Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Szépen, lassan beindul a fedett pályás szezon az atlétika világában, az Indoor Tour legrangosabb, Gold-szintű sorozatának két tengerentúli állomásán már túl vagyunk, Boston és New York közül előbbi hozta az emlékezetesebb pillanatokat, mint amilyen az amerikai Josh Hoey beltéri 800-as világcsúcsa is volt (1:42.50)
Az első igazán rangos európai verseny a Czech Indoor Gala volt, amelynek a szervezői szinte mindig népes magyar különítményt hívnak meg. Nem volt ez másképp kedden sem, Ostravában állt rajthoz idén először Molnár Attila, aki tavaly ugyanitt 45.08-as országos csúccsal győzött 400 méteren. Egy évvel rutinosabban, immár fedett pályás Európa-bajnokként, a váltóval vb-bronzérmesként visszatérve még lenyűgözőbb teljesítményt nyújtott.
A rá jellemző erős rajt után már az első körben vezetett, közel a 2025-ös részidejéhez, majd a második körben sikerült megőriznie a sebességét, aminek meglett az eredménye: 45.01-es új fedett pályás Európa-rekorddal nyert. A régi, 45.05-ös kontinenscsúcsot a keletnémet Thomas Schönlebe és a norvég Karsten Warholm tartotta.
Takács Boglárka bejutott a 60 méteres síkfutás fináléjába, ahol 7.36-tal a 8. lett, Mátó Sára 54.02-t futott 400-on, Kozák Luca (8.14) és Tóth Anna (8.22) is az elődöntőben búcsúzott 60 m gáton (Kozáknak egy század hiányzott a döntőhöz), Klekner Hanga sajnos nem tudott beszállni 420 centin, míg Szögi István a 3000 méter iramfutójaként segítette futótársait.
INDOOR TOUR, GOLD, OSTRAVA
A győztesek
Férfiak
400 m: 1. MOLNÁR ATTILA 45.01 – Európa-csúcs, régi: 45.05, Thomas Schönlebe (keletnémet), 1988 és Karsten Warholm (norvég), 2019
800 m: 1. Eliott Crestan (belga) 1:43.83
3000 m: 1. Isaac Nader (portugál) 7:38.05
60 m gát: 1. Jakub Szymanski (lengyel) 7.48
Távol: 1. Mattia Furlani (olasz) 830
Súly: 1. Jordan Geist (amerikai) 22.04
Nők
60 m: 1. Zaynab Dosso (olasz) 7.09, …8. Takács Boglárka 7.36
400 m: 1. Lieke Klaver (holland) 51.00. C-futam: 2. Mátó Sára 54.02
800 m: 1. Nigist Getachew (etióp) 1:59.98
1500 m: 1. Birke Haylom (etióp) 4:00.62
60 m gát: 1. Pia Skrzyszowska (lengyel) 7.80, Kozák Luca és Tóth Anna az elődöntőben búcsúzott
Rúd: 1. Tina Sutej (szlovén) 470, Klekner Hanga helyezetlenül zárt

Hármasugrásban remekel a távolugrás budapesti világbajnoka

Metzben debütál 800 méteren Femke Bol

Népsport: szakállas rekordokat tart a cseh futógép

Böndör Márton hatodik a franciaországi rúdugróversenyen




