Atlétika: Ekler Luca rajthoz áll a 60 méteres betétfutamban a fedett pályás Eb-n

Vágólapra másolva!
2025.03.05. 17:49
Ekler Luca (Fotó: Getty Images)
Ekler Luca paralimpiai bajnok atléta rajthoz áll a csütörtökön kezdődő apeldoorni fedett pályás Európa-bajnokság 60 méteres betétfutamában.

„Kicsit későn, pár hete érkezett a felkérés, hogy a fedett pályás Európa-bajnokságra betesznek két parabetétszámot: a nőknél 60 méteres síkfutást, míg a férfiaknál a távolugrást. Tavaly a Gyémánt Ligán is így versenyeztem, most pedig mix kategóriában indulunk, ami azt jelenti, hogy többféle kategóriából lesznek versenyzők. Együtt fogok versenyezni amputált, látássérült, illetve a saját kategóriámban lévő sportolókkal is, szóval nagyon vegyes lesz a felhozatal. Teljesen más eredményekkel, egyéni csúcsokkal rendelkezünk, de itt a nézők egy verseny keretein belül mindenféle fogyatékossággal találkozhatnak majd, ami szerintem remek kezdeményezés, és remélem, hogy egyre több ilyen világversenyen meg tudunk jelenni” – mondta az M1 aktuális csatornának a paralimpiai bajnok sportoló, aki szombaton, a fedettpályás kontinensbajnokság harmadik napján, a délelőtti programban fog versenyezni Hollandiában.

Ekler hozzátette, hogy idén szeretné megdönteni távolugrásban 5.98 méteres egyéni csúcsát, ami egyben világrekord is a T38-as kategóriában. Elmondása szerint a hat méter fölé jutás szempontjából jobban szeret az épek között versenyezni, mivel ott minden körben azért küzd, hogy ott lehessen a következőben, de „ő lenne a legboldogabb”, ha az idei paraatlétikai vb-n sikerülne megugrania ezt az álomhatárt.

A szeptember 27. és október 5. között Újdelhiben sorra kerülő paraatlétikai világbajnokságon a távolugrás mellett az egyik futószámban is rajthoz állna, jelenleg 200 méterrel tervez, de a választás az időrenden is múlik. A 26 esztendős paraatléta azt is elárulta, hogy a 2028-as Los Angeles-i paralimpián mindenképpen szeretne elindulni, sőt információi szerint nagy esély van rá, hogy a 200 méteres síkfutás is része lesz a programnak, ami kedvező lehet a számára.

 

Legfrissebb hírek

Scheidler Géza: Hiszek benne, hogy Molnár Attila érmet szerez az Eb-n

Atlétika
9 órája

Atlétika: Ekler Luca rajthoz áll a 60 méteres betétfutamban a fedett pályás Eb-n

Atlétika
9 órája

A hónap utánpótlásedzője: február jelöltjei

Utánpótlássport
18 órája

Atlétika: Bátori Lilianna csak élvezni szeretné a felnőtt Eb-t

Utánpótlássport
2025.03.04. 18:53

Atlétika: Pandur Huba 43 éves U18-as országos csúcsot döntött meg

Utánpótlássport
2025.03.02. 19:01

Halász Bence jó formában kezdte az idényt

Atlétika
2025.03.01. 20:18

Atlétika: Szentgyörgyi Zita most az U20-as ob-n futott 400-as csúcsot

Utánpótlássport
2025.03.01. 20:04

Videó: Duplantis újabb világcsúcsot döntött rúdugrásban

Atlétika
2025.03.01. 10:22
Ezek is érdekelhetik