Gyémánt Liga: Halász Bence simán első kalapácsvetésben Chorzówban

2025.08.16. 17:23
null
Halász Bence (Fotó: Getty Images)
Halász Bence továbbra is tartja remek formáját, és 81.77 méteres dobással, meglepően simán győzött férfi kalapácsvetésben szombaton a Chorzówban zajló atlétikai Gyémánt Liga-versenyen, többek között az olimpiai és világbajnok Ethan Katzberget is legyőzve.

A párizsi olimpia magyar ezüstérmese parádésan versenyez az elmúlt időszakban, két hete a magyar bajnokságot 81.94 méteres egyéni csúccsal nyerte, majd kedden a Gyulai István Memorialon több mint egy métert javított legjobbján és 83.18 méterrel diadalmaskodott. A Nemzeti Atlétikai Központban rendezett arany kategóriás verseny nem csupán a 83 méter feletti eredmény miatt volt mérföldkő a számára, hanem azért is, mert először tudta legyőzni Katzberget, a kanadaiak sztárját. Ezt a bravúrt szombaton megismételte, méghozzá óriási fölénnyel. Halász ugyanis az egyetlen volt a mezőnyben, aki 80 méter fölé repítette a kalapácsot, méghozzá öt érvényes dobásából négyszer.

Elsőre 79.18-ig jutott, amivel három centivel állt Katzberg mögött a nyitósorozatot követően, másodikra viszont már 81.77-nél ért földet a kalapácsa, amivel átvette a vezetést. Harmadikra 81.57-tel folytatta, negyedikre pedig 80.29 következett, majd érvénytelen ötödik dobása után a zárókörben 80.66 méterrel búcsúzott a lengyel közönségtől. Németh Zsolt tanítványának fölényét mutatja, hogy a második Katzberg (79.30 méter) több mint két méterrel maradt el tőle.

A lengyelországi versenyen korábban az Enyingi Patrik, Wahl Zoltán, Csahóczi Csanád, Molnár Attila összeállítású magyar staféta 3:01.46 perces országos rekorddal nyerte a 4x400 métert, pénteken pedig Klekner Hanga 4,60 méteres országos csúcsbeállítással második lett rúdugrásban.

 

Legfrissebb hírek

Halász Bence: Nagy kedvvel megyek vissza Budapestre

Atlétika
5 órája

Videó: Lyles „kirobbant” a rajtgépből – a világ idei legjobbjával nyerte a 100 métert

Atlétika
5 órája

Halász Bence győzelemmel hangolt az országos bajnokságra

Atlétika
2026.07.21. 20:21

Atlétika: a rendkívüli közgyűlés megerősítette a három megmaradt elnökségi tagot

Atlétika
2026.07.21. 15:24

Hatalmas újításokkal érkezik az év egyik legizgalmasabb magyarországi sporteseménye

Atlétika
2026.07.21. 15:21

Atlétika: három éremmel zárták a magyarok az U18-as Eb-t

Utánpótlássport
2026.07.20. 14:20

A világ atlétikája ismét házhoz jött – fókuszban a Gyulai István Memorial

Képes Sport
2026.07.19. 11:04

Atlétika: Emmanuel Sophia ezüstérmes 400 méteren a rieti U18-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.18. 20:42