Gianluigi Buffon portréja

Gianluigi Buffon
nemzetisége:
olasz
92/0
születési hely:
Carrara
születési dátum:
1978.01.28.
pozíció:
kapus
magassága:
188 cm
súlya:
83 kg
jelenlegi klubja:
Juventus
korábbi klubjai:
AC Parma, Canaletto di Spezia, Perticata, Bonascota
sikerei:
olasz bajnok (2002, 2003, 2005, 2006 (az utóbbi kettőt később visszavették), Olasz Kupa-győztes (1999), UEFA-kupa-győztes (1999), olasz Szuperkupa-győztes (1999, 2002, 2003), BL-döntős (2003), a Serie B bajnoka (2007), U-16-os Eb-ezüstérmes (1993), U-18-as Eb-ezüstérmes (1995), U-21-es Eb-ezüstérmes (1996), a Mediterrán Játékok bajnoka (1997), vb-résztvevő (1998, 2002), Eb-résztvevő (2004, 2008), világbajnok (2006), Európa legjobb ifjúsági korú játékosa (Bravo-díjas, 1999), az Év kapusa a FIFA szerint (2003), az év kapusa az IFFHS szerint (2003, 2004, 2006, 2007), az év harmadik legjobb kapusa az IFFHS szerint (2001, 2005), a BL legjobb játékosa (2003), az Év csapatának tagja az ESM szerint (2002), az Év csapatának tagja a Serie A-ban (1999, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006), az Év csapatának tagja az uefa.com szerint (2003, 2004, 2006), az Év csapatának tagja az Onze d'Or szerint (2003, 2006), az Év csapatának tagja a FIFPro szerint (2006, 2007), az év ötödik legjobb játékosa a World Soccer szerint (2006), nyolcadik a FIFA Év játékosa-szavazásán (2006), az Év csapatának tagja az Onze Mondial szerint (2003, 2006), a vb legjobb kapusa (Jasin-díjas, 2006), ezüstlabdás (2006), az Év csapatának tagja a L'Equipe szerint (2006, 2007), a világ legdrágább kapusa (54.1 millió euró)


Gianluigi Buffont ma a világ három legjobb kapusa között tartják számon Iker Casillas és Petr Cech társaságában, s természetesen a világbajnoki címvédő olasz válogatottból is kiszoríthatatlan. Sportemberi nagysága akkor mutatkozott meg, amikor felért pályafutása csúcsára, hiszen Alessandro Del Pieróval, Pavel Nedveddel és David Trezeguet-vel egyetemben kitartott a másodosztályba süllyedő Juventus mellett, pedig kérője akadt szép számmal.

Buffon az AC Parma felnőtt csapatában már 17 évesen bemutatkozhatott – emlékszem, a magyar királyi TV is készített vele interjút ez alkalomból, s nem hittem el, hogy "ő még csak 17", hiszen minimum 25-nek nézett ki. A legenda szerint még tizenévesként azt jósolták neki, hogy húszévesen már a Serie-A-ban védhet, mire visszakérdezett: "És addig mit csináljak?". Hősünk a Canaletto di Spezia nevű kölyökcsapatban ismerkedett meg a sportág alapjaival 1986 és 1988 között, majd a Perticata és Bonascota nevű amatőr klubokban erősödött – mezőnyjátékosként.

Innen igazolt a Parmába, bár hívta őt a Milan és a Bologna is. Távoli rokona volt Lorenzo Buffon, az egykoron Európa-bajnok és négyszeres olasz bajnok portás. Buffon junior 1996-ban került először az újságok lapjaira, amikor is a serdülő Európa-bajnokság legjobbja lett, köszönhetően öt hárított 11-esének! (El is nevezték őt a firkászok az 1990-es világbajnokság 11-esölőjéről Goycoecheának.) A Serie A-ban 1995 novemberében debütált, ás nem is akárhogyan: az akkoriban BEK-címvédő Milannal vívott bajnokin ő lett a mezőny legjobbja, pedig az aranylabdás George Weah, Marco Simone, Roby Baggio és Zvonimir Boban rohamozta kapuját! Ezek után végleg beverekedte magát a „sonkások” első csapatába, kiszorítva Luca Buccit. A következő évben Ronaldo büntetőjének hárítása után megkapta második becenevét is, a Supermant.

Első „nemzetközi” szezonjában a Dortmund ellen kifogta Stephane Chapuisat és Andreas Möller büntetőjét is, de odahaza sem tétlenkedett, emígyen 1998-ban a válogatottban is bemutatkozhatott az oroszok elleni vb-pótselejtezőn – szokása szerint emlékezetes módon, hiszen csereként beállva tökéletesen pótolta a megsérült Gianluca Pagliucát. A France ’98-on viszont csak a kispadon kapott helyet, igaz, az egész mezőny egyik legfiatalabb játékosát benne tisztelhettük. Második nagy tornájával, a 2000-es kontinenstornával sem volt szerencséje: kezdőkapus volt a selejtezőkön, de a norvégok elleni felkészülési mérkőzésen eltörte két ujját a kapufán, így a holland-belga tornán Francesco Toldo helyettesítette, zseniálisan.

Az előző éve egyébként emlékezetes marad mind az ő, mind a Parma számára, hiszen Olasz Kupát és Szuperkupát, valamint UEFA-kupát nyertek Alberto Malesani mester legényei. Nem akármilyen játékostársai voltak akkoriban: a Parmalat gyár házi csapatában előtte Cannavaro, Sensini, Thuram és Bennarivo takarított, a középpályán Dino Baggio, a világbajnok Boghossian, a válogatott Vanoli, Fuser és Sztanics intézkedett, a csatársorban Chiesa és a két gólkirály, Crespo és Amoroso ontotta a gólokat, a karmesteri pálca pedig Verón tulajdonát képezte.

Ekkor kavarta élete első botrányát is: rejtélyes okokból a 88-as mezben szeretett volna játszani, ami az olasz fasisztáknál a Heil Hitler „beceneve”, lévén a talján ABC 8. betűje a h. (Egyébként Buffon a 00-t vagy a 01-et szerette volna, de azt az olasz szövetség nem engedélyezte, emígyen fanyalodott a 88-asra, mert Itáliában a négy karika az erő jelképe.) Ezután a pólójára a „Halál arra, aki megadja magát!” feliratot hímeztette, s mint később kiderült, ez a változatosság kedvéért szintén az olasz fasiszták egyik jelmondata volt... 2001-ben a Parma pénzügyi csődje miatt átigazolt az Ennio Tardini-stadionból a Delle Alpiba, potom 54.1 millió euróért, ami azóta is világcsúcs, hiszen portásért a ma napig sem fizettek többet, mezőnyjátékosért is csak három alkalommal.

A Juventus benne találta meg a sokat bizonytalankodó Edwin van der Sar utódját, és Buffon első évét a legkevesebb kapott góllal fejezte be, mindössze 23 alkalommal kapitulált 34 bajnokin. Az ázsiai világbajnokságon a squadra egyik legjobbja volt, Dél-Korea ellen szokása szerint büntetőt is hárított. Hazatérve klubjával megvédte a bajnoki címet, ennek örömére meg is nősült. Érdekes módon a Milannal vívott BL-döntőben éppen a büntetőkkel nem volt szerencséje – igaz, ő megtette a magáét, kettőt hárított, de társai háromszor is hibáztak. Magát a hosszabbítást is eleve Buffonnak köszönhették a „zebrák”, hiszen az első félidőben Pippo Inzaghi lövését földöntúli bravúrral hárította. Akárcsak az elődöntőben Luis Figo tizenegyesét tíz perccel a vége előtt…

Decemberben az UEFA őt választotta meg az Év játékosává, az IFFHS-nél megvédte a Világ legjobb kapusa-címet, de 2004 nem az ő éve volt: óriási bakikat követett el a Brescia elleni derbin, majd a Juvéval szégyenszemre rúgott gól nélkül esett ki a BL-ből a Depor ellen, a portugáliai Eb-n pedig hiába volt a válogatott legjobbja, ezzel együtt sem élték túl a csoportkört. Klubja 2009-ig szerződést hosszabbított vele, aminek időtartama alatt évi 5 millió eurót keresett, ezen kívül a Puma és egyéb cégek reklámembersége is hozott némi pénzeket a családi kasszába.

A következő idényben megszerezte harmadik „olasz csillagját” (azaz bajnoki aranyérmét) is, amihez 6.2-es átlagosztályzattal és több, a fizika törvényeit meghazudtoló bravúrral járult hozzá (talán csak az Atalanta és az Inter ellen voltak gyengébb percei), ám a BL-ben a Liverpool túl nagy falatnak bizonyult számukra. Nem is véletlen, hogy ezzel volt kapcsolatos célkitűzése a 2006-os szezon előtt. „Sajnos a válogatottal kevés az esély a nagy sikerre, Bajnokok Ligáját viszont könnyebben nyerhetnék a klubcsapatommal. Addig nem nyugszom, amíg a magasba nem emelhetem a trófeát!” – nyilatkozta, majd a squadra azzurra híveinek megnyugtatására a skótok elleni selejtezőn két pontot hozott, hála fantasztikus reflexeinek.

Azon a nyáron egyébként kis híján elhagyta a klubot: a Real Madrid őt igazolta volna le Casillas Manchesterbe igazolása esetén, de végül is mindkét kapusfejedelem maradt állomáshelyén. A 2006-os világbajnokság előtti őszön végig sérülésekkel küszködött, de felépülése után pazar formában tért vissza, de igazán rácáfolt jóslatára: klubja nemhogy BL-t nem nyert, de még a Serie A-ból is kizárták, válogatottjával viszont világbajnok lett Németországban! Az elődöntőben Lukas Podolski löketénél, a fináléban Zinedine Zidane fejesénél mutatott be meccsdöntő parádét – a szétlövésben kivételesen egyszer sem tudott hárítani, de ez a legkevésbé sem érdekelte az olaszokat… A torna után kitört bundabotrányban (amiben az ő neve is besározódott) klubját a másodosztályba száműzték, ám Buffon a Milan, az Inter, a Real Madrid és a Barcelona hívó szava ellenére is maradt Torinóban. A válogatottból természetesen kiszoríthatatlan volt, csak egy Eb-selejtezőn adta át helyét Marco Ameliának.

Az év végén Fabio Cannavaro mögött végezve megkapta a France Football ezüstlabdáját, az IFFHS pedig már harmadszor koronázta meg, mint a földkerekség legjobb 1-esét. Klubjával hamar visszajutott az első osztályba, a válogatott színeiben – a budapesti csapást kiheverve – jó teljesítménnyel járult hozzá az Eb-selejtezők sikeres megvívásához, a L’Equipe magazin be is választotta Buffont az Év csapatába. Egy korábbi nyilatkozatában elárulta, hogy legalább 35 éves koráig szeretne futballozni, és alighanem a Juventusban fejezi be profi pályafutásával, hiszen 2007-ben egészen 2012-ig hosszabbította meg szerződését.

Az Eb-n is hozta szokásos bravúrjait, bár ezúttal gyakrabban volt bugos a szokásosnál. A spanyolok ellen viszont csak egy labdát fogott meg az orosz rulettben, Casillas viszont kettőt is. A Juvébe hazatérve sem volt szerencséje, hiszen az idény során rendre komolyabb sérülésekkel küzdött, és 6.2-es átlaga sem világrengető. A válogatottból viszont kiszoríthatatlan, nemsokára ünnepli 100. fellépését a címeres mezben.

Buffon szó szerint a génjeiben hordozza a sport szeretetét, hiszen édesanyja diszkoszvetőként, édesapja súlylökőként működött fiatal korában (Biztosan nehéz gyermekkora volt hősünknek, micsoda pofonokat kaphatott!). Testvérei, Veronika és Guendalina olasz szinten kiváló röplabdázók voltak, egyik nagybátyja pedig az első osztályban kosárlabdázott. Talán ezért is nyúlhat akkorát Buffon karja a tizenegyesek hárítása közben – még a Parma tagjaként 82 büntetőből 44-et megfogott!