Cafú életrajza

A fénykorában a világ legjobb-hátvédjeként számon tartott, napjainkban egyedülálló módon 16 éven keresztül is a futballvilág élvonalába tartozó Cafú azon a napon született, amikor a mexikói vb-n a későbbi győztes brazil válogatott legyőzte Angliát. Édesapja, Célio, a lefújás utáni katarzisában el is határozta, hogy kisfia egyszer még híres futballista lesz!

A papa jóslatát szófogadó módon valóra váltó kisfiú, aki eleinte Marcos néven szaladgált a grundokon, iskolás korában felvette egy híres 70-es évekbeli Flu-sztár labdarúgó, Cafuringa nevét (csapattársai szerint ugyanolyan stílusban játszanak), ez rövidült nagy szerencsénkre később Cafúra. Sao Paolo-i születésű hősünk az Otaquaquecetuba nevű gyerekcsapatban ismerkedett meg a futballalapokkal egy egykori SPFC-játékos, Rocha felügyeletével, s mentora be is ajánlotta a tehetséges srácot egykori klubjába - amikor a két csapat egy barátságos mérkőzést vívott egymással, a kis bekk olyan jól játszott, hogy a piros-feketék hamarosan le is igazolták. Tizenhét esztendősen már a nagycsapatot erősítette, s nyert a roppant erős gárdával két brazil bajnoki és több Sao Paolo állami bajnoki címet, ráadásul két Libertadores Kupát is. 1992-ben és 1993-ban desszertként egy Világkupát is hazavittek Tokióból, az utóbbit éppen a Milan ellenében nyerték el! A Tele Santana vezette csapat nagy sztárjai a szintén világbajnok Raí, Müller, a kapus Zetti, Rogerio Ceni és Leonardo (aki később vezetője lett a Milannál) voltak, de olyan remek játékosok szolgáltak ott rajtuk kívül is, mint a későbbi Roma-csapattárs Antonio Carlos "Zago", Paulinho, Ricardo Rocha, Adílson, Palhinha, Ivan, Pintado, Elivelton vagy Ronaldo, a válogatott középhátvéd (aki később a Benficába igazolt, s aki miatt a mai Ronaldo 1994-ben Ronaldao, azaz kis Ronaldo, Ronaldócska néven lett világbajnok).

No és ne feledkezzünk meg a nagy Toninho Cerezóról, aki a "történelmi" Cerezo-Junior-Zico-Socrates-középpályássor beltagja volt, egy olyan válogatott csapaté 1987-84 között, amely nagyságrendekkel jobb volt a mainál, viszont nem elhanyagolható módon soha sem nyertek világbajnokságot. Ilyen társak közül Cafú gyorsan bekerült a válogatottba is: alig 20 évesen, 1990-ben mutatkozhatott be a selacaóban a spanyolok ellen 3:0-ra elveszített mérkőzésen, s bár ezután két Copa Americát is végigjátszott, az 1994-es világbajnokságon nem volt kezdő Jorginho, a Bayern München akkori menője mellett. A döntőben viszont a 21. percben beállhatott a megsérült csapatkapitány helyére és nem is lehetett rá panasz - Pelé például egyenesen azt nyilatkozta, hogy ő több szerepet adott volna Cafúnak a torna során! Év végén Cafút választották meg az El País tekintélyes szavazásán Dél-Amerika legjobb nem Európában játszó játékosának, aki friss világbajnokként nem is maradt sokáig Brazíliában, mert 1994-ben a spanyol Real Zaragoza, a friss spanyol kupagyőztes igazolta le (bár korábban hívta a jobbhátvédet a Real Madrid is). A kék-fehéreknél viszont a válogatott Belsué mellett nem fért be a csapatba, ezért már év közben hazatért a Palmeirasba, így lemaradt a Zaragoza tavaszi KEK-győzelméről, bár az aranyérmet utólag szeretetcsomag formájában azért megkapta, hiszen pár őszi kupamérkőzésen pályára lépett. Egészen 1997-ig maradt a Pálmafásoknál, ahol ismét részese lehetett egy darab futballtörténelemnek, hiszen volt olyan bajnoki félszezon, amikor száznál is több gólt lőttek, no de hát egy ilyen káprázatos gárda (Marcos - Roberto Carlos, Junior, Roque Junior, Cafu - Amaral, Flavio Conceicao, Zinho, Djalminha - Rivaldo, Luisao; edző Scolari) méltán uralta volna még a legerősebb európai bajnokságot is!

Azonban még egy olyan óriásvállalat, mint a Parmalat sem volt képes együtt tartani ennyi világklasszist, így a csapattagok szétrajzottak szerte a nagyvilágba: hősünk a nyári, könnyed brazil győzelemmel végződő Copa America és Konföderációs Kupa (no meg némi tanakodás) után 7.6 millió euró ellenében az AS Romába tette át székhelyét. Mint minden eddigi állomáshelyén, a fővárosban is remek csapat formálódott, hiszen akkortájt mutatkozott be a farkasoknál a 16 éves Totti, de a csapat sztárjai Konsel (a liga akkori legjobb kapusa), Abel Balbo, Paolo Sergio, Vágner, Zago, Candela, Aldair, Alejnyicsev, Bartelt, Petruzzi, Fabio Junior és di Biagio voltak Zdenek Zeman együttesében. Mint láthattuk, négy honfitársa is a bordókat szolgálta, s később érkezett a klubhoz még Émerson, Marcus Assuncao, Lima és az egykoron csodagyereknek indult Fabio Junior is! 1998-ban alapemberként kiváló formában száguldozta végig a franciaországi világbajnokságot, azonban a legfontosabb mérkőzést, a Ronaldo titokzatos "haldoklásáról" emlékezetessé vált finálét enervált játékuk miatt elveszítették. Hamar kárpótolta viszont magát egy újabb Copa America-arannyal, de a fővárosi farkasokkal sokáig nem jutott fel a bajnokságban a dobogóra, sőt, még az UEFA-kupás helyekért is foggal-körömmel kellett harcolniuk. Végül annyi keserves év után 2001-ben bajnoki címet nyertek Fabio Capello mester fiai: Cafú ekkor jobb oldali középpályásként szerepelt, mellette Tommasi, Marcus Assuncao és Émerson játszott, előttük Totti és Batistuta ontották a gólokat - rá sem lehetett panasz, egy Juventus elleni rangadón például háromszor cselezte ki 6 másodpercen belül ki oda s vissza az aranylabdás Pavel Nedvedet úgy, hogy a labda le sem esett a földre, mert a brazil dekázva csinált bohócot a zebrák legjobbjából!!! 2002-ben még fantasztikusabb évet zárt a szimpatikus szélső: csapatkapitánysága alatt vesztett pont nélkül lett világbajnok a selacao (előtte ez csak Pelééknek sikerült, 1970-ben). A karszalagot egyébként Cafú annak köszönhette, hogy a torna előtt nem sokkal megsérült nagyon jó barátja és elődje, Émerson - aki egy edzésen viccből beállt védeni s kiugrott a válla. Így emelhette a hátvéd először magasba a trófeát; előtte remek játékkal, hihetetlenül lelkesen és hasznosan hajtotta végig a világversenyt; s a kapitány, Scolari sokkal több támadófeladattal látta el őt, mint Rómában Capello.

A nagy siker után Cafú még maradt az újra harmatos Romában, de mindenki tudta, hogy nyáron lejár szerződése, s az is nyílt titok volt, hogy a Milanba igazol. Galliani kétéves szerződést kötött az akkor 33 éves futógéppel - aki, mint később kiderült, csak azért nem igazolt tavasszal Japánba, a Yokohama Marinosba évi négymillió eurós álomfizetésért, mert akkoriban tombolt az ázsiai atípusos influenzajárvány! Így fogadta el végül nyáron Cafú a vörösök ajánlatát "szerény" évi kétmilliós bérért, no de nem járt rosszul, hiszen emellett egy európai Szuperkupával, két olasz bajnoki címmel és egy BL-ezüsttel is gazdagabb lett. Nem lehettek beilleszkedési problémái, hiszen itt is több honfitársa várta: Roque Junior, Dida, Serginho, Leonardo és Kaká. Jóval több mint 100 válogatottság után Il Pendolino, azaz az Expresszvonat 2002-ben és 2004-ben is bejelentette visszavonulását a nemzeti tizenegyből, ám szerencsére mindkétszer meggondolta magát. 142 selacaobéli fellépésével (2006 eleje) hazájában természetesen válogatottsági rekordernek számít, megelőzve a 132-vel a lista második helyén álló kollégáját, Roberto Carlost. Cafú a Milanban 35 évesen is alapember tudott lenni és nem is lehet rá panasz: sem technikai tudása, sem elképesztő erőnléte nem kopott meg az idők során, 2005-ben is rengeteg gólpasszal járult hozzá a két ezüstéremhez. A fejébe is vette, hogy ott lesz a 2006-os németországi világbajnokságon, Parreira 15 selejtezőre is meghívta kedvencét, akinek pedig olyan vetélytársai vannak, mint Cicinho vagy Mancini! Társai is nagyon kedvelik a csk-t, hiszen úgy tekintenek rá, mint egy jó családfőre vagy egy nagyobb testvérre. Cafún kívül senki sem játszhatott még egymás után három világbajnoki döntőben, ráadásul ha július 9-én újra hozzáérhetne a kupához, beállítaná Pelé háromgyőzelmes rekordját is! "Milánóban 2006 nyaráig élt szerződése, de ezt huszonnégy hónappal meghosszabbíthatják a felek - a drukkereken biztosan nem fog múlni az aláírás, hiszen az uefa.com-on 2004-ben és 2005-ben is beszavazták az Év válogatottjába, ráadásul utóbb úgy kapott majd' kétszer annyi voksot, mint a második helyezett Belletti, hogy sérülése miatt rengeteg találkozót ki kellett hagynia!" - írtuk róla akkoriban.

Egyébként is nehéz időszakot élt át akkoriban, hiszen apósa meghalt, édesapja egy nagyon súlyos műtéten esett át, de februárban végre teljesen egészségesen térhetett vissza részleges térdszalag-szakadása és azt követő artroszkópiás műtéte után a hátvéd, akiért a Sao Paolo is bejelentkezett. Jókedvét sem veszítette el: "Rengeteg kritikát kapok, 1994-ben túl fiatalnak tartottak, 1998-ban azzal jöttek elő hogy rosszul adok be, 2002-ben azzal hogy nem védekezek, most pedig öreg vagyok. Kíváncsi vagyok, hogy a 2010-es világbajnokság előtt mit találnak ki". A tornára éppen hogy csak felgyógyult, s abban bízott, hogy háromszoros világbajnokként és rekorderként - négy vb-finálé egyhuzamban - tér vissza utolsó milanos szezonjára, ám csalódnia kellett. A horvátok ellen dinamikusan játszott, az ausztrálok ellen kissé pittyedten, Ghána ellen újra támadó szellemben, de kissé önzőn - s amikor igen nagy szükség lett volna dinamizmusára, a franciák elleni negyeddöntőben, akkor egyértelműen kudarcot vallott. Különösen akkor zilált nagyokat s mindhiába, amikor Henry szaporázott mellette. A torna után Dunga kapitány (egykori játékostársa, együtt léptek pályára két világbajnokságon is) már nem számolt vele, s bizony Cafúnak a Milanra kell koncentrálnia minden idegszálával, hiszen 37 évesen az is hihetetlen teljesítmény, hogy egy ekkora klubban a kezdő tagja tud maradni. Igaz, a védelemben Maldini és Costacurta is idősebb nála.

2002-ben a vb-trófea átvételekor jó férjhez illően szerelmet vallott feleségének, Reginának, majd megmutatta pólóját a hárommilliárd nézőnek, melyen az Irine felirat volt látható. Ez annak a kerületnek a neve, ahol felnőtt, s amelynek hátrányos sorsú gyermekeiért egy alapítványt is létrehozott, ezenkívül alapított egy utánpótlás-egyesületet is, ahol nehéz sorsú fiataloknak kínál kiugrási lehetőséget.