Atlétikai vb: Világos Adriana bejutott a gerelyhajítás döntőjébe

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
• Tokió
2025.09.19. 14:31
null
Világos Adriana a pénteki versenynapon (Fotó: Getty Images)
A tokiói atlétikai világbajnokság hetedik, pénteki napján a szerb színekben versenyző, vajdasági Világos Adriana szereplését vártuk a legjobban. A kétszeres Eb-ezüstérmes gerelyhajító az első csoportban kapott helyet a selejtezőben, és bejutott a döntőbe.

Az első két dobása még elmaradt az idén látott formájától, de aztán harmadikra már sikerült messzire dobnia a gerelyt: 66.06 méteres eredményével jócskán túlszárnyalta a 62.50 méteres döntős szintet, és megnyerte vele a csoportját is.

„Kicsit stresszesebbre sikerült, mint ahogyan szerettem volna. Megint a végére maradt, hogy eldőljön, dobhatok-e szombaton is. A budapesti vébé és a párizsi olimpia selejtezőjéről elég rossz emlékeim vannak, de talán a pluszstressz is segített abban, hogy most kijött ez a hatvanhat méter. Remélem, ez önbizalmat ad a döntőre is. Már tudom, hogy képes vagyok rá, csak össze kell szedni magam, és egy nagyot pihenni. Nagyon boldog vagyok, innen már csak élveznem kell, hogy ott leszek a döntőben” – mondta a 21 éves Világos Adriana a Nemzeti Sportnak.

A női gerelyhajítás fináléja szombaton magyar idő szerint 14:05-kor kezdődik.

 

Legfrissebb hírek

Atlétika: a rendkívüli közgyűlés megerősítette a három megmaradt elnökségi tagot

Atlétika
2026.07.21. 15:24

Hatalmas újításokkal érkezik az év egyik legizgalmasabb magyarországi sporteseménye

Atlétika
2026.07.21. 15:21

Atlétika: három éremmel zárták a magyarok az U18-as Eb-t

Utánpótlássport
2026.07.20. 14:20

A világ atlétikája ismét házhoz jött – fókuszban a Gyulai István Memorial

Képes Sport
2026.07.19. 11:04

Atlétika: Emmanuel Sophia ezüstérmes 400 méteren a rieti U18-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.18. 20:42

Atlétika: Marton Zsófi U18-as Eb-bronzérmes súlylökésben

Utánpótlássport
2026.07.17. 21:02

Armand Duplantis: Megpróbáltam a sporttal kapcsolatos érzéseimet dalba foglalni

Atlétika
2026.07.16. 08:59

Megdőlt a Gyulai István Memorial pontrekordja

Atlétika
2026.07.15. 18:21