Usain Bolt: Padra kerültem, már csak ott futok

– Nem először jár nálunk. Milyen emlékei vannak Magyarországról?
– Tizennégy évesen voltam először önöknél, Debrecenben, az ifjúsági világbajnokságon, ami számomra nem csak a futás miatt maradt emlékezetes. Addig még sohasem hallottam a szénsavas vízről – tudja, hogy van ez, vidéki gyerek vagyok. Amikor megérkeztünk, kimentünk megnézni az atlétikai pályát, és az önkéntesek szénsavas vizet adtak nekünk. Elsőre azt mondtam, hogy köszönöm, de én ezt biztosan nem iszom meg, így aztán el kellett mennünk egy szupermarketbe, hogy szénsavmentes vizet vegyünk. Viszont a váltóversenyek után – akkoriban még száz, kétszáz és háromszáz méteres távok voltak –, miután lefutottam a háromszáz méteremet, a lábaim teljesen elgémberedtek. Ott szenvedtem, és azt mondtam magamban, a fenébe vele, és két üveg szénsavas vizet lehajtottam egy húzásra. Ez az első magyarországi emlékem, és szép emlék, teljesen új élmény volt.

– Kétezertizenhétben vonult vissza, de előtte mindent megnyert 100 és 200 méteren, és minden stadionban igazi show-műsort csinált. Nem hiányzik ez a felhajtás?
– De igen, hiányzik a versenyzés is, és az is, amivel járt. Annyira, hogy tavaly, amikor Japánba mentem a tokiói világbajnokságra, nehéz volt kívülről néznem a sprintversenyeket. Nagyon izgultam, amikor
láttam, hogy honfitársam, Oblique Seville nyer százon, és mindent összevetve remekül szórakoztam, nagyon élvezem, hogy eljöhetek ezekre az eseményekre, és szívesen látnak. De elfogadtam, hogy már nem én vagyok a középpontban a versenyeken. És lássuk be, nem is bírnám.

– Hogyan tudott ilyen magas szinten motivált maradni több mint egy évtizeden át?
– Úgy, hogy mindig megvolt a célom, minden évben kitűztem magam elé valamit. Tudtam, mit akarok, tudtam, mit kell elérnem, és azt is, mit kell érte tennem. Így aztán mindig koncentrált maradtam, és az is fontos volt, hogy pontosan tudtam, milyennek szeretném, ha a visszavonulásom után megítélnének, hogy hogyan emlékezzenek majd rám az emberek. Nekem mindig ez volt a legfontosabb, ez pedig kijelölte azt az utat is, amelyen jártam.

– Ha már a futásairól lett a legismertebb: mikor futott legutóbb? Egyáltalán, hogyan edz manapság?
– Már csak a futópadon futok. Beleférnek a rövid sprintek, váltva rövid sétával, majd megint sprint, de szigorúan csak a futópadon. Egyébként mostanában kezdtem el újra edzeni, mert nemrég volt az én születésnapom és a menyasszonyomé is, és fogyasztottunk rendesen… Úgyhogy nem nézhettem tétlenül, utána el is kezdtem újra mozogni, most is erős izomlázam van.

– Lát most valakit a világ atlétikai pályáin, aki megdöntheti a világrekordját száz és kétszáz méteren?
– Nem, nem látok senkit, aki képes lenne rá. Volt, aki közel került hozzá, például az amerikai Noah Lyles, de szerintem már neki is elszállt az esélye erre. Legalábbis én így gondolom, aztán majd meglátjuk.

– Olimpiákon és világbajnokságokon alig  talált legyőzőre egy évtizeden át. Melyik volt a legemlékezetesebb versenye?
– Ezen még gondolkodnom sem kell, a legemlékezetesebb versenyemnek mindig is a kétszázas döntőt tartottam a 2009-es berlini világbajnokságon, amelyen 19.19-es, a mai napig élő világcsúccsal nyertem. Egyébként a választ kicsit kibővítve, a kétszáz méteres síkfutás mindig is a kedvenc versenyszámom volt.

– Korábban senki sem volt még képes arra, hogy ennyi ideig uraljon két sprintszámot, trónkövetelő pedig rengeteg volt. Ön kit tart közülük a legnagyobb riválisnak?
– Az amerikai Justin Gatlint. Egyértelműen ő volt a legnagyobb riválisom, nagyszerű volt ellene versenyezni a karrierem végén, ösztönzött, olykor a nyilatkozataival is, és sokszor csak nagyon kevésen múlt, hogy én győztem. De rendre győztem.

– Az ünneplése legalább olyan híres lett, mint az eredményei. Mondhatni, a védjegye. Hogyan találta ki?
– A barátaimmal sokat beszélgettünk arról, hogy mivel tehetném még emlékezetesebbé a sikereimet, de konkrét elképzelésem sokáig nem volt. Aztán az egész csak úgy belülről jött, a mozgás, a tánc egyszer csak beugrott, összeállt, és ha jól emlékszem, a 2008-as pekingi olimpián ünnepeltem így először a győzelmemet. Aztán már mindig így tettem, szerencsére elég sokszor ahhoz, hogy a védjegyemmé válhasson.

– Nemcsak a rekordjaiért szerették a szurkolók, hanem a személyisége miatt is. Önt mindenki kedvelte és ünnepelte, bárhová ment. Sosem gondolt arra, hogy ezt a tulajdonságát az edzői pályán kamatoztassa?
– Nem lennék jó edző, nem vagyok az a típus. Most lettem negyvenéves, Jamaicában élek, és tudom, még bőven lenne rá időm, de nem gondolkodom ilyesmin. Bár ki tudja, ha a jövőben adódik egy ilyen lehetőség, és épp kedvem lesz hozzá, akkor belevágok, és kipróbálom, de nem gondolom ezt túl.

– Három gyermeke van, egy lánya, ­Olympia Lightning, és két fia, Thunder és Saint Leo, akik ikrek. Milyen apa Usain Bolt? Szigorú? Laza?
– Határozottan szigorú szülő vagyok. Az ok egyszerű, így neveltek engem is. Apám mindig mellettem állt, de nagyon szigorú volt, pontosan tudta, mit vár el tőlem, tiszteletre és jó modorra nevelt. Az előbbi kérdésére visszatérve, szerintem éppen ez az oka annak, hogy szeretnek az emberek, mert mindenkivel kedves és tiszteletteljes vagyok. És én is éppen ilyennek akarom nevelni a gyerekeimet.