Atlétikai világdöntő: Duplantis már várja, hogy megmutathassa a világnak a verseny himnuszát

2026.03.25. 12:50
null
Armand Duplantis (Fotó: Getty Images)
Armand Duplantis, az atlétika jelenlegi első számú sztárversenyzője izgatottan várja, hogy mindenki hallja a szeptemberi budapesti világdöntő általa írt himnuszát.

A svéd rúdugrósztár a hétvégi toruni fedett pályás világbajnokságon árulta el az M4 Sportnak, hogy ő írja és adja majd elő az idén első alkalommal sorra kerülő, háromnapos csúcsverseny himnuszát. A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) pedig közleményében emlékeztetett rá, hogy Duplantis egyik szenvedélye a zene. Első kislemeze tavaly februárban jelent meg és a 31. helyet érte el a svéd slágerlistákon. A múlt hónapban pedig egy országos televíziócsatorna élő adásában énekelte el legújabb, Feelin’ Myself című számát, amely aztán a hónap elején a svédországi Uppsalában megrendezett Mondo Classic versenyen elért legújabb világcsúcsának (6,31 méter) is aláfestő zenéje lett. Csak a Spotify platformon 5,5 millió alkalommal streamelték a zenéit.

„Mindig a határokat feszegetem, mindenben, akár a rúdugrás nekifutóján vagyok, akár egy zenei stúdióban – idézte az NRÜ Duplantist, a világdöntő egyik nagykövetét. – Nem csak azért szerettem volna nagykövet lenni, mert óriási lelkesedést érzek az eseménnyel kapcsolatban. Itt a különböző szenvedélyeim egyszerre lehetnek jelen, és már várom, hogy megmutathassam a világnak a Világdöntő lényegét megragadó himnuszt.”

Duplantis azok közé a versenyzők közé tartozik, akik már kvalifikálták magukat a szeptember 11. és 13. között sorra kerülő eseményre. A háromnapos csúcsrendezvény rendkívül intenzív lesz, mindhárom napon háromórás a program.

„Szerettük volna, hogy a világdöntőnek legyen egy himnusza, amely tükrözi ennek a vadonatúj versenynek az energiáját, izgalmát és hangulatát – mondta Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke. – És ki lehetne alkalmasabb arra, hogy megírja, mint Mondo Duplantis, az abszolút sztár, aki már eddig is bizonyította tehetségét a sportban és a zenében egyaránt.”

 

Legfrissebb hírek

Spanyolok csatája a BL-döntőben: Luis Enrique és Mikel Arteta

Képes Sport
2026.05.22. 21:35

Egy hónap múlva junior műugró Eb a Duna Arénában

Egyéb egyéni
2026.05.22. 15:11

Vitézy Dávid: A valaha volt legnagyobb terhelés vár a budapesti reptérre a BL-döntő hétvégéjén

Bajnokok Ligája
2026.05.19. 10:38

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
2026.05.18. 20:01

Gyémánt Liga: Duplantis 612 centiméterrel győzött a saohszingi nyitányon

Atlétika
2026.05.16. 17:40

Yamal és Antonelli még meg sem született, CR és Messi 1800 góllal ezelőtt járt – ez történt akkor, amikor az Arsenal legutóbb BL-döntőt játszott...

Bajnokok Ligája
2026.05.06. 19:44

Tizenkét repülőjegy talált gazdára Botswanában a budapesti világdöntőre

Atlétika
2026.05.05. 12:08

Luís Figo, Cafu, Ivan Rakitic és Juhász Roland is csapatkapitányok a BL-döntő előtti Legendák Tornáján

Bajnokok Ligája
2026.04.27. 21:16
Ezek is érdekelhetik