Oliver Kahn életrajza

2002-től három esztendeig egyértelműen Oliver Kahn volt a német futball kirakatembere - legalábbis médiában való szereplései száma és az ázsiai világbajnokságon nyújtott teljesítménye miatt. Viszont magánélete is szép lassan Beckham-szintűvé züllött, ráadásul sérülései és formahanyatlása miatt nagy álma is szertefoszlott, hiszen 2006-ban a hazai közönség előtt szeretett volna még egyszer valami nagyot produkálni, mielőtt végleg lelép a futball-színpadról.

A karlsruhei születésű fiú hatévesen a helyi klubban kezdett el futballozni - a KSC akkor még nem tűnt el a 3-5. osztály süllyesztőjében, hanem a Bundesliga élmezőnyébe tartozott. Ha nem is voltak a bajnoki cím esélyesei, azért az UEFA-kupa-indulásig egyszer-kétszer eljutottak. Apja, Rolf játszott is az egyesület színeiben 16 Bundesliga-meccset, sőt, még Oliver bátyjának, Axelnek is jutott két mérkőzés 1987-ben, s a brúderek együtt játszottak a badeni tartományi válogatottban is. Oli eleinte gyakran testvére mellett kapott szerepet - a mezőnyben, ugyanis a kis szöszke annak idején még kint futballozott. Winnie Schäfer, a KSC mindenható és öntörvényű, szintén nagy feltűnést kiváltó edzője (későbbi kameruni szövetségi kapitány) fedezte fel hősünket s vitte fel a nagycsapatba az ifjút alig pár héttel annak érettségije után. Ekkor már természetesen a kapufák között repkedett Oliver - a családi legenda szerint azért, mert anno nagyapjától kapott egy remek kapusmez-garnitúrát...

A felnőttek között eleinte nehéz helyzetben volt: vetélytársai, Alexander Famulla és Wimmer előtte álltak a rangsorban, ráadásul Wimmer papája volt a kapusedző is. Ekkor már feltűnt a csapat körül dolgozóknak "Paul" (első beceneve) hihetetlen győzniakarása és edzésmániája. 1991 júniusában végre bemutatkozhatott a nagyok között is a KSC-ben, s majd 130 mérkőzést játszott ott 1994 nyaráig. Természetesen hamar kezdővé vált, legnagyobb sikere egy 6. hely és az azt követő UEFA-kupa-elődöntő volt. Ebben a sorozatban futott be igazán: a Depor ellen Spanyolországban Bebeto 11-esét a jobb felsőből (!!!) szedte ki, s edzője, a hihetetlen bravúrtól fellelkesült Winnie még a repülőgépen felhívta az akkori szövetségi kapitányt, Vogtsot s beajánlotta nála a fiút. Olli a KSC-ben együtt játszott Sternkopffal, Kreuzerrel és Schollal, akik később szintén a Bayernbe igazoltak, ahová az amerikai világbajnokság után ő is áttette székhelyét (benne volt a vb-keretben, de csak mint harmadik számú portás Bodo Illgner és Andy Köpke mögött).

4.6 millió márkát fizettek érte a bajorok (azóta sem ért többet német portás), s ő lett Raimond Aumann utódja a bőrgatyásoknál. Vetélytársa sokáig Sven Scheurer volt, aki majd 10 évig ücsörgött a kispadon miatta! Sir Kahn a következő bajnokságot már válogatott kapusként fejezte be, Svájc ellen debütált 1995. június 23-án - már 26 éves volt akkor. Nagyon sok címnek lehet büszke tulajdonosa, több mint húszat nyert ez idáig a Bayernnel, de a Nationalelfben a nagy tornákkal nem volt szerencséje: 1996-ban és 1998-ban Andy Köpke helyettese volt csupán, első nagy tornája a 2000-es Eb volt - 31 évesen... Pedig időközben klasszis kapussá nőtte ki magát: 1998-ban megdöntötte a Bundesliga addigi góltalansági csúcsát 737 "szűz" perccel, amit 2002 telén egészen 802 percre tornászott fel - ez utóbbit döntötte meg 2003 végén a stuttgarti Timo Hildebrand. Az őket követő másik Oli, Reck (alias Defekt Oli) 200 perccel van lemaradva mögöttük... (A két Oli együtt ült Köpke mögött a 96-os Eb-n.) Sőt, egy alkalommal Kahn kis híján gólt is lőtt: a Hansa Rostock ellen az utolsó pillanatokban felfutott egy szöglethez, ám zavarában nem lábbal, hanem kézzel terelte a labdát a hálóba - mehetett is zuhanyozni pár másodperccel a többiek előtt, második sárgája mérges tulajdonosaként. Na ja, Sir Kahn nem Maradona...

Lassan a Bundesliga legjobb játékosává nőtte ki magát, ám a válogatott kapitányai nem mertek rá kezdőként számítani hihetetlen heves és forróvérű természete miatt. Legemlékezetesebb tette a dortmundi Heiko Herrlich torkának "majdnem megharapása" volt, amikor a fogait csattogtatta egy szöglet és Heiko torka előtt, egy másik alkalommal pedig Andy Möller fülét kóstolta meg... De a sértegető megjegyzések, anyázások mindennaposaknak számítottak nála. Mielőtt lenéznénk, ne felejtsük el, hogy biztosan ő is olvasta Toni Schumacher életrajzát, s innen leste el ezeket a pszichológiai fegyvereket. Ne felejtsük el azt sem, hogy a csatárok ezektől a tettektől annyira megijednek, hogy egy pillanatra biztosan megremeg a lábuk ha a kapuja elé érnek, s ennyi éppen elég Olinak. Az ellenfél szurkolói mindenesetre rendszerint banánnal várják a vadembert, s éneklik buzgón "Oliver Kahn, aus der Dsungel kamm!" (Oli Kahn, aki a dzsungelből jött!)-kezdetű indulójukat (egy Harald Schmidt-showban majomfigurával parodizálták ki a hálóőrt, s innen az ötlet). No, de aki sikeres, annak mindenhol sok irigye támad. Amúgy a "vadember" értelmes nyilatkozatokat ad, képzett marketingszakember, akit csapata visszavonulása után tárt karokkal vár a szakigazgatói székbe. 2001-ben mély emberi gesztussal tett tanúságot eddig ismeretlen másik oldaláról: a BL-döntőben megható módon vigasztalta a valenciás Canizarest a kezdőkörben (meg is kapta érte a FIFA Fair-Play-díját).

Ő már csak tudta, milyen érzés lehet, hiszen két esztendővel ezelőtt ő állt ott kezébe rejtve zokogástól remegő arcát a kezdőkörben az őrjöngő manchesteriek között... De a 2001-es döntőnek már ő volt a főhőse három hárított büntetőjével! Ekkor már a futball statisztikai szervezetének, az IFFHS-nek kétszeres "Világ legjobb kapus"-a volt, s 1998 őszétől a válogatott kezdőkapusa, majd nemsokára csapatkapitánya Matthäus 2000-es visszavonulása után. A németalföldi kontinensbajnokságon állhatott először a kapufák közé egy nagy tornán, bár az a német csapat nem sok sikert aratott - úgy látszik, az öreg emberek nem vén emberek mondás a focipályán nem érvényes! 2000-ben és 2001-ben megválasztották Kahnt a legjobb német játékosnak - ez nem akármilyen tett, a duplázásra az utóbbi negyed évszázadban csak az aranylabdás Sammer és Ballack volt képes. Legnagyobb éve 2002 volt: bár a Real Madrid kiverte őket a BL-ből, de otthol bajnokok lettek, s valami elképesztő formában védte végig a vb-t: a germánok egyedül neki köszönhették hogy a döntőbe jutottak, hiszen fantasztikus rekordot felállítva 540 perc alatt mindössze egyetlen gólt kapott! Különösen a házigazdák elleni elődöntőn védett többször is a fizika törvényeit meghazudtoló módon - előtte egyébként Sepp Maier kapusedző 60 percen át bombázta Oli kapuját a sűrű esőben, s közben Kahnnak az lebegett a szeme előtt, hogy ha valaki még nála is többet dolgozik a sikerért, az biztosan megérdemli hogy legyőzze őt! Már a finálé előtt kiérdemelte a vb legjobbjának járó díjat, ám két nap múlva a döntőben egy óriási potyagólt kapott: kipattant róla Rivaldo amúgy nem túl erős lövése, s a labdát Ronaldo kaparta a hálóba, ezzel tulajdonképpen el is dőlt a Világ Kupa sorsa...

Kahn még sokáig szégyellte és hibáztatta magát a vereségért, de a torna után neki ítélték a vb legjobb kapusának járó Jasin-díjat is. Azon az őszön szakított feleségével, Simonéval, akivel kapcsolatuk már 1986 óta tartott s volt egy gyerekük is - Kahn összejött egy olyan nővel, akit korántsem erkölcseiről ismertek a müncheni diszkókban. Ő tudja... Mire elváltak, volt felesége megszülte második gyermeküket is, de pár hónappal később szerencsére kitört a családi béke. 2003-ban bajnok és kupagyőztes lett, s bár több nagy védést is bemutatott, csapata BL-kudarca megfosztotta egy újabb nemzetközi futballsikertől. 2003 végén bemutatta élete egyik legnagyobb védését a Lyon elleni idegenbeli BL-meccsen, ráadásul egykori csapattársa, Elber lövését védte hihetetlen bravúrral. 2004-et rosszul kezdte: először kapott egy potyát a horvátok elleni válogatott meccsen, majd februárban a Real ellen belepkézte Robbie Carlos harmatos lövését. A bajnoki címet sem sikerült megszerezniük a Bremen elől, sőt, az Eb-n már a csoportkörben elvéreztek - ez legkevésbé sem rajta múlott, hiszen Kahn hozta szokásos megbízható formáját. 2004 végén Jens Lehmann, az Arsenal kapusa átfogó médiatámadást indított ellene (mint annak idején Tony Schumacher ellen a nagyszájú Uli Stein), de végül Klinsmann nem hagyta magát revolverezni, igaz, a Nationalelf nyíltan Kahn-párti kapusedzőjének, Sepp Maiernek mennie kellett. Kahn végül is maradt a kapuban, Lehmann pedig szép csendben az Arsenalból is kiszorult...

A 2004-05-ös, bajnoki és kupaaranyat termő szezonban a Bundesliga-kapusok ranglistáján a kor legismertebb germán portása, Oliver Kahn írd és mondd a 13. helyen végzett - ami nem is annyira rossz teljesítményének, mint inkább közutálatnak örvendő személyiségének hozadéka, bár pl. a Stuttgart elleni müncheni bajnokit minden bizonnyal ő is szívesen elfelejtené. Természetesen a Konföderációs Kupán is a német keret tagja volt, ám Klinsmann fura döntése miatt rotációs rendszerben játszott Butt-tal és örök haragosával, Lehmann-nal felváltva. Igaz, a legfontosabb mérkőzést, a finálét rá hegyezte ki Klinsi trainer - nagy kár hogy a brazilok nem respektálták eme szándékát, s előre megfontolt szándékkal kiejtették a germánokat az elődöntőben...
"Ha sikeres leszek a Bayernnel, akkor nincs veszélyben a válogatottságom sem. Én vagyok a Number One, hozzám hasonló kapus nem akad a világon." - nyilatkozta akkoriban a klasszis magabiztosan a Bildnek. Ezt tükrözi éves fizetése is, hiszen ő a legtöbbet kereső német labdarúgó szolid 9 millió eurós bevételével. Félig be is vált fenti jóslata, hiszen otthol duplázni tudott legénységével, ám potyagólokkal terhelt szezonja után a sokáig hezitáló Klismann végül a szintén nem túl kiegyensúlyozott Lehmannra szabatta át a Nationalelf egyes mezét - Kahn becsületére legyen mondva, az egykori világklasszis hangos szó nélkül leült a kispadra!

Persze nem tagadhatta meg önmagát, bemelegítésekkor unott arccal hallgatta mp3-lejátszóját, s a mérkőzések alatt sem hatotta meg éppen a csodálatos vb-hangulat, s pechjére Lehmann az argentinok elleni tizenegyespárbajban nemzeti hős lett. Klinsmann azonban nem akarta megszégyeníteni egykori játékostársát, így a portugálok elleni bronzmérkőzésen Kahnt állította a kapuba, s a nagy Oli jó teljesítménnyel búcsúzott a világbajnokságoktól és a válogatottól. Augusztusban lejátszotta 500. Bundesliga-mérkőzését is, s jelenleg senki nincs a német kapusok közül, aki annyi mérkőzésen nem kapott volna gólt az első osztályban, mint ő (2007 elején 183 volt ez a szám). A nyári pihenő igencsak jót tett neki, hiszen az új bajnokságban sokkal-sokkal jobban játszott csapattársainál, s különösen a Madrid elleni BL-rangadóra szívta fel magát. Igaz, öreg betyár nem vén betyár: több alkalommal is gúnyosan kritizálta a formán kívüli Bayern menőket, az aacheni Sascha Röslert pedig kevés híján lefejelte.

Időről időre felröppen a pletyka, hogy az aktuális nyáron "Vulkahn" abbahagyja - e kérdésben egyszer azt nyilatkozta, hogy nagy példaképe, a paraguayi Jose Luis Chilavert zseniálisan védett az 1998-as világbajnokságon, ám négy év múlva csak botladozott - ő pedig nagyon nem akar így járni. S ha Kahn jelenlegi formáját elnézzük, még igen messze áll tőle a chilaverti kor.