Juan Sebastian Veron

Juan Sebastián Verón

nemzetisége:
argentin
73/9
születési helye:
La Plata
ideje:
1975.03.09.
pozíció:
irányító
magassága: 186 cm
súlya: 80 kg
korábbi klubjai:
Estudiantes, Boca Juniors, Sampdoria, Lazio, Manchester United, Chelsea, Inter
sikerei:
olasz bajnok (2000, 2006), Olasz Kupa-győztes (1999, 2000, 2005, 2006), olasz Szuperkupa-győztes (2000, 2005), angol bajnok (2003), UEFA-kupa-győztes (1999), KEK-győztes (2001), európai Szuperkupa-győztes (1999), az argentin másodosztály bajnoka (1995, 2010), argentin bajnok (2006, Apertura), Libertadores-kupa-győztes (2009), U17-es vb-bronzérmes (1991), Pánamerikai-játékok-győztes (1995), vb-résztvevő (1998, 2002, 2010), Copa América-ezüstérmes (2007), a vb álomcsapatának tagja (1998), az Év csapatának tagja a Serie A-ban (1997, 1999, 2005, 2006), hatodik a FIFA Év játékosa-szavazásán (2001), az Év csapatának tagja az ESM szerint (2000), a Serie A legjobbja (2005), az Év játékosa Argentínában (2006, 2009), az Év játékosa Dél-Amerikában (2008, 2009), a klubvilágbajnokság ezüstlabdása (2009)



A kis Verón már születésekor a génjeiben hordozta a tehetséget, ugyanis édesapja, a háromszoros Libertadores Kupa-győztes Juan Ramón Verón klasszis csatár volt, aki 20 évesen mutatkozott be az Estudiantes csapatában, s 39 évesen vonult onnan vissza 1981-ben! Nem is csoda, ha az apja (La Bruja, azaz boszorkány) után csak La Brujitónak (kis boszorkány) becézett nagyra nőtt tini az általános iskola (ahol csak bukdácsolt) után már csak a futballnak élt: játszott a lakásuktól pár száz méterre lévő az Estu kölyökcsapataiban, s egész nap csak focizott és szaladgált: már akkoriban úgy hívták szülei, hogy "triplatüdejű". Tudásáról mindent elmond, hogy egy serdülőmeccsen 13 gólt szerzett - és 17 évesen pedig már férj és apa volt! 18 évesen már a felnőttek között is bemutatkozhatott egy Mandiyu elleni bajnokin, s a klub kiesése jót tett neki, mert a másodosztályban alapemberré válhatott 19 évesen. A feljutás után annyira jól játszott az őszi szezonban, az aperturában, hogy a River melletti legnagyobb argentin klub, a Boca Juniors is felfigyelt rá, s leigazolta a juniorválogatott nagy reménységét. A kék-sárgáknál együtt játszhatott minden argentin bálványával, az akkoriban sokadvirágzását élő isteni Diegóval, s Maradona "kollégájával", a drogokat szintén nem megvető Claudio Caniggiával (ő is remek csatár volt, s 10.2-es százat futott!).

Olyan akkori klasszisok játszottak még a La Bonbonerában, mint a flúgos kolumbiai kapus, Navarro Montoya, akinek a mezén egy kamion képe díszelgett, amit maga a portás vezetett; mai csapattársa, Kily Gonzales, a kameruni Alphonse Tchami, a remek középhátvéd-duó, a több VB-ről is ismerős Fabbri-Vivas-páros. S az olyan "csak sokszoros válogatottakat", mint Caceres, Riquelme, Arruabarrena, Diego Cagna, Facundo Sava már meg se említsünk. A kis Verón akkoriban védekező középpályást játszott: ő futott a két irányító, Maradona és Riquelme helyett. 1996 tavaszán a válogatottban is bemutatkozhatott a lengyelek elleni barátságos meccsen, s erre már Európában is felfigyeltek: az olasz Sampdoria igazolta le a tökéletes technikája, hatalmas fizikai ereje és tökéletes "futball-látása" miatt immáron a válogatottban is állandó kerettag játékost. Hárommillió dollárt fizettek az atlantai olimpiáról lemaradt középpályásért. Akkoriban Genovában - a fiatalabbak kedvéért - még remek kis csapat volt, amely évről-évre a dobogóért szállt harcba, s olyan társai voltak mint a későbbi Chelsea-tag Ambrosio, a hátvédsorban Mannini, Mihajlovics, a középpályán Boghossian, Karambeau, mai edzője, Roberto Mancini, a francia Laigle; a csatársorban pedig Montella, Signori és Oman-Biyik, aki a Kamerun győztes gólját fejelte az argentinok ellen a 90-es VB nyitómérkőzésén.

Brujito annyira jól felvette a Serie A ritmusát, hogy két év múlva a Parma 17.5 millió eurót fizetett érte! Ott volt az 1998-as világbajnokságon is, ahol nagyon jól igazgatta a kék-fehéreket - a torna álomkeretébe is beszavazták őt. Az akkoriban csúcson lévő sajtos-tejeseknél ő volt az fantasista, s felért klubszinten is a csúcsra: a kék-sárgák az argentin magnak (Sensini, Verón, Crespo) köszönhetően megnyerte az Olasz Kupát, az UEFA-Kupát, s a bajnokságban a nagyokat is megszorongatva a negyedik helyen végeztek. Őt beszavazták az év tizenegyébe, s a Lazio 30 millió eurót adott érte, fizetésül pedig heti 60 000 dollárt alkudott ki! Akkoriban a főváros kékek elnöke, Sergio Cragnotti dollár-százmilliókat áldozott a bajnoki címért, s talán a világ akkori legjobb keretét rakta össze (Fernando Couto, Mihajlovics, Nesta, Pancaro, Sztankovics, Nedved, Almeyda, Lombardo, Conceicao, Simeone, Poborsky, C. Lopez, Ravanelli, Salas, Boksics, Crespo, Vieri!). A csapattal bajnok, kupagyőztes és Európai Szuperkupa-győztes lett, de 2001-ben, amikor az anyagi csőd elérte az egyesületet, időben váltott: a Manchester United 42.6 millió eurót, angol igazolási csúcsösszeget adott érte, éves keresete majd négymillió euróra rúgott! Olaszországban egyébként kis híján nemkívánatos játékos lett: edzője, Eriksson kérésére a vezetőség megpróbálta elintézni, hogy olasz nagyapát "találjanak" neki egy kis faluban, hogy ne számítson idegenlégiósnak, mert egy meccsen csak három EU-n kívüli játékos szerepelhet. Nagy botrány tört ki akkoriban, mert az összes élcsapatnál így próbáltak meg csalni - Alvaro Recoba (uruguayi, Internazionale), Nelson Dida (brazil, AC Milan), Jorginho, Warley, Alberto (brazilok, Udinese), Da Silva (paraguayi, Udinese), Fabio Junior (brazil, AS Roma), Gustavo Bartelt (argentin, AS Roma), Jeda, Dede (brazilok, Vicenza), de ha minden igaz, ő tiszta - dédnagyapja egy dél-itáliai kisfaluban lakott, van, aki emlékezett is rá, csak éppen egykori szomszédja nem...

Az eddig töretlenül felfelé ívelő pálya azonban csúnyán megtört a ködös Albionban: megérkezése után szinte azonnal súlyosan megsérült, s tulajdonképpen azóta sem nyerte vissza korábbi formáját. Angliában ráadásul népszerűtlen is volt, nem tudott kommunikálni senkivel sem, a drukkerek sem fogadták el őt. Talán jobban járt volna, ha marad Olaszországban, mert a Milan és az Inter; vagy Spanyolországba költözik, ahonnan a két gigászi klub kereste. Keveset is játszott s mindezt tetézte, hogy Ferguson keresgélte a helyét a csapatban, gyakran szélsőként szerepeltet - finoman szólva is közepesen. A 2002-es VB-n is sérülten futballozott, tehát csapnivalóan produkált, majd végigszenvedett még egy évet a MU-ban: bár angol bajnok lett s voltak jó 90 percei, de nem ezért adtak érte egy szekrénnyi pénzt! Nyáron Abramovics jelentkezett be érte s kínált 22.5 millió eurót, azaz a MU által érte adott pénz felét - a helyzetére jellemző, hogy a vörösök azonnal elfogadták az ajánlatot! Londonban kezdőként szaladt az idénynek, de ismét megsérült s az idény végéig már be sem került a kezdőbe. 2004 nyarán áldozatául esett Mourinho keretszűkítésének a Che Guevara-tetoválást viselő argentin irányító, s Olaszországba, egykori sikerei helyszínére küldték, hogy "a la recherche" visszanyerje világklasszisi mivoltát.

Bár nem végzett éppen egyetemet, de azt nagyon jól tudta, hogy már 29 éves, s ha most sem bizonyít, akkor végleg eltűnhet a süllyesztőben. Mancini alatt remekül kezdte az őszt, ám pár kezdeti remek mérkőzés után egy kisebb hullámvölgybe került, ahonnan év végére kikecmergett - hol van már az a bizonyos 2001-es forma... - morfondíroztam búsan a Kis Boszorkányről első interes őszén. Verón, mintha csak megszégyellte volna magát az nso-n írottak-olvasottak miatt, alaposan összekapta magát s ha nem is volt egész szezonban alapember, fantasztikus 6.54-es átlagával a Serie A legjobb játékosa lett a Gazetta osztályzatai alapján! Nyáron az Inter és a Chelsea vitatkozott egy jóízűt, hogy hol és főleg mennyiért folytassa pályafutását Verón, aki csalódottan felvetette hogy inkább hazatér Argentínába, azonban végül is abban maradtak a felek, hogy mivel Mourinho nem számol vele komolyan, maradjon Seba még két évet Milánóban. "Egyszer azt nyilatkozta, hogy angliai szerződésének lejártakor, 2007-ben hazatér nevelőegyesületébe, az Estudiantesbe - bizony nagy kár lenne érte!" - zártuk életrajzát 2005 nyarán.

Végül az élet (s Verón Adriano elleni hatalmas ellenszenve) úgy hozta, hogy a bajnoki és kupaarany, újabb Év csapata-tagság no meg a vb-keretből való kimaradás után után hősünk hazaigazoljon Argentínába, természetesen az Estudiantesbe (bár hívta a Riber és a Boca is), ahol első mérkőzésén - csapatkapitányként - gólpasszal mutatkozott be.

Később sem lankadt lendülete: év végén hazája, 2008-ban Dél-Amerika legjobbjának választották. Eme címét megvédte, a válogatottal szerepelhetett a 2007-es Copán, majd amikor Diego Maradona lett az új szövetségi kapitány, ismét alapember lett az Albicelestében (időközben Libertadores-kupa-győzelemre vezette klubját), jutalomképpen a 2010-es vébén búcsúzhatott a futball nemzetközi hadszíntereitől. Egy év múlva bejelentette visszavonulását, de meggondolta magát, és egy idényt ráhúzott, és csak 2012 nyarán akasztotta szögre az ilyenkor illendőt. Nemrégiben kinevezték az Estudiantes szakmai igazgatójának, de látjuk ennél még magasabb poszton is...