Egyre erősebb és sokszínűbb a magyar atlétika

Sok szempontból üdvözítő, amit a magyar csapattól láttunk a birminghami Európa-bajnokságon, ezek közül talán kettőt érdemes kiemelni.

Az egyik a sokféleség, ami a 100 métertől a maratoniig, a rúdugrástól a kalapácsvetésig, a gyaloglástól a többpróbáig top tízes helyezésekben mutatkozott meg. Halász Bence esetében egy régóta hőn áhított aranyérem formájában, amellyel párhuzamosan országos csúcstartó és az örökranglista legjobb tízének a tagja lett 84.25 méteres dobásával. Vindics-Tóth Lili Anna ezüstérme maratoni futásban szintén egy kitartó és izgalmas pályafutás eddigi csúcspontja.

A másik szempont, ami kiemelendő, hogy három különböző generáció legjobbjai tudtak erőt mutatni. A 100 m gáton 5., a női 4x100-as váltóval 6. Kozák Luca, a maratoni gyaloglás utolsó kilométerén – ne szépítsük – kirabolt Venyercsán Bence, a már említett Halász Bence és Vindics-Tóth Lili Anna nevével fémjelzett 1996 és 1998 között születettek képviselik a rutint.

A nemzetközi szinten már a felnőttek között is sikeres 2001–2003-as születésű korosztály (benne Enyingi Patrikkal, Molnár Attilával, Takács Boglárkával és Tóth Annával, újonnan Spiller Tizianával, Szűcs Szabinával és Urbán Zitával) már példaképe lehet a még fiatalabbaknak. A még fiatalabbaknak, akik közül Bátori Lilianna és Szabados Ármin után újabb arcokat ismerhettünk meg: a 2006–2007-es születésűek közül a női 4x100-as váltóban kimagaslót nyújtó Brucker Lili és Szentgyörgyi Zita, a hétpróbában a 6. helyen végző Kriszt Sarolta is berúgta az ajtót teljesítményével.

A felsorolást még lehetne folytatni a felnőttek között először döntőbe jutó Klekner Hangával, vagy azokkal a sérüléssel bajlódó atlétákkal, akik most nem tudtak részt venni az Eb-n. Elég csak a rúdugró Böndör Mártonra, az 1500-as országos csúcstartó Kovács Ferenc Somára és a kalapácsvető Rába Dánielre gondolni, tehát bőven volt még tartalék ebben a csapatban.

A magyar együttes az éremtáblán és a legjobb nyolcas szereplések alapján közzétett pontversenyben is a 12. helyén zárt. Előbbin a 2002-es müncheni kontinensviadal (9. hely 2 arany- és 2 bronzéremmel) óta nem voltunk ilyen magasan. Ez egy hellyel jobb annál, mint amelyen a 2025-ös csapat Európa-bajnokság legmagasabb osztályában végeztünk. Egyre erősebb és sokszínűbb azoknak a versenyszámoknak a palettája, amelyekben labdába tudunk rúgni. Ez jövő nyáron Isztambulban, a következő csapat Eb-n kifizetődhet.

Ha hároméves távlatban gondolkodunk, akkor az első, beugró szintet maradéktalanul teljesítettük. 2027 szeptemberében következik a még jelentősebb kihívás, a világbajnokság. Elég ránézni a kvalifikációs szintekre – a következő egy évben még több kell az atlétáktól. Nem kérdéses, megvan bennük a kemény munka iránti elhivatottság és az igény a fejlődésre, amit jól mutat, mennyien döntenek úgy, hogy megpróbálják külföldön megszerezni a még hiányzó darabokat a saját kis kirakósukhoz. A végcél pedig nem lehet más, mint a 2028-as Los Angeles-i olimpia.

A szabadtéri szezon a legnagyobb klasszisainknak még nem ért véget: szeptember 11. és 13. között jön a budapesti atlétikai világdöntő!

Scheidler Géza: Az emberek felfigyeltek rá, hogy valami történik az atlétikában is

– Megfelelt az előzetes elvárásoknak, esélylatolgatásoknak, amit a magyar csapattól Birminghamben láthattunk? – A szereplésünk messze felülmúlta, amiben reménykedtünk – mondta Scheidler Géza, a Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatója. – Tudtuk, hogy jól sülhet el ez az Európa-bajnokság, nagy siker a döntőbe jutó atlétáink száma, közülük néhányan csak nagyon kevéssel maradtak le az éremről is. Az atlétikával párhuzamosan zajlott az úszó Eb, ott mindenki megszokta, hogy remek eredmények vannak. Még az ottani nagy sikerek ellenére is kijelenthető, hogy az úszás nem nyomta el otthon a sportágunkat, az emberek felfigyeltek rá, hogy valami történik az atlétikában is.   – Mik azok a tényezők, amiért pont mostanra állt össze ennyire minden? – A 2010-es évek elején átalakult a koncepció, akkor indultak a sportágfejlesztések. Ez tudott mostanra kicsúcsosodni. A különböző szakmai programok, mint a Talent Program, segít a rendszer finomhangolásaiban. Ennek köszönhetően a 2006–2007-es születésűek felkészülését is meg tudjuk könnyíteni, közülük többen is megmutatták kimagasló tehetségüket.   – Egyre többen vállalják be a külföldi kalandot, elég csak Vindics-Tóth Lili Annára, Molnár Attilára vagy Klekner Hangára gondolni. Mit mutat meg önnek ez a jelenség? – Az atlétáink ebben is kezdenek felzárkózni a világ trendjeihez. Ma már abszolút nem ritkaság, hogy nemzetközi csapatok vannak. Egy atlétának egyetlen karrierje van, a döntés őt illeti meg, hogy miként szeretné kihozni belőle a legtöbbet. Egy ilyen váltás nem feltétlenül az edzőt minősíti, akivel befejezi a munkát, mert környezetváltozást is jelent. Látják, mi történik, hol összpontosulnak a legjobbak, miközben a mieink általában egyedül készülnek otthon.   – 2027-ben még egy fokkal erősebb eseményre, a pekingi világbajnokságra kell majd felkészülnünk. – Lehet, hogy nem is egy, hanem két fokkal. Látjuk a szinteket, hogy hova emelték őket a különböző versenyszámokban, világszinten még inkább kiélezett a küzdelem. Nagyon jó az Eb-nek az üzenete, de ez egy olyan bicikli, amely nagyon gyorsan elbillenhet. Oda kell figyelni rá, hogy mindenkit egyénileg segíthessünk a céljai elérésében.