világcsúcsot döntött a 22 éves olimpikon – videó

Atlétika
2025.04.13. 22:51

Kilencedik lett a magyar női csapat 10 kilométeren az utcai futó Európa-bajnokságon

Atlétika
2025.04.13. 13:00

A maratoni futás bajnoka még mindig gyűjti a tapasztalatokat, hogyan is lehet jól csinálni ezt a műfajt

Atlétika
2025.04.12. 08:52

A hónap utánpótlásedzője: március jelöltjei

Utánpótlássport
2025.04.11. 09:06

Atlétika: „Úgy érzem, hosszú távon bíznak bennem” – Kriszt Sarolta

Utánpótlássport
2025.04.10. 14:15

Armand Duplantis augusztusban visszatér Budapestre

Atlétika
2025.04.07. 13:49

Sydney McLaughlin-Levrone magabiztosan kezdte meg a szezont Kingstonban

Atlétika
2025.04.07. 09:36
Ezek is érdekelhetik