Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Takács Boglárka a délelőtti fantasztikus bemutatkozása után már hétfő este visszatért az Alexander Stadionba, hogy a tervei szerint még emlékezetesebben nyissa a hosszúnak ígérkező Európa-bajnokságát. A 100 méter országos csúcstartója az előfutamban életében először volt gyorsabb 11 másodpercnél (10.93 mp, 3.2-es hátszélben), így okkal reménykedhettünk benne, hogy újabb célját váltja valóra.
2025-ben fedett pályán már összejött neki az Eb-döntőbe jutás (7. hely), most ugyanerre készült szabadtéren is. Ehhez ideálisnak ígérkező sorsolást kapott, a lengyel Ewa Swoboda és a cseh Karolína Manasová mellett ő volt a harmadik nagy név a harmadik futamban.
Közülük végül Manasovát megelőzte, de ez sem lett elég az üdvösséghez. Egyetlen századdal maradt le a döntőről, ami a táv első részén múlott, az óriási hajrája majdnem meghozta neki a finálét. Az ideje 11.13 lett, a 8. helyezett svájci Salomé Kora 11.12-vel végzett előtte…
A női 100 méteres gátfutásban az Eb-re kijutó két sportolónk közül csak Tóth Annának kellett rajthoz állnia a hétfői első körben, mert Kozák Luca egyike volt annak a 12 erőnyerőnek, akinek egyből az elődöntőben kezdődhet meg a kontinensviadal. A 22 éves fiatalnak is jó esélyei voltak rá, hogy csatlakozzon az országos csúcstartó társához.
A három előfutamból a 12 legjobb időt futó csatlakozott az Eb-t kedd este kezdőkhöz. Mivel Tóth a harmadik futamban (a 7-es pályán) kapott helyet, már látta, milyen idő lehet elég a sikerhez. Igaz, ez a szám annyira rövid és kiszámíthatatlan, hogy itt nem igazán lehet taktikázni és spórolni, muszáj biztosra menni.
Az első előfutamot az olasz Celeste Polzonetti 12.80-nal nyerte meg, a másodikat a norvég Martine Hjörnevik 12.82-vel, ezek biztató jelek voltak, mert a kazincbarcikai is hasonló időket átlagolt a nyáron. A többiekhez képest az első gátig tartó lépései nem tűntek túl erősnek, így hamar hátrányba került a többiekhez képest. Innen már nem volt visszaút, 13.04 alatt ért célba, csupán három századdal és egyetlen pozícióval maradt le az elődöntőről.
„Az elmúlt két hetem nem úgy sikerült, ahogyan terveztük, nehéz volt, mert nem a tervek szerint tudtam készülni, volt egy kis problémám a hajlítómmal. Ez teljesen rendbe jött, de technikailag mégis kicsit szétesett a mozgásom. Az elejét jónak éreztem, a közepén kicsit laposnak, aztán megint beindult, de ott bele is akadtam az egyik gátba. Úgy gondolom, meglehetett volna a továbbjutás, próbálom pozitívan felfogni. Borzasztóan nehéz éven vagyok túl, sérülésekkel, hibás futásokkal tele, de azért volt benne szép is” – összegzett Tóth Anna.
A 70 méteres kalapácsvetők társaságába tavaly megérkező Németh Zsanett a 2025-ös vb-debütálása után az Eb-n is bemutatkozott. Azonban ezúttal nem tudta kihozni magából a maximumot, az első kísérletét elrontotta, majd a 64.94-et 66.11 követte. A fináléhoz 68.49 kellett volna, ami az egyéni csúcsa alapján nem tűnt volna lehetetlennek, végül a 17. helyen zárt.
A selejtező másik magyar indulója, a 21 éves Csatári Jázmin most esett át a tűzkeresztségen a felnőttek között. Az értékes tapasztalatszerzés 64.55 méteres dobással és 23. hellyel párosult.
Nem sokkal azután, hogy Takács Boglárka és Tóth Anna is nüanszokkal maradt le a továbbjutásról, a hétfő este pozitív meglepetéssel zárult a magyar csapatnak Birminghamben. Urbán Zita nagyon érett, taktikus versenyzést mutatott be a 3000 méteres akadályfutás első előfutamában, amelyben 9:35.57-es egyéni csúccsal bejutott a csütörtöki döntőbe.
A nyitó este után Norvégia lehetett a legboldogabb, Jakob Ingebrigtsen a rá jellemző kimagasló hajrával sorozatban negyedszer nyerte meg az 5000 métert. Az egész szezonban sérüléssel bajlódó klasszis az utolsó 30-40 méteren lépett ki az előtte lévő riválisai mögül és ért célba elsőként. A 4x400-as vegyes váltót két nagyágyúja, Karsten Warholm és Henriette Jaeger jóvoltából szintén sikerült a saját javukra fordítaniuk.
Volt oka az örömre a hazai szurkolóknak is, Amy Hunt kereken 11 másodperces idővel lett a 100 méter Európa-bajnoka.
ATLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁG, BIRMINGHAM, 1. NAP
Előfutamok. A magyarok eredményei. Nők. 100 m gát (+0.5): 1. Rosina Schneider (német) 12.76, …13. Tóth Anna 13.04 – nem jutott elődöntőbe. 3000 m akadály: 1. Lea Meyer (Németország) 9:32.21, …14. Urbán Zita 9:35.57 – döntőbe jutott. Kalapács: 1. Katrine Koch Jacobsen (Dánia) 72.62, …17. Németh Zsanett 66.11, …23. Csatári Jázmin 64.55 – nem jutottak döntőbe
Elődöntő. A magyarok eredményei. Nők. 100 m: 1. Amy Hunt 10.99, …9. Takács Boglárka 11.13 – nem jutott döntőbe
Döntők. Férfiak. 5000 m. Európa-bajnok: Jakob Ingebrigtsen (Norvégia) 13:15.29, 2. Florian Bremm (Németország) 13:15.60, 3. Etienne Daguinos (Franciaország) 13:16.09, 4. J. Gressier (Franciaország) 13:16.36, 5. M. Tuv Myhre (Norvégia) 13:16.59, 6. M. Abdi Ali (Hollandia) 13:17.17. Súly. Eb: Leonardo Fabbri (Olaszország) 22.31, 2. Zane Weir (Olaszország) 21.12, 3. Wictor Petersson (Svédország) 20.97, 4. S. Lincoln (Nagy-Britannia) 20.81, 5. A. R. Toader (Románia) 20.80, 6. N. Ponzio (Olaszország) 20.76. Nők. 100 m (+1.0). Eb: Amy Hunt (Nagy-Britannia) 11.00, 2. Ewa Swoboda (Lengyelország) 11.02, 3. Delphine Nkansa (Belgium) 11.06, 4. G. di Tizio-Frey (Svájc) 11.07, 5. D. Asher-Smith (Nagy-Britannia) 11.10, 6. P. van der Weken (Luxemburg) 11.10. Súly. Eb: Jessica Schilder (Hollandia) 20.73, 2. Jorinde van Klinken (Hollandia) 19.64, 3. Yemisi Mabry (Németország) 19.50, 4. F. Roos (Svédország) 19.05, 5. A Dongmo (Portugália) 19.05, 6. J. Inchude (Portugália) 18.57. 4x400 m vegyes váltó. Eb: Norvégia (Karsten Warholm, Amalie Iuel, Andreas Ofstad Kulseng, Henriette Jaeger) 3:09.62, 2. Nagy-Britannia (Ben Jeffries, Charlotte Henrich, Toby Harries, Yemi Mary John) 3:10.47, 3. Hollandia (Jonas Phijffers, Lieke Klaver, Terrence Agard, Myrte van der Schoot) 3:10.77, 4. Lengyelország 3:12.07, 5. Spanyolország 3:12.29, 6. Olaszország 3:13.12










