Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2026.02.03. 21:36
null
Bondár Annának nem volt egyszerű napja Kolozsváron (Fotó: transylvaniaopen.ro)
Eseménydús napja volt kedden Bondár Annának, aki kétszer – egyesben és párosban is – kikapott a kolozsvári WTA-tenisztornán, ráadásul előbbi mérkőzése a nemzetközi sporthírekbe is bekerült ukrán ellenfelének megnyilvánulása miatt.

„Nem játszottam igazán jól az ukrán lány ellen, nagyon kellemetlen stílusú ellenfél, nem megszokott, úgyhogy nem is igazán tudtam alkalmazkodni a játékához. Okosan játszott, én meg nem találtam rá megoldást. Az első fordulós meccsemen is voltak lyukak a játékomban, voltak, amikkel szenvedtem, és ezt nem igazán sikerült mára levetkőzni” – értékelte Bondár az Olekszandra Olijnikova ellen 6:4, 6:4-re elveszített mérkőzést a Kolozsvári Rádió munkatársának, Moldován Árpád Zsoltnak, és nem kerülte ki a találkozó után történteket sem, pontosabban azt, ami nem történt, vagyis hogy elmaradt a hálónál az ilyenkor szokásos kézfogás. Az ukrán teniszező így tiltakozott amiatt, hogy Bondár 2022 decemberében részt vett a North Palmyra Trophies nevezetű meghívásos tornán Szentpéterváron. A 2022-ben megalapított tornát az orosz energiaóriás, a Gazprom támogatja, s Olijnikova szerint akkorra már ismertek voltak az orosz hadsereg által elkövetett tömeggyilkosságok.

Tenisz
12 órája

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Olekszandra Olijnikova arra hivatkozott, hogy Bondár pályára lépett egy oroszországi meghívásos tenisztornán 2022-ben.

„Készültem rá, hogy ez lesz. Nem egy egyszerű helyzet, de ő a döntését meghozta, nekem ezt el kellett fogadnom. Nem tudok a történteken változtatni és soha nem támogattam a háborút, azt szeretném, ha béke lenne a világban” – mondta Bondár, aki kitért arra is, hogy Olijnikovával egymás közelében, a pálya ugyanazon oldalán melegítettek be, mégsem nyílt lehetőség arra, hogy valahogy tisztázzák a helyzetet.

Egyáltalán nem közelített felém, nem nagyon állt szóba senkivel a lány. Bíztam benne, hogy esetleg változik a véleménye, de ez nem történt meg, úgyhogy így kellett elfogadnom a helyzetet, ami nem volt egyszerű. Más ukrán ellenfelekkel is teniszeztem korábban, tavaly például Szvitolinával háromszor, vele és más ukrán játékossal sem volt hasonló esetre példa. Nyilván nem esik jól, de ez az ő döntése, amit el kell fogadjak” – idézte fel Bondár a kedd délelőtt történteken a nap végén.

A MECCS ELŐTTI PILLANATOK (Videó: Moldován Árpád Zsolt/Kolozsvári Rádió)

A MÉRKŐZÉS UTOLSÓ PONTJA (Videó: Moldován Árpád Zsolt/Kolozsvári Rádió)

WTA 250-ES TORNA, KOLOZSVÁR (283 347 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES
NYOLCADDÖNTŐ
Olekszandra Olijnikova (ukrán)–Bondár Anna (8.) 6:4, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Kolozsvári tenisztorna: Bondár Anna párosban is kiesett

Tenisz
5 órája

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
12 órája

Bondár Anna 64. a teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 09:20

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

Tenisz: Nemcsek Gréta juniorversenyt nyert Ausztriában

Utánpótlássport
2026.01.26. 11:20

Sinner esélyt sem adott hazai pályán versenyző ellenfelének Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.22. 11:05

Marozsán Fábián bejutott az Australian Open harmadik fordulójába

Tenisz
2026.01.21. 04:04
Ezek is érdekelhetik