A Vasas 17 éves magasugrója, Bátori Lilianna a tizenöt fős magyar versenyzői csapat legfiatalabb tagjaként várja a csütörtökön a hollandiai Aperdoornban kezdődő felnőtt fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságot.
Kun-Szabó Balázs tanítványa fantasztikus heteket tud maga mögött. Február elején az olaszországi Udinében rendezett 7. Udin Jump Development elnevezésű World Athletics Indoor Tour bronzkategóriás viadalon Lilianna a mezőny legifjabb ugrójaként a 187 centis egyéni csúcsát előbb 188-ra javította, majd a 191 centit is teljesítette. Az U18-as Európa-bajnok ígéret ezzel a második helyen végzett a regnáló világcsúcstartó, ukrán Jaroszlava Mahucsih mögött, aki 194-nél állt meg. Aztán a besztercebányai ezüstkategóriás viadalon ezt a teljesítményt is túlszárnyalta. A második ugrására
túljutott a 193 centin is,
és ezzel nemcsak újabb egyéni rekordot ért el, s került ezzel az U20-as világranglista élére, hanem beállította Győrffy Dóra 1997 óta érvényben lévő U20-as országos csúcsát is.
„Nagyon jól éreztem magam ezeken a versenyeken – nyilatkozta a reménység portálunknak. – Nem voltam feszült, és hiába olyanok között ugrottam, akiket eddig csak a tévében láttam,
nem éreztem magamat kívülállónak.
Az U20-as világ- és Európa-bajnok, felnőtt Eb-ezüstérmes szerb Angelina Topiccsal már találkoztam több korosztályos versenyen is, vele ezúttal is tudtam beszélgetni kicsit, de Mahucsihhal is váltottam néhány szót. Persze, azért is éreztem magam felszabadultnak, mert jól sikerültek az ugrásaim. És ezeknek az ugróversenyeknek egyébként is nagyon jó hangulatuk van.”
A besztercebányai megméretés emlékezetes pillanata marad, amikor 193 centin a világrekorder Mahucsih rontott, a 17 éves magyar reménység pedig sikeres ugrást hajtott végre.
„Én másodikra ugrottam át a 193-at, Mahucsih pedig kettőt rontott ezen a magasságon. Az edzőmmel, Balázzsal csak csodálkozva néztünk, és
nem igazán tűnt valódinak ez a szituáció, mert igen, egy rövid időre megelőztem a világcsúcstartót.
Aztán gyorsan helyre állt a világ rendje, mert feltetette 196 centire a lécet, és azt egyből át is ugrotta.”
A tavalyról U18-as Európa-bajnoki címmel és U20-as vb-negyedik hellyel büszkélkedő Lilianna számára a felnőtt fedett pályás Eb egyfajta jutalomjáték lesz.
„A felnőtt Eb-t elsősorban élvezni szeretném, de persze akarok egy jót is ugrani. A selejtező pénteken, a döntő vasárnap lesz. Azt gondolom, hogy a döntőhöz 190 centi felett kell majd ugrani, így újabb egyéni csúcsot a döntőben tudnék elérni. De egy 190 feletti ugrás után két nappal számomra még nagyon nehéz hasonlóan teljesíteni vagy netán egyéni rekordot felállítani. Ezzel együtt izgatottan várom az Eb-t, amely remek tapasztalatszerzési lehetőség nekem.”
(Kiemelt képünkön: Bátori Lilianna Forrás: MASZ)