Gyémánt Liga: Márton Anita második helyen zárta a szezont

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.08. 19:41
Az olimpiai bronzérmes súlylökő Márton Anita harmadik lett az atlétikai Gyémánt Liga brüsszeli viadalán, a pontversenyt pedig második helyen zárta.

A rangos nemzetközi sorozat honlapja szerint a békéscsabai sportoló 19,11 méteres eredményt ért el csütörtökön. A Rio de Janeiró-i olimpián 19,87 méteres országos csúccsal lett harmadik, azóta Lausanne-ban, Berlinben és Budapesten is versenyzett, de csak most tudott ismét 19 méter fölé jutni.

Bár az amerikai Michelle Carter győzött Brüsszelben, Márton harmadik helye azt jelenti, hogy az összesített pontversenyben megőrizte második helyét. Az új-zélandi Valerie Adams ötödik alkalommal végzett az élen – ezért 40 ezer dollárt kapott –, Carter pedig harmadik lett.

Mivel minden versenyen díjazták az első nyolc helyezettet, a magyar atléta ezúttal 4 ezer dollárral, az idei sorozatban összesen pedig 29 ezerrel gazdagodott a pénzdíjakból.

A többi versenyszámot pénteken rendezik, a magyar színeket a diszkoszvető Kővágó Zoltán, illetve a 110 méteres gátfutásban induló Baji Balázs képviseli a Gyémánt Liga idei utolsó állomásán.

ATLÉTIKA GYÉMÁNT LIGA
NŐI, SÚLYLÖKÉS

1. Michelle Carter (Egyesült Államok) 19,98 méter
2. Valerie Adams (Új-zéland) 19,57
3. Márton Anita 19,11

A pontverseny végeredménye:
1. Adams 58 pont
2. Márton 33
3. Carter 32

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Gyémánt Liga: Kínában indul, Svájcban zárul a 2025-ös sorozat

Atlétika
2024.10.02. 14:06

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Faith Kipyegon ismét legyőzhetetlen volt

Atlétika
2024.09.14. 22:29

Duplantisnak három ugrás is elég volt a győzelemhez, Alfred megint megverte Richardsont

Atlétika
2024.09.13. 22:12

Atlétika: Femke Bol és Letsile Tebogo is elárulta, kivel és milyen számban állna rajthoz fantáziafutamában

Atlétika
2024.09.13. 11:37

Márton Anita: Türelem vezet a nagy dobáshoz

Utánpótlássport
2024.09.11. 17:26
Ezek is érdekelhetik