Vítor Manuel Martins Baía nemzetisége: portugál 80/0 születési hely: Vila Nova de Gaia ideje: 1969.10.15. pozíció: kapus magassága: 186 cm súlya: 81 kg korábbi klubjai: FC Barcelona, FC Porto, Academica Leça sikerei: Világkupa-győztes (2004) UEFA-kupa-győztes (2003) KEK-győztes (1997), ifjúsági világbajnok (1991), EB-bronzérmes (2000), EB (1996)- és VB-résztvevő (2002), portugál bajnok (1990, 1992, 1993, 1996, 1999, 2003, 2004), portugál Szuperkupa-győztes (1991, 1992, 1994, 1995, 1999, 2004), portugál kupagyőztes (1991, 1994, 2000, 2003), spanyol bajnok (1998), spanyol kupagyőztes (1997, 1998), spanyol Szuperkupa-győztes (1996), a legjobb portugál focista (1989, 1991), a BL legjobb kapusa (2004) 87-88 FC Porto 0 0 - - 88-89 FC Porto 15 0 - - 89-90 FC Porto 34 0 - - 90-91 FC Porto 38 0 - - 91-92 FC Porto 34 0 - - 92-93 FC Porto 34 0 - - 93-94 FC Porto 32 0 - - 94-95 FC Porto 33 0 - - 95-96 FC Porto 26 0 - - 96-97 FC Barcelona 37 0 - - 97-98 FC Barcelona 2 0 - - 98-99 (nov) FC Barcelona 0 0 - - 98-99 FC Porto 16 0 - - 99-00 FC Porto 15 0 BL 9 0 00-01 FC Porto 0 0 BL 0 0 01-02 FC Porto 17 0 - - 02-03 FC Porto 25 0 - - 03-04 FC Porto 31 0 - - 04-05 FC Porto 24 0 BL 6 0 05-06 FC Porto 0 0 BL 0 0 A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupameccsek száma, nemzetközi kupameccsen szerzett gólok száma.
Vitor Manuel Martins Baia napjaink talán legismertebb portugál kapusa, bár már túl van pályája zenitjén. Persze nem rossz kapus, csak balszerencsés: más is kap potyákat, de ő mindig nagyon rosszkor! S amilyen az emberi lélek, ez marad meg sokaknak róla - pedig, mint afféle helyi legendára, nagy szüksége van rá a Portónak, 2004-ben is remekül védett, több bravúrral járult hozzá a BL-meneteléshez és 8. bajnoki aranyához, meg is hosszabbították szerződését 2007-ig, azaz 38 éves koráig!
A kis Manuel gyermekkorában is kapusnak készült: a kitűnő tanuló kissrác már oskolás kora óta a Porto pártoló tagja, s példaképei az egykori portugál kapusok, Bento és Fonseca voltak! A hivatalnok papa és háztartásbeli mama szeme fénye szeretett még festegetni és sakkozni is, de hát persze a sárkányok focisulija, az Academia Leca volt a legfontosabb. 19 évesen mutatkozott be a Portóban s máris alapembernek számított, bár ez nem számított arrafelé meglepetésnek, lévén Baia az U-16-os válogatottól kezdve minden nemzeti csapatot végigjárt s lett junior világbajnok a Queiros edzette a legendás Baia-Figo-Rui Costa-Jorge Costa-Paolo Sousa-Joao Pinto-féle csapattal. 1990-ben, 21 éves korában már a felnőttek között is bemutatkozhatott az amerikaiak elleni barátságos meccsen, s kirobbanthatatlan volt onnan egészen 2002-ig. Legendás csapata volt akkoriban a sárkányoknak: Rui Jorge, Jorge Costa, a Barcával BEK-győztes brazil Aloisio, a Reallal BL-győztes Secretárió, a törpe zseni, Rui Barros, a gólkirály Domingos, Drulovics, Latapy, Semedo, Pinto, Fernando Couto, Joao M. Pinto, a két brazil, Edmilson és Émerson s a tragikusan elhunyt Folha erősítette soraikat.
Négyszer bajnok velük és kétszer kupagyőztes lett első portói regnálása idején, s rendszeres résztvevője volt a BEK-, majd BL-sorozatoknak, de a legjobb nyolctól messzebb soha nem jutottak. Persze voltak életének napfényesebb oldalai is: mivel nagyon jóképű volt az amúgy erősen vallásos srác, 1996-ban őt választották meg Európa legszebb focistájának! A felnőtt-válogatottal sem volt szerencséje: a látványos, technikás, támadó futballjuk miatt Európa braziljainak nevezett portugáloknak peche volt az 1996-os EB-n, s Figóstul, Costástul, Pintóstul ki sem jutottak a 1998-as VB-re. A számtalan hazai érem mellé nagyon szeretett volna már egy nemzetközi kupát is nyerni, ezért igazolt át 1997-ben a szomszédos Spanyolországba az FC Barcelonába, bár hívták Itáliából is. Itt sem került ám rossz helyre, mert bajnok, kupagyőztes, Európai Szuperkupa-győztes s végül a PSG elleni bécsi döntőben KEK-győztes lett a francia PSG ellen - Ronaldo, Zubizarreta, Guardiola társaságában. Bobby Robson csapatában eleinte ő volt a kezdőkapus, nem is védett rosszul, de egy súlyos térdsérülést szenvedett, ami majdnem tönkretette egész pályafutását: az ezt követő két évben mindössze két mérkőzést kapott a holland Ruud Hesp mellett. Érdekes módon a válogatottnak azért tagja maradt s éppen olyan helyzetben volt a Barcában van Gaal alatt, mint 2003-ban a török Rüstü Rijkaardnál: stabil válogatott otthol, de klubcsapatában stabilan potyázik.
1999 elején visszatért Portóba az excentrikus 99-es számot választva, s természetesen azonnal a csapatba került, bajnoki címhez segítve a sárkányokat. Az új generációval is rendszeres résztvevője a BL küzdelmeinek, bár a hazai bajnoki címeket váratlanul a Sporting és a Boavista nyerte meg előlük, de mindenért kárpótolták a szurkolókat azzal, hogy 40 év után végre nemzetközi kupát nyertek 2003-ban a Celtic ellen. 2000-ben ott volt az EB-n, ahol végig bravúrosan és megbízhatóan védett s pályára léphetett élete első és utolsó VB-jén is Ázsiában, ahol botrányos körülmények között estek ki, akárcsak Hollandiában... Bár már ruganyosságát egyre inkább elveszti, rutinja ma is aranyat ér (l. az UEFA-Kupa döntője), a Portóban egyfajta kabala már, hiszen nyolcszoros bajnok - de a nemzeti tizenegy 2003, Ricardo feltűnése óta szép lassan kikopott. Bár kapott lehetőséget Scolaritól is, azonban a 2004 tavaszi barátságos meccseken akkora potyákat kapott (pl. az olaszok ellen, szögletből!), hogy a hazai EB-szereplése bánta ezeket. Igaz, a BL-döntőben csúcsformában védett. Nem akart a hazai kontinenstornán a kispadon ülni, így cirkusz nélkül, önként távozott a keretből - de nyáron, a Szuperkupát bezsebelve kárpótlásként kitehette a vitrinbe 34. trófeáját, amivel megelőzte Paolo Maldinit az aktív játékosok közül; majd 2004 decemberének végén a kolumbiai Once Caldas legyőzésével Világkupa-győztes is lett! Sajnos nem csak erről maradt emlékezetes ez a 90 perc: egyszer csak összeesett a pályán és kórházba kellett szállítani, állítólag egy enyhe lefolyású infarktuson esett át.
Nevét örökre beírta a foci történetébe, mert a kapusok között az ötödik leghosszabb ideig bírta ki kapitulálás nélkül, ráadásul a jelenleg is aktív hálóőrök közül ő az első 1191 perccel, amit 1991. szeptember 15. és 1992. január 5. között produkált. A dobogósok: 1. Dany Verlinden (belga, FC Bruges) 1990. március 3. - 1991. szeptember 26. között, 1390 perc, 2. Abel Resino Gómez (spanyol, Atletico Madrid) 1990. november 25. - 1991. március 17., 1275 perc, 3. Gaeätan Huard (francia, október 4., 1266 perc.)
