Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Nyolc versenyszámban osztottak érmeket az Európa-bajnokság záró estéjén Birminghamben. A döntőbe országos csúccsal bejutó magyar váltó miatt a férfi 4x400 méter, illetve a szerb színekben versenyző, vajdasági illetőségű Világos Adriana miatt a gerelyhajítás volt a két legjobban várt finálé.
Megérte egy órával az estét nyitó Armand Duplantis és Emmanuil Karalisz nevével fémjelzett férfi rúdugrás előtt kimenni az Alexander Stadionba, ugyanis a szurkolói zónában is érdekeltek voltunk. Ünnepélyes keretek között vehette át a délelőtti maratoni futásban nyert ezüstérmét Vindics-Tóth Lili Anna. Az élete harmadik maratoniján már világraszóló sikert elérő futót nagy tapsban részesítette a Medal Plazában összegyűlt szurkolósereg. Megszámolni sem tudtuk, hány ország zászlóját – köztük a magyart – véltük felfedezni a tömegben.
Nem sokkal később a fesztiválhangulat átköltözött a rétről a stadionba, ahol minden rúdugró különböző zenét kapott az első kísérleteihez. Duplantis és Karalisz egész estés show-t „rittyentettek” a szemünk elé, a 600 centi mindkettőjüknek másodikra lett meg, majd a 605-öt kihagyták, és egyből 610-re jött a következő próbálkozásuk. Duplantisnak elsőre meglett könnyedén, Karalisznál is úgy tűnt, hogy fent marad a léc, de végül is az utolsó pillanatban lehúzta.
Ez volt a mindent eldöntő pillanat, mert utána a görög 615-ön, majd 620-on is elrontotta a kísérletét. Mindezekre azért volt szüksége, mert Duplantis 615 centis új versenycsúcsot állított fel. A svéd szupersztárnak ez már elég volt ahhoz, hogy sorozatban a negyedik Eb-jén is felállhasson a dobogó felső fokára.
A legutóbb két Eb-n ezüstérmes Világosnak saját bevallása szerint nem úgy alakult a gerely selejtezője, ahogyan szerette volna: csak a 10. helyen jutott tovább, a legjobbja 57.25 méter volt. Sajnos a döntő sem kezdődött ennél jobban neki, 54.02-vel nyitott. Aztán másodikra már szépen beletalált, 60.93-mal feljött a harmadik helyre. Azonban továbbra sem akart neki az igazán nagy dobás összeállni, a legjobb eredményén kívül messze volt a 60 métertől, a szórása 52.49 és 56.65 között volt. A még mindig csak 22 éves Világos Adriana érmes sorozata nem szakadt meg.
Megvoltak az előnyei és a hátrányai is annak, hogy a magyar váltó a 2-es pályát kapta meg a férfi 4x400-as döntőre. A péntek délelőtt 3:01.24-es országos csúcsot futó, ezzel ötödikként továbbjutó csapathoz képest történt egy csere, Csahóczi Csanád helyett Enyingi Patrik került be. Az egyéniben 7. helyezett sprinternek nagyon kellett a pihenő, hogy itt most legyen esélye domináns kezdésre. Kovács Árpád és Plisz Balázs is rendkívül önkritikusan értékelt az első kör után, Molnár Attila klasszisteljesítménye kellett, hogy versenyben maradjunk.
De versenyben maradtunk, így az Eb zárásaképp három perc tömény izgalom várt ránk! Az első váltótagok közül senki sem tudott jelentős előnyt kiharcolni csapatának, Enyingi jól tartotta a mieinket. Plisz jött másodikként, ő ugyanúgy sokkal jobban futott, mint később Kovács. Az utolsó váltásnál ott voltunk az előttünk állók nyakán az 5. helyen.
Jöhetett Molnár, aki a többiekhez hasonlóan ugyanúgy hatalmasat ment, a 43.58-as részideje egészen emberfeletti! Azonban a riválisok sem voltak kevésbé azok, bárhogyan igyekezett a célegyenesben, már nem tudott pozíciót nyerni. Európa-bajnoki 5. lett a magyar váltó, először három percen belül futva, bődületesen nagy, 2:59.68-as országos csúccsal! Az aranyérem Olaszországé lett, 2:59.16-tal.
Az Eb-ken most először megrendezett 4x100-as vegyes váltóban a britek egyértelmű esélyesként állhattak rajthoz. Jeremiah Azu, Dina Asher-Smith, Zharnel Hughes és Amy Hunt négyese nem is okozott csalódást a hazai közönségnek. Egyedül Azu futása és a második váltás tűnt kevésbé kiemelkedőnek, talán pont ezekért nem lett meg a jamaicaiak 39.62-es világcsúcsa. A győztes idő 39.97 lett, Amy Hunt a negyedik Európa-bajnoki címét nyerte meg Birminghamben. Soha korábban senki sem volt képes hasonlóra.
A telt házas stadion Georgia Hunter Bellnek is legalább annyira szurkolt, mint a mix váltójuknak. A fedett pályás világbajnok végig tankönyvbe illően versenyzett az 1500 méter fináléjában, amivel újabb nagy címet gyűjtött be. Hihetetlenül szorosan alakult a női távolugrás is, az első öt között csupán hat, az érmesek között alig két centiméter döntött! Az Európa-bajnok az egyedüliként hét métert ugró olasz Larissa Iapichino lett.
ATLÉTIKA
EURÓPA-BAJNOKSÁG, BIRMINGHAM, 7. NAP
FÉRFIAK
Maratoni. Európa-bajnok: Amanal Petros (Németország) 2:09:11, 2. Pietro Riva (Olaszország) 2:09:18, 3. Gasau Ajale (Izrael) 2:09:21, 4. S. Hassan (Svédország) 2:09:24, 5. T. Getahon (Izrael) 2:09:31, 6. V. Gondouin (Franciaország) 2:09:34, …27. Lomb Ádám 2:16:15, …33. Szemerei Levente 2:18:27, …51. Tarnai László 2:30:12
3000 m akadály. Eb: Frederik Ruppert (Németország) 8:25.33, 2. Ruben Querinjean (Luxemburg) 8:25.61, 3. Karl Bebendorf (Németország) 8:26.65, 4. D. Arce (Spanyolország) 8:27.02, 5. P. Boudy (Franciaország) 8:28.90, 6. A. Quijada (Spanyolország) 8:29.15
4x400 m váltó. Eb: Olaszország 2:59.16, 2. Nagy-Britannia 2:59.19, 3. Hollandia 2:59.49, 4. Belgium 2:59.51, 5. Magyarország (Enyingi Patrik, Plisz Balázs, Kovács Árpád, Molnár Attila; Csahóczi Csanád) 2:59.68 – országos csúcs, 6. Lengyelország 3:00.56
Rúd. Eb: Armand Duplantis (Svédország) 615, 2. Emmanuil Karalisz (Görögország) 600, 3. Baptiste Thierry (Franciaország) 585, 4. M. Collet (Franciaország) 570, 5. O. Onufrijev (Ukrajna) 570, 6. S. Guttormsen (Norvégia) és P. Buaró (Portugália) 570-570
NŐK
Maratoni. Európa-bajnok: Alisa Vainio (Finnország) 2:22:26, 2. Vindics-Tóth Lili Anna 2:27:21, 3. Abbie Donnelly (Nagy-Britannia) 2:27:33, 4. Szabó Nóra 2:27:39, 5. N. Wilson (Nagy-Britannia) 2:27:54, 6. R. Lonedo (Olaszország) 2:27:55, …42. Tomaschof Kata 2:43:07, …48. Körmendi Réka 3:02:59
1500 m. Eb: Georgia Hunter Bell (Nagy-Britannia) 4:07.78, 2. Klaudia Kazimierska (Lengyelország) 4:08.80, 3. Patricia Silva (Portugália) 4:09.22, 4. A. Guillemot (Franciaország) 4:09.62, 5. S. Healy (Írország) 4:10.76, 6. A. Gay (Franciaország) 4:11.01
4x400 m váltó. Eb: Hollandia (Myrte van der Schoot, Lieke Klaver, Eveline Saalberg, Femke Broeders-Bol; Vanessa Mercera, Nina Franke) 3:21.10, 2. Nagy-Britannia (Yemi Mary John, Lina Nielsen, Nicole Yargin, Emily Newnham; Charlotte Henrich) 3:21.68, 3. Olaszország (Alessandra Bonora, Anna Polinari, Alice Mangione, Eloisa Coiro; Ilaria Elvira Accame, Sara Cirillo) 3:23.57, 4. Spanyolország 3:24.39, 5. Franciaország 3:24.50, 6. Belgium 3:25.19
Távol. Eb: Larissa Iapichino (Olaszország) 700 (+2.1), 2. Jazmin Sawyers (Nagy-Britannia) 699 (+2.2), 3. Hilary Kpatcha (Franciaország) 698 (+2.5), 4. A. de Sousa (Portugália) 696 (+2.3), 5. M. Mihambo (Németország) 694 (+3.3), 6. F. Diame (Spanyolország) 680 (+2.3)
Gerely. Eb: Sara Kolak (Horvátország) 62.43, 2. Julia Ulbricht (Németország) 61.53, 3. Világos Adriana (Szerbia) 60.93, 4. S. Borge (Norvégia) 59.98, 5. A. Minard (Franciaország) 59.81, 6. E. Türkmen (Törökország) 59.29
4x100 m vegyes váltó. Eb: Nagy Britannia (Jeremiah Azu, Dina Asher-Smith, Zharnel Hughes, Amy Hunt) 39.97, 2. Németország (Kevin Kranz, Rebekka Haase, Heiko Gussman, Gina Lückenkemper) 41.00, 3. Spanyolország (Guillem Crespi, Maria Isabel Pérez, Andoni Calbano, Jaël Bestué) 40.42, 4. Svájc 40.87, 5. Portugália 40.90

Atlétikai Eb: Szenderffy Dániel tizedik lett hármasugrásban







