Gyémánt Liga: Duplantis 621 centiméterrel győzött Lausanne-ban

V. J./MTIV. J./MTI
2026.08.20. 22:29
Armand Duplantis (Fotó: Getty Images, archív)
A várakozásnak megfelelően Armand Duplantis nyerte meg a rúdugrók versenyét a lausanne-i Gyémánt Liga-állomáson.

A pénteki fő versenyt megelőzően került sor több mint ötezer néző előtt a népszerű városi eseményre, melyen az olimpiai, világ- és Európa-bajnok svéd klasszis 621 centiméterrel győzött. Armand Duplantis 631-gyel tartja a világcsúcsot, utcai környezetben viszont ezen a helyszínen két éve 615-ig jutott, ami akkor a legjobb eredmény volt stadionon kívül. Ezúttal 551 centin szállt be, majd az 581-et, az 591-et és a 601-et is elsőre ugrotta, akárcsak a 616-ot és a 621-et.

Mögötte – mint az utóbbi időben legtöbbször – Emmanuil Karalisz végzett a második helyen. A görög 601-ig ugyanazt az utat járta be, mint a svéd, a 616-on viszont elsőre rontott, és csak másodikra jutott át. A következő magasságon azonban már nem jött össze neki sikeres ugrás, két rontott kísérlet után a 626-tal próbálkozott, de azt is leverte – a viadal eredményközlője szerint.

Duplantis 632-es világcsúcsmagasságra emeltette a lécet, ezúttal azonban nem tudott új rekordot felállítani.

Harmadikként az ausztrál Curtis Marschall fejezte be a versenyt, aki 591 cm-ig elsőre vitte a magasságokat, a 601 viszont már kifogott rajta.

 

Legfrissebb hírek

Maratoni szerelem első látásra – interjú Vindics-Tóth Lili Annával

Képes Sport
2026.11.03. 11:23

34 évesen meghalt az Európa-bajnok középtávfutó

Atlétika
2026.11.01. 15:13

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01

Atlétika: az U18-as Eb-bronzérmes Marton Zsófi is bizonyíthat Dakarban

Utánpótlássport
2026.10.28. 14:22

Doppinggyanú vetődött fel az olimpiai bajnok maratoni futó ellen

Atlétika
2026.10.23. 14:47

Felmentették Ikeda Koki japán gyaloglót a doppingvád alól

Atlétika
2026.10.23. 14:09

94.58: a világcsúcs, ami összeforrt a nevével – interjú Németh Miklóssal

Képes Sport
2026.10.23. 09:32

Hatéves eltiltást kapott a tokiói maratoni 2019-es győztese

Atlétika
2026.10.22. 14:21