Demetrio Albertini

Demetrio Albertini egy korszak jelképe az AC Milannál: felbukkanása egybeesett a klub legújabb aranykorával, majd távozásakor kezdődött talán a BL-győzelemmel és a bajnoki címmel egy új dekád; ám érdekes módon igazából sem a szurkolók, sem a vezetők nem hullajtottak könnyeket eligazolásakor. Így legalább kerek lett milánói karrierje: amilyen villámgyorsan bukkant fel a kezdőben, olyan hirtelenséggel kopott is ki onnan...

A kis Demetrio Milánóban született 1971-ben, s az alapokat a Seregno és a Cassago Brianza nevű gyermekcsapatokban szerezte meg, de már kisiskolás korában az AC Milan igazolta le őt. 1988 nyarán került fel Sacchi kívánságára a junioroktól a nagyok keretébe, de első pályára lépésére csak a következő év elején került sor a Como elleni bajnokin, ám ebben a szezonban és a következőben is csak egy-egy találkozón szerepelt. Nem véletlenül: olyan világklasszisokkal kellett volna megverekednie a kezdőbeli tagságért, mint Roberto Donadoni, Alberigo Evani, Diego Fuser vagy éppen Carlo Ancelotti! 1990 őszén kölcsön is adták a Serie B-be a Padova egyesületének, ahol végre játéklehetőséghez jutott - s élete legtermékenyebb évét produkálva 5 gólt is lőtt. Cesare Maldini behívta őt az olasz utánpótlás-válogatottba, s ott volt a nyári Európa-bajnokságon is. Nyáron hazatért Milánóba, alaptagja lett a legendás Rossi - Costacurta, Baresi, Tasotti, Maldini - Rijkaard, Albertini, Lentini, Donadoni - van Basten, Gullit-csapatnak.

Év végén a Foggiában rendezett Ciprus elleni válogatott mérkőzésen a squadra azurrában is bemutatkozhatott. Hogy miért? A fiatal játékos stílusát mindennél jobban jellemzi beceneve: Metronómnak nevezték el, hiszen képes 90 percen keresztül fel-alá száguldozni a gyepen, kőkeményen ütközik, ügyesen helyezkedik s kiválóan passzol is. 1994-ben már egy új generációval, a Szavicsevics-Boban-Brian Laudrup-Papin-Simone-Massaro-Evani-Panucci-Desailly-vonulattal lett BL-győztes, s a nemzeti csapatban is szép lassan alapember lett: az 1994-es amerikai világbajnokságon Dino Baggio mellett végig remekül harcolva lett ezüstérmes, majd ott lehetett az 1996-os angliai Európa-bajnokságon és az 1998-as franciaországi világbajnokságon is. Az első VB-jén az elődöntőben gólpasszt jegyzett, ám a France '98-on nem volt szerencséje: álomlabdáját Baggio ezúttal csúnyán eltörte, majd Demetrio kihagyta a maga büntetőjét a tizenegyespárbajban...

Az EURO2000-en a 29 éves játékos pályafutása váratlanul mintha hullámvölgybe került volna: bár az ezüstéremben tevékenyen részt vett (Tottinak is jegyzett egy asszisztot), de a Milanba hazatérve sérülései miatt egyre inkább kiszorult Zaccheroni csapatából - a fiatalokkal, Gattusóval, Ambrosinivel és később Pirlóval egyre kevésbé bírta a futóversenyt. Ráadásul a 2002-es VB-t is ki kellett hagynia Achilles-sérülése miatt, pedig biztos csapattag volt a selejtezőkön. Nyáron egykori középpályástársa és milanbeli elődje, Carlo Ancelotti úgy ítélte meg, hogy nincs szüksége a 31 éves játékosra (a fenti két védekező-specialista mellé érkezett még a Realból az argentin zseni, Fernando Redondo is, aki előző évében a BL legjobbja lett), így a spanyol Atletico Madridnak adta kölcsön őt. Előzőleg hívta Albertinit a Fulham FC is, de udvariasan visszautasította az angolokat, mondván, ő a Milanban szeretné befejezni pályafutását...

Albertini itt sem okozott csalódást, ráadásul a pokrócosok híveinek szívébe is belopta magát a Real Madrid ellen lőtt csodálatos szabadrúgás-góljával! Ancelotti mégsem tartott rá igényt s 2003 nyarán elengedte őt a Lazióba Pancaro egyévnyi játékjogáért. A kékeknél kétéves szerződést kötöttek vele, de nem számított egyértelműen alapembernek Giannichedda, Fiore és Liverani mellett. Év végén egy olasz kupával vigasztalódhatott, de a nagy nyári keretszűkítés idején hazatért szülővidékére, Lombardiába az Atalanta Bergamo együtteséhez. Mindenki, talán ő maga is azt gondolta, hogy a kék-feketéktől fog visszavonulni legkésőbb 2006-ban, ám egy szintén edzővé lett egykori klubtársa másképpen gondolta: Frank Rijkaard őt szemelte ki a sérült Motta-Edmilson-duó helyettesítésére 2005 tavaszára. Hazudnék, ha azt mondanám, mindenki osztatlan lelkesedéssel és egyetértéssel fogadta eme ötletét, bár játéka Rijkaardot igazolta... Pályán mutatott teljesítményére nem lehetett panasz, Edmílson és Thiago Motta felépülésével nem maradt helye a keretben, így nem is marasztalták őt Katalóniában a vezetők.