Atlétika: Szabó Nóra dolgozik, egyetemre jár és 27 éves csúcsot döntött meg

Nem azzal a céllal indult Sevillában a maratoni futó Szabó Nóra, hogy megdöntse az országos csúcsot, hanem azzal, hogy teljesítse a szintet a nyári hazai világbajnokságra, amit még akkor is fontos hangsúlyozni, ha a kettő tulajdonképpen összefügg.

„Tudom, ez a kettősség kicsit ellentmondásosnak hat, de nekem végig az a cél lebegett a szemem előtt, hogy kettő huszonnyolc alatt fussam le a versenyt, és szintidővel kijussak a budapesti világbajnokságra – mondta a Nemzeti Sportnak a Margitszigeti AC versenyzője, akinek a vb-szint elérése nem sikerült, de 25 másodperccel megdöntötte Földingné Nagy Judit 1996-ban felállított 2:28:50-es magyar rekordját. Bár 25 másodperccel elmaradt a szinttől, jelenleg 64. a ranglistán, így jó eséllyel ott lesz augusztusban a vb-indulók százas mezőnyében. – Az edzőm már a tavalyi Európa-bajnokság után is azt mondta, szerinte képes lehetek kettő harmincon belül futni, most pedig már én is olyan állapotban éreztem magam, hogy tudtam, képes vagyok még jobbra is.”

Szabó Nóra viszonylag későn, 23 évesen, 2011-ben kezdett el futni, sokáig egyedül készült és amatőrként indult a versenyeken, és csak amikor 2017 októberében futott egy 2:50-es maratonit Frankfurtban, akkor mondták neki a futótársai, hogy talán érdemes lenne komolyabban csinálnia, mert csak öt perccel maradt el a riói olimpiai szinttől. Megfogadta a tanácsukat, 2018 márciusában kezdett el dolgozni első edzőjével, majd 2019 októberétől Berkovics Imrével folytatta, az időeredményei pedig szépen javultak évről évre, versenyről versenyre.

„Már tavaly ősszel Amszterdamban is jó állapotban voltam, de a körülmények miatt változtatni kellett a taktikámon, így 2:30:31-gyel értem célba, ami azért nem rossz idő, de több volt bennem  – fogalmazott Szabó Nóra. – Egyelőre pihenek, most először fordult elő, hogy nagyon elfáradtam, nem is mentem el a verseny másnapján futni, pedig mindig szoktam. Nem is emlékszem, mikor hagytam ki futónapot, de most annyira sűrű volt a programom az utazás miatt, hogy mindenem fájt, és nem akartam megsérülni.”

Az új magyar csúcstartó egyébként nem a futásból él, és bevallása szerint nem is tudna csak ezzel foglalkozni, kell valami más is, ami leköti – dolgozik az edzések mellett, sőt levelező szakon beiratkozott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pszichológia szakára.

Pihenőnapot nem szokott beiktatni, illetve annak számít, ha csak egy és negyed órás könnyű futást végez, egyébként két és fél órásak az edzései. Most a világbajnokságra koncentrál, de az álmai között szerepel, hogy olimpián is képviselje hazánkat – lehetőleg Párizsban.

„Az előnyöm egyben a hátrányom is, mert lehet, hogy későn kezdtem el futni, de nem hajtottam szét magamat, nem égtem ki sem mentálisan, sem fizikailag  – tette hozzá a sportoló. – Persze fel kell rá készülni fizikailag, de a maratoni futásban tényleg nagyon sok minden fejben dől el, nagyon kell akarni, és végig hinni abban, hogy igenis meg tudod csinálni. Nem szabad pánikba esni, mert ha meginogsz, vége a versenyednek. Velem is volt már így, például januárban egy félmaratonin Santa Polában, amelyen az edzőm szerint nem voltam ott fejben, ezért kicsit el is engedtem, és nem sikerült teljesítenem azt a célt, amit el akartam érni, így 1:12:45-tel értem célba.”

Az elmúlt tíz évben azért ő is érzi magán a változást, míg huszonévesen elég volt neki négy-öt óra alvás, ma már nem engedheti meg magának, hogy este tíz után menjen aludni. Nagyobb szüksége van a regenerációra, mint régen, és bár nem tudja, hol vannak a határai, abban biztos, hogy még nem érte el őket.