Zinédine Zidane
Epizodista vagy sztár? Zinedine Zidane esetében felesleges feltennünk a kérdést, legfeljebb azt érdemes tanulmányoznunk, hogyan éli meg egy alapvetően "epizodista gondolkodású" ember a sztársággal járó káros mellékhatásokat. ,,Hiába hívnak Zinedine Zidane-nak, amikor kezdetét veszi az előadás, máris csupán az egyik szereplő vagyok a sok közül a Bajnokok Ligája vagy a spanyol bajnokság nagy színpadán" - mondta egyszer a háttérbe vágyódó hősünk. Tavaly nyáron rátett még egy lapáttal. A Párizsban élő világhírű filmrendező, Roman Polanski felkérte, hogy szerepeljen egy klipjében - nálunk afféle "társadalmi célú hirdetésnek" mondanánk -, amely gyermekek izomsorvadásos betegségére hívta fel a figyelmet. "Öröm volt együtt dolgozni Polanskival, de egyre biztosabb vagyok abban, hogy sohasem lesz belőlem filmcsillag."
Egy sikeres labdarúgó életében persze óhatatlanul eljönnek azok a pillanatok, amikor egyedül kell maradni a rivaldafényben, mint egy hollywoodi sztárnak. Zidane-nal ez legutóbb decemberben fordult elő: Bázelben kellett átvennie az év legjobb játékosának járó FIFA-díjat, amelyet a válogatottak szövetségi kapitányai ítéltek oda neki. Az élmény nem volt új, 1998-ban és 2000-ben is átélhette, ugyanakkor ez a hétfő este mintha többet jelentett volna a számára. "Minél többször kapom meg ezt a trófeát, annál boldogabb vagyok. Mert miért is futballozna az ember, ha nem azért, hogy elismerjék a tudását? Az idény egyre hosszabb, a játék egyre keményebb, de ezek a visszatérő pillanatok minden fáradságot megérnek."
- Gratulálunk az újabb elismeréshez! Legutóbb, 2000-ben a Juventus játékosaként érdemelte ki a FIFA "év játékosa" díját, most viszont már a Real Madrid alkalmazottjaként tüntették ki. Az ismétlés végleg meggyőzte arról, hogy érdemes volt az olasz bajnokságot felcserélnie a spanyolra?
- Akkoriban úgy éreztem, hogy az olasz bajnokság egyre kevésbé fekszik a játékstílusomnak. Én a technikás, szép futballt szeretem, abban vagyok jó, és Olaszországban egyre kevésbé tudtam kibontakozni, ami nagyon elkeserített. Spanyolországban egészen más a helyzet, ezt már az első mérkőzés után felmérhettem. Meg is ijedtem egy pillanatra attól, milyen közel is álltam ahhoz, hogy egy életre elfelejtsem a játék nyújtotta örömet.
- Ennyire rossz volt a Juventusnál?
- A Juventus igazi otthon volt a számomra, és nem mellékesen ugródeszka a nemzetközi elismertség felé. A Torinóban töltött öt esztendő során váltam a világ egyik legjobb labdarúgójává, amire nem kerülhetett volna sor, ha a Juventus nem teremt ehhez megfelelő körülményeket. Ha nincs a Juve, ma nem lehetnék Madridban, és nem lehetnék annyi fiatal példaképe világszerte. Minden egyes ott töltött percért hálával gondolok a torinói csapatra. Mégis úgy érzem, hogy pályafutásom legjobb döntését hoztam meg, amikor a Real Madridhoz szerződtem. Az egész életem megváltozott, és ahogy az előbb említettem, ismét nagyon élvezem a játékot. Sokkal lazábbá, hogy ne mondjam, lakályosabbá váltak a mindennapjaim, az olaszországi időszak vége felé ezt nem mondhattam el magamról. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy a váltással kizárólag nyertem.
A nagy példakép, a szintén Európa-bajnok és európai kupagyőztes Michel Platini manapság Zidane legnagyobb rajongói közé tartozik, és mint szavaiból kiviláglik, nem csupán hősünk nagyszerű játéktudása miatt. "Zizou az intelligens futballisták közé tartozik - mondta a minap a tekintélyes előd. - Amikor a Realba szerződött, nem úgy kezdte, hogy >én vagyok a legjobb, adjátok ide a labdát, majd megmutatom, mit és hogyan kell vele csinálni<. Nem. Szép csöndben megérkezett, udvarias és megfontolt volt, éppen olyan, mint Torinóban, vagy mint odahaza. Nem kellett kidoboltatnia az érkezését, természetes módon vált belőle vezéregyéniség pillanatok alatt, akinek mindig élmény nézni a játékát."
- Mitől más a Real Madridban futballozni, mint akármelyik másik klubban?
- Hát pontosan ez az! Mindenben! Annyira különbözik ez a klub a többitől, hogy korábban még csak elképzelni sem tudtam volna. Valahogy minden arra ösztönzi a játékost, hogy száz százalékot adjon ki magából, függetlenül attól, hogy edzőmeccsről vagy a legnagyobb rangadóról van-e szó. Motiváltabbnak, de egyúttal lazábbnak is érzi magát az ember, arról nem is beszélve, hogy minden korábbinál szenvedélyesebben vonzódik a mesterségéhez. Itt egész egyszerűen többet megtehet a labdával, mint amennyiről Európa többi csapatában egyáltalán álmodni mer.
- Konkrét példát, ha lehetne.
- Rendben. Nézzük, mi történt jó másfél évvel ezelőtt, amikor Ronaldo hozzánk igazolt! Eleve nehezen mentek a tárgyalások, jó néhány akadályt kellett leküzdeni, míg végre, mindannyiunk nagy-nagy örömére, aláírhatott. Boldogok voltunk, hogy jött, de nem kezeltük hősként, vezérként, senki sem rakott elviselhetetlen terheket a vállaira, és lám, gyorsabban beilleszkedett, mint azt bárki gondolta volna. Ez sehol máshol nem történhetett volna így. Nekem különösen nagy örömömre szolgált, hogy segíthettem egy ilyen nagyszerű labdarúgó beilleszkedését, hogy átadhattam neki a tapasztalataimat arról, milyen is a világ, milyen is a futball a Real Madrid szemüvegén keresztül. Ma már ő is élvezi, hogy egy azok közül, akik a Real Madrid sikeréért, egy remek közösség dicsőségéért harcolnak.
- Jól gondoljuk, hogy nem bánta, amikor Ronaldo érkeztével egyre kevesebbet beszéltek az Ön 47 millió fontos (mai árfolyamon 17.5 milliárd forintos - a szerk.) átigazolási díjáról?
- Arról bizony tényleg elég hosszasan vitatkoztak. Nézzék, szerintem nem a vételáram vagy a fizetésem nagysága az abszurd ebben a történetben, hanem az, hogy ez bármilyen vita, nyílt színi értékelése tárgya lehet. Valójában ehhez senkinek semmi köze. A magánéletem, a fizetésem és az üzleti ügyeim egyetlen olyan emberre sem tartoznak, akinek valójában fogalma sincs arról, miről alkot véleményt.
- No de mindenki tisztában van azzal, hogy a futballban hatalmas pénzek mozognak, és mivel üzletről van szó, nem lényegtelen tudni, melyik klub mit engedhet meg magának.
- Na látják, a Real ebben is különbözik a vetélytársaitól. A többi klubnál fetisizálják a gazdagságot, mindenki a pénzcsinálásról és a minél nagyobb hatalom megszerzéséről beszél, amivel máris óriási teher kerül a futballisták vállára. Nyilvánvaló, hogy minél nyugodtabb a háttér, annál nagyobb az esély arra, hogy a játékosok képesek kihozni magukból a maximumot. Ezzel szemben mire megy el az energiájuk? Hogy feldolgozzák a pénzcsinálás keltette haszontalan feszültséget. A Realnál másképp van, itt a dolgok a maguk természetessége szerint zajlanak. Az edző nyugodtan dolgozhat, a játékosok érzik a bizalmat, és az egész közösség profitál az alkotó légkörből. Higgyék el, a nyugalomnál nincsen fontosabb. Minden klubnak ajánlom tanulmányozásra azt, ami a Real Madridnál történik.
Azt sem haszontalan tanulmányozni, mi teszi Zidane-t a világ egyik legjobbjává. Mit gondol erről Jorge Valdano, a Real Madrid sportigazgatója, aki annak idején nyélbe ütötte Zizou szerződtetését? "Amit Zidane tesz a pályán, azzal tulajdonképpen újraértelmezi a játékot. Megkockáztatom, korábban senki sem volt képes úgy lekezelni és hatalmában tartani a labdát, mint ő - áradozott Valdano, aki pedig nem akárki, hisz tagja volt az 1986-ban világbajnoki címet nyerő argentin válogatottnak. - Pedig nem túl gyors, nem túl erős, nem mondható valami tüneményes gólgyárosnak sem, és mégis: örül a lelkünk, örvend a szívünk, amikor nála a labda. Talán mert az egyszerűség nagyszerűsége ölt testet a mozdulataiban. Tisztában van a futball klasszikus értékeivel, tudja, mikor kell lassítani, gyorsítani, ritmust váltani. És ami különösen fontos: ő ama futballisták közé tartozik, akik jobbá teszik a csapattársaikat. Diego Maradona egymaga is képes volt eldönteni meccseket, elég volt neki odaadni a labdát. Zizou más: ő odaadja a labdát a csapatnak, hogy az döntse el a meccset."
- Gyerekfejjel miről álmodozott? Az Olympique Marseille-ről, világbajnoki döntőben szerzett gólokról, esetleg egyenesen arról, hogy a világ legjobbja lesz?
- Mindig is a szép játékról, pontosabban arról, hogy szép, technikás futballt játsszak. Amikor gyerekként Marseille utcáin fociztunk és gólt rúgtam, sohasem "Franciaország" vagy "Platini" voltam. Mindig "Brazília". A brazilok dicsőségére lőttem a góljaimat.
(A kis Zinedine meghatározó futballélménye azonban az 1984-es hazai rendezésű Európa-bajnoki elődöntő Marseille-ben, amelyen a franciák Platini vezérletével kiverték a portugálokat. Zinedine Zidane első csapata az US Saint-Henry volt, nem messze La Castellane-tól, ahol ekkoriban szüleivel élt. A klub vezetősége többnyire olyan önkéntesekből állt, akiknek szenvedélye volt a futball. Egy konkurens csapat edzője, bizonyos Robert Centenero azonban korán felfigyelt rá, így 11 éves korától 14 éves koráig Septemes Sport Olimpiques-nél játszott. 1986-ban - ez volt az első éve a Septemes-nél - már a francia kölyökválogatott tagja. Ekkor hívták el őt egy helyi sportcentrumba, Aix-en-Provance-ba. Itt fedezte fel az AS Cannes szakembere Jean Varraud. Zidane elment a Cannes edzőjével egy hétre, hogy megnézze, hogyan is mennek dolgok egy igazi nagycsapatnál. A tervezett egy hétből hat lett. Tizenhat évesen teli volt céltudatossággal és kitartással, Jean Fernandez, az edző így együtt edzette őt a profikkal. 1986-ban játszotta első mérkőzését első osztályban Marcel Desailly és Didier Deschamps akkori csapata, a Nantes ellen, a La Beaujoire stadionban. De a Cannes a 91/92-es szezonban kiesett az első osztályból, ezért átigazolt a Bordeaux csapatához.)
Mi sem lenne egyszerűbb, mint azt mondani önöknek, hogy igen, már akkor is a Real Madrid volt a kedvencem, és már előbb tudtam a Madrid eredményeit, mint hogy lefújták volna a meccseket. Nem szokásom halandzsázni, úgyhogy be kell ismernem: a gondolataim sohasem jártak a Real körül. Nem azért, mert nem ismertem a csapatot, hisz mást sem hallottam a haveroktól, mint hogy ilyen klassz a Real, meg olyan klassz. Tudtam, hogy jó, de engem nem nagyon érdekelt. (Zidane arab bevándorló család gyermekeként Marseille külvárosában született, édesapja Algéria színeiben a válogatottságig jutott, úgyhogy nem meglepő, hogy gyermekkorában fanatikus OM-szurkoló volt. A kedvenc játékosa a minden ízében labdazsonglőr uruguayi Enzo Francescoli, az "El Principe", azaz a Herceg volt. A sok amatőr cikkíró a neten ezen csodálkozik, na ja, ők nem látták játszani az uru zsenit... Szóval én láttam, s nem csodálkozom, miért is rajongott az ifjú francia-algériai játékos érte. Zidane rajongása azonban odáig fokozódott, hogy első szülött gyermekét Enzonak keresztelte, később pedig a Juve-River Plate Világkupa-döntőben mezt cserélhetett ideáljával, és azóta azt a mezt használja pizsamának:).)
- Puskás Ferenc neve csak nem volt ismeretlen ön előtt?!
- Tudtam, hogy nagyszerű játékos, egyike a legjobbaknak a Real történetében, sőt. Hosszú-hosszú évekkel később, miután aláírtam a madridi csapatnak, magam is éreztem azt a pluszmotivációt, ami a kiváló elődök egykori játékából és eredményeiből fakadt. Minden alkalommal, amikor pályára lépek, érzem az elmúlt száz esztendő súlyát, az egykori csillagok pillantását, látom a trófeák fényét, érzékelem a szurkolók egy évszázad emlékeiből táplálkozó odaadását, elkötelezettségét. És Puskás rengeteget tett azért, hogy ez így legyen, hogy a Real mára az legyen, ami.
- Az első időket mégiscsak a brazilok aranyozták be.
- Igen, róluk álmodoztam, de sajnos hamar rá kellett eszmélnem, hogy sohasem fogok a brazil válogatottban játszani. Elérhető eszményképnek maradt a Juventus, különösen annak fényében, hogy odaigazolt nagy példaképem, Michel Platini. A szívem attól fogva éppen olyan fekete-fehér csíkos volt, mint a Juventus játékosainak dressze. Annál dicsőségesebb karriert, mint amilyent Platini befutott, nem is tudtam elképzelni magamnak: odáig vitte, hogy a legfontosabb játékosnak járó 10-es számú mezt viselhette a világ legerősebb csapatában, a Juventusban. Olaszország, Európa és a világ legjobbja lett a Juventusszal, egyértelmű volt számomra, hogy az ő útját akarom bejárni.
- Tehát nem a Real, hanem a Juventus volt vágyai nem is oly titokzatos tárgya?
- Végül a Real is megtette rám a maga hatását, Emilio Butragueno, Michel, Martín Vázquez és Sanchis generációját nehéz lett volna nem észrevenni. De a brazil varázslat hatalmában tartott, és elég nagy bolondja voltam a Juventusnak is ahhoz, hogy a Realnak csak a harmadik hely jusson. Amikor 1996-ban nyilvánvalóvá vált, hogy elhagyom a Girondins Bordeaux-t, és külföldön próbálok szerencsét, egyetlen cél lebegett a szemem előtt: hogy a Juventus játékosa legyek. A fekete-fehér mezért kész lettem volna mindent odaadni.
(Rolland Courbis négyéves szerződést ajánlott neki, Bernard Tapie és az Olympique Marseille is szerződtetni akarta, de kedvenc csapata nem tudott megegyezni sem vele, sem klubjával. Dugarryból és belőle remek páros kovácsolódott, ám az első néhány szezon az alkalmazkodásról szólt: Zidane elhatározta, hogy az első évben rögtön tíz góllal robban be a köztudatba, de az elkövető három szezonban csupán hat gólos éves átlagot produkált. 1996-ig maradt itt, egyre jobb formát mutatva, s a válogatottban is debütált 1994-ben a csehek ellen, rögtön két góllal. Csapatával az UEFA-kupa döntőig jutott, de a Bayern már túl nagy falatnak bizonyult, pedig kiverték az AC Milant is. Ot volt a '96-os EB-n is, ahol rendszeresen játszott - s hihetetlenül rosszul. Akkor már az olasz Juve játékosa volt, akik a Milan ellen mutatott játéka alapján igazolták le, ámbátor a égigszenvedett EB után nem jósoltak nagy jövőt neki:))
- A torinóiak meg önért, így máris ott találta magát Platini nyomdokaiban. És nyilván messzebbre akart jutni, mint ő.
- Mint mondtam, a Juventustól kapott szerződés volt a nagy álmom, de ahogyan történni szokott, ha az ember eléri a célját, hamarosan kitűz egy másikat. Hamar egyértelművé vált számomra, hogy a Juvéból felfelé már csak egy út vezet: az, amelynek végén a Real Madrid öltözője található. Persze ne gondolják, hogy valaha is eszembe jutott volna elárulni a Juventust. Ellenkezőleg! Egyfolytában abban reménykedtem, hogy a Juventust összehozza a sors a Reallal, és akkor kiderül, melyikünk a kontinens legjobbja. Meg aztán, mint említettem, nekem Platini volt a példaképem, aki történetesen a Juventusszal nyert meg mindent.
- Akkor beszéljünk a Bajnokok Ligája 1998-as döntőjéről, amelyben éppen a Real fosztotta meg önt és csapatát a trófeától!
- Mi voltunk a jobbak, mégis vesztettünk. Talán éppen az az egészen különleges kapocs okozta a vesztünket, amely szemmel láthatóan összetartotta a Real játékosait. A spanyolok olyan örömmel, derűsen futballoztak, hasonlót korábban sohasem észleltem futballpályán. Ez rögtön megfogott. Korábban is ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy miután kitelik az időm a Juventusnál, és már viseltem Platini mezét, ideje kipróbálnom magam Spanyolországban is. Egyre nagyobb kedvet éreztem ahhoz, hogy a Realba igazoljak, sőt, utólag, korábbi tapasztalataim birtokában akár úgy is fogalmazhatok, hogy ennél jobban semmit sem akartam a pályafutásom során.
Zidane Marseille egyik munkáskerületében, La Castellane-ban nőtt fel, és a város híres stadionjában, a Vélodrome-ban nemigen rendeztek mérkőzést nélküle. Megvolt tehát a kellő rajongás az Olympique Marseille iránt, a kapcsolata ma sem szakadt meg a várossal (egy kis La Castellane-i klubnak ő a tiszteletbeli elnöke, a vitorlázók 2007-es Amerika-kupájának vendégül látásáért lobbizott Marseille érdekében - igaz, sikertelenül, a spanyolországi Valencia lesz a rendező), mégis: Zidane sohasem futballozott az OM-ben! Profi pályafutása a közeli Cannes-ban kezdődött. Ettől függetlenül persze imádták őt Marseille-ben, és például amikor az Adidas-Salomon cég úgy döntött, hogy eltávolítja a kikötőváros egyik tengerparti tűzfalán elhelyezett, Zidane 150 négyzetméteres fotójával díszített hirdetését, a város lakói - élükön a polgármesterrel - valósággal fellázadtak. A hatalmas sportszergyártó cég visszakozott, új Zidane-képet varázsolt a régi helyére "Made in Marseille" felirattal - a rend helyreállt, a fal azóta is a dél-franciaországi kikötővárost felkereső turisták egyik első számú célpontja. "Zizou a mi hősünk! Az utóbbi években senki sem tett nála többet a város jó híréért" - fogalmazta meg a helyiek álláspontját Jean-Jérome Ucciani, az OM egyik bérletese.
- Nagy megtiszteltetésnek tartottam magát a képet is, hát még a helyiek ragaszkodását hozzá! Kifejezésre juttatták, hogy elismerik: egy vagyok közülük, akinek lehetősége nyílt képviselni őket a nagyvilágban, és aki ezt számukra szimpatikus módon teszi. Nem tagadom, ez mélyen megérintett, éppen úgy, mint az, amikor a Marseille Madridba érkező szurkolói az én nevemet skandálták 2003 ősszén a Bernabéuban. Azt sejtettem, hogy hiába állok az ellenfél alkalmazásában, nem fognak ellenem tüntetni, mégis hátborzongató volt hallgatni, amikor a nevemet kiáltozták.
- És milyen volt a visszavágón ellenfélként visszatérni Marseille-be?
- Furcsa. Fiatalon számtalanszor álldogáltam a Vélodrome kapu mögötti lelátórészén, azokat az élményeket nehezen feledi az ember. Meg aztán furcsa volt tudatában lenni annak is, hogy a barátaim és a családtagjaim nem az én csapatomnak, hanem az ellenfélnek drukkolnak. Biztos vagyok benne, hogy a meccsen pályára lépők közül az én szívem vert a leghevesebben, de abban is, hogy nálam jobban senki sem várta azt a találkozót. Furcsán kettős volt az élmény. Örülök, hogy csak szórványosan harsant fel a füttyszó, amikor hozzám került a labda.
- Hogyan érintette, hogy José Mourinho, a BL-csoportban szintén ellenfél Porto vezetőedzője enyhén szólva rossz néven vette, amikor arról beszélt, "könnyedén veszi" a Marseille elleni meccseket?
- Egy pillanatig sem hittem, hogy a szavaim ilyen visszhangot keltenek majd. A labdarúgókat sokszor kritizálják semmitmondó nyilatkozataik miatt, erre tessék, az ember megpróbál egy kicsit másként beszélni, és rögtön áll a bál. Természetesen viccnek szántam, csak éppen rosszul értelmezték a szavaimat. Mourinhónak a jelek szerint nincs valami jó humorérzéke. Igazából nem nagyon érdekel, hogy a szavaim jólestek-e neki vagy sem, az viszont egy kicsit bosszant, hogy nem figyelt az interjú többi részére. Mert a későbbiekben arról beszéltem, hogy profiként kötelességem a pályán kívül hagyni az érzelmeimet, és azt hiszem, ebben elég jó vagyok. Azt meg talán nem kell magyarázni, hogy ha valaki Marseille-ben nőtt fel és a Real Madridban játszik, akkor nem fog könnyeket hullatni a két csapat közös továbbjutása esetén. Más kérdés, hogy ez végül nem jött össze.
- Ha már a Marseille-nél tartunk, meg kell kérdeznünk a véleményét azokról a lapinformációkról, amelyek hírbe hozták szülővárosa csapatával. El tudja képzelni magát az OM mezében?
- Nem. Már így is óriási nyomás nehezedik rám a sajtó és a szurkolók részéről, képzeljék csak el, mivé fajulna ez, ha a Marseille-ben játszanék. Minek lenne kitéve a családom, mi lenne a barátaimmal? Képtelen lennék rendre ilyen sok ismerős előtt, ilyen felhajtás közepette futballozni. Egyedül az aggaszt, hogy ezt nem mindenki képes megérteni. Mindegy, ha nem is leszek soha az OM játékosa, akárhová is vet a sors, Marseille nagykövetének tekintem magam.
A Marseille egyetlenegyszer nagyon közel állt ahhoz, hogy szerződtesse Zidane-t. Rolland Courbis, a Girondins Bordeaux akkori edzője mosolyogva idézte fel az 1992 nyarán folytatott tárgyalást: "Nagyon jól emlékszem arra a napra, amikor a Bordeaux és a Cannes elnökével egy bizonyos Jean-Francois Daniel Bordeaux-ba szerződéséről beszélgettünk. Kérdeztem Alain Pedrettit, a Cannes elnökét, hogy mennek a tárgyalások Francois Omam-Biyik és Zidane ügyében a Marseille-jel. Azt válaszolta, hogy Omam-Biyik ügye jól halad, Zidane-t viszont túl lassúnak ítélték. Ha jól emlékszem, Bernard Tapie és Raymond Goethals volt akkoriban hatalmon Marseille-ben. Szóval, mire Pedretti befejezte a mondatot, Zidane már a miénk volt 300 000 fontért (mai árfolyamon 112 millió forint - a szerk.)."
- A brazilok elleni dupla csodálatos volt. Egyértelműen ez a fontosabb, mert a világbajnoki győzelmet jelentette Franciaország számára. De úgy érzem, a Leverkusennek kapásból lőtt gólom gyönyörű és megismételhetetlen, mert nem könnyű olyan gyorsan és pontosan megrúgni a labdát. Emlékszem, utána rögtön arra gondoltam, milyen szerencsém volt, hogy épp a megfelelő szögben és magasságban találtam el. Ezt nem lehet előre megtervezni, csak készen kell lenni, amikor a lehetőség adódik, és kész. Ez a gól természetesen karrierem egyik legfontosabb momentuma volt.
- Az előző idényben a Juventus kiejtette a Realt a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Az ön számára mi annak a párharcnak a tanulsága?
- Az, hogy semmin sem kell változtatnunk! Az évad hullámhegyekből és hullámvölgyekből áll, semmilyen csapat, még a Real Madrid sem képes tíz hónapon át csúcsformában futballozni. Nyilván az elkövetkező tavasszal is lesznek kényes periódusaink. Arra kell törekednünk, hogy ezek minél ritkábbak és az eredményekre nézve kevésbé károsak legyenek. Az előző idénynek két igazi mélypontja volt, az egyik a Mallorcától hazai pályán elszenvedett öt egyes vereség, amely azt vonta maga után, hogy az utolsó pillanatig teljes erőből küzdenünk kellett a bajnoki címért. Ez rengeteg energiánkat felemésztette a hajrában. A másik meg persze a Juve elleni BL-elődöntő szörnyű visszavágója, amikor sajnos három egyre kikaptunk a nagyszerű torinói csapattól.
- Az a kilencven perc megmutatta a Real gyengéit, különösen a Claude Makelele helyén támadt űr volt szembeszökő.
- Nem lehet mindig hatékonyan játszani. Mondhatjuk, hogy lelkileg mindannyian rossz passzban voltunk akkor. Nem tudom, vajon most is előfordul-e majd ilyen; nincs csodaszer, keményen kell dolgozni, aztán meglátjuk.
- Amíg Torinóban játszott, két BL-döntőt is elveszített, majd 2002-ben végre megnyerte a sorozatot. Nagy megkönnyebbülés volt?
- Azt az örömöt sosem felejtem el, éppen ezért az idén is nagyon szeretném megnyerni a BL-t. Van valaki, aki talán még nálam is jobban akarja ezt: Ronaldo, ő ugyanis még sosem lett első ebben a sorozatban. Mindent meg fogunk tenni, hogy hozzásegítsük őt ehhez a sikerhez. De, amint már említettem, a Juventus szakmailag nagyon jót tett nekem. Itt, Madridban ráadásul jobban is érzem magam a mindennapokban, mint Torinóban, ideálisak a körülmények. Én is és a családom is szeret itt élni. Hatalmas terhet vesz le a vállamról, hogy ilyen sok sztár játszik mellettem a csapatban. Mondhatni, a Real Madridnál minden adva van a boldogsághoz.
- És ön szerint hogyan boldogul az együttes Makelele nélkül?
- Jól kezdtük a szezont, Claude mindazonáltal valóban hiányzik. A játéka alapvető eleme volt a taktikánknak, és mivel közvetlenül nem tudtuk őt azóta helyettesíteni, közösen kell pótolnunk. Ez elég nehéz, mert rengeteget vállalt magára. Úgy érezte, a munkáját nem becsülik meg úgy, ahogy megérdemelné, viszont nem akart engedni az igényeiből. Most jól érzi magát a Chelsea-ben, örülök, hogy megtalálta a helyét. Megértem őt, s azt, amit tett, annál is inkább, mivel én is hasonló helyzetben voltam, mielőtt a Realhoz igazoltam.
- Mit gondol a Real új támadó felfogásáról?
- Minden új edző hozza magával a saját stílusát, és Carlos Queiróz jó helyre került, mert a Madridnál a támadófutballon van a hangsúly. Olyan keretünk van, amely erre és ezzel összefüggésben a sok labdabirtoklásra a legalkalmasabb. Queiróz felfogása egyébként nem sokban különbözik az elődjétől, mert Vicente del Bosque is azt vallotta, hogy a labdát birtokló fél kezében vannak az ütőkártyák, és annak van lehetősége kreatívan játszani, építkezni. Nagyon kedveltem Del Bosquét, de úgy látom, Queiróz érkezése nem okozott törést. Megvannak a maga módszerei, valamint kicsit többet beszél, de ezenkívül mindenben tetten érhető a folyamatosság.
Meglehet, a Realnál valóban alig venni észre a váltást, a francia válogatottban azonban egészen más a helyzet. A Roger Lemerre-t követő új szakvezető, Jacques Santini a 4-2-1-3-as formációról áttért a jó "öreg" 4-4-2-es felállásra, ami azt jelenti, hogy az eladdig teljesen kötetlen, klasszikus szervezői pozícióban ficánkoló Zidane-ból "egyszerű" bal oldali középpályás lett. (Természetesen sokkal több szabadsággal, mint amennyi egy valóban hétköznapi kollégájának van a bal oldalon.) Így vagy úgy, a többiek számára egyformán fontos, hogy ott legyen a pályán. "Zizou jelenlétének óriási jelentősége van, még akkor is, amikor éppen nincs olyan kitűnő formában, mint általában - állítja Claude Makelele. - Igazi vezető, de nem úgy, mint a legtöbb vezéregyéniség. Sokkal csendesebb, az ember inkább csak érzi a karizmáját. Azért követjük, mert bízunk benne. Amikor látjuk, hogyan passzol, cselez, hogyan mozog el a védőktől, le sem tagadhatnánk, hogy az egész csapatnak erőt és tartást ad. Nagyjából úgy érezzük: Zidane-nal nem veszíthetünk" - magyarázta egy ízben a korábbi válogatott, Alain Boghossian.
- A válogatott a világbajnoki fiaskó után százszázalékos teljesítménnyel fejezte be az Európa-bajnoki selejtezőket, aztán barátságos meccsen, Németországban 3-0-ra lesöpörte a Nationalelfet. Lehet, hogy ez figyelmeztetés a többi csapatnak?
- A világbajnoki bukás már a múlté, nem foglalkozunk vele. Az Európa-bajnoki kvalifikáció és a barátságos meccsek során hatalmas önbizalmat szereztünk, mert tényleg roppant jól ment a játék. Amikor a nemzeti tizenegyben játszom, az mindig különleges, olyan, mintha a hazámat védelmezném. Érzem, hogy egy egész nemzet áll mögöttem. Ráadásul a csapatszellem is csodálatos.
- Mi a véleménye az Európa-bajnoki mezőnyről? Lesz olyan csapat, amelyik hiányozni fog?
- Talán a románok, akiknek balszerencséjük volt, mert nagyon erős csoportba kerültek. Rengeteg a jó futballista náluk, ha jól emlékszem, ketten is szerepeltek az Aranylabda-szavazás ötvenes listáján: Cristian Chivu, a Roma kiváló védője és Adrian Mutu, aki már a Bajnokok Ligájában is bizonyított. Az sem lepne meg, ha a jövőben az öltözőben akadnék össze valamelyikükkel, mert nálunk sohasem lehet tudni, a klub erősítéssel megbízott szekciója éppen miben töri a fejét. Én már semmin sem csodálkozom.
- Kik lehetnek a legnagyobb vetélytársak Portugáliában? Netán a cseh válogatott, amely nemrégiben barátságos találkozón Franciaországot is móresre tanította?
- Bármelyik válogatott megnyerheti az aranyérmet azok közül, amelyek bekerültek a legjobb tizenhat közé, de azt hiszem, a csehek csakugyan elképesztően erősek. Bizony, minket is megvertek, méghozzá egyenesen francia földön. Remélem, ha Portugáliában összekerülünk velük, más lesz az eredmény.
- A Juventus annak idején Pavel Nedvedet szerződtette az ön helyére, ami kitűnő húzásnak bizonyult. Mit gondol, Nedved a Real Madridban is elboldogulna?
- Hogyne, Pavel príma labdarúgó. Elképesztő energiával játszik, fontos gólokat lő. Tökéletes modern középpályás: harcol, passzol és gólokat szerez, méghozzá mindkét lábával. Igazi csapatember, miközben kiemelkedő egyéni képességekkel van megáldva. Egyébként most is figyelem a Juve eredményeit, örülök, ha jól megy a csapatnak - kivéve, amikor ellenünk játszik.
- Nedved népszerűbb a torinói szurkolók körében, mint ön volt. Lehet, hogy a gárda is jobb lett vele?
- Nézze, a Juventusnál semmi sem változott, és nem is fog soha. A nagy játékosok - mint Platini, Boniek, Deschamps vagy jómagam - jönnek, aztán mennek, és a helyükre más nagy játékosok érkeznek, mint például Nedved. A klub sokkal jelentősebb az egyéneknél. Sokszor megdöbbenek azon, ahogyan a csapat az igazán fontos pillanatokban képes extrát produkálni. Az előző idény BL-negyeddöntőjének visszavágóján, Barcelonában tíz emberrel volt tizenegy ellen, miután Edgar Davidsot kiállították, mégis nyerni tudott. Ahogy a klubot működtetik, egyáltalán, amit a Juve Olaszországban képvisel, az hatalmas erőt kölcsönöz neki, és ez a Barcelona elleni találkozón remekül érezhető volt. A Juventusnál éreztem meg, milyen sorozatban győzni, és a Delle Alpiban töltött öt évem alatt belém verték, hogy másodiknak lenni kudarc. Ennél jobban nem tudom érzékeltetni az ott uralkodó mentalitást. Azt hiszem, most is éppen a huszonnyolcadik bajnoki címe felé menetel.
- Tartja a kapcsolatot a régi juvés társaival?
- Igen, elsősorban Mark Iulianóval, Paolo Monteróval és Davidsszal, de alkalmanként másokkal is beszélek. Miután Madridba jöttem, az első három hónapban sokszor hívtak a srácok, azóta ritkábban, de ez normális, ilyen az élet rendje. Amikor még ott voltam, nagyon megfogott, hogy a gárda korábbi futballistái sohasem mulasztottak el beköszönni az öltözőbe a mérkőzés után, ha ellenünk léptek pályára. Ezek szép emlékek, és magától értetődő, hogy magam is így cselekedtem. Ugyanakkor nem okoz gondot a Juventus ellen játszani, s ha a torinói egyesületet kell majd megvernünk, hogy ismét BL-győztesek legyünk, amiatt sem fogok problémázni.
Florentino Pérezt, a Real elnökét eleinte sokan megalomániás bolondnak tartották, mondván: állandóan a legnagyobb nevekkel dobálózik. Mára ezek a hangok elhalkultak, az általa egyenként összevásárolt csillagok ugyanis a földkerekség - ha nem is mindig a legjobb, de - feltétlenül legszórakoztatóbb együttesévé álltak össze. A presidente állítólag úgy környékezte meg Zidane-t, hogy egy díszebéden elé csúsztatott egy szalvétát a következő, mellébeszélést mellőző szöveggel: "Lenne kedve a Real Madridban játszani?" Mondani sem kell, manapság meg van győződve róla, hogy megérte annak idején rekordösszegű átigazolási díjat kifizetni a karmesterért. "Amikor életemben először láttam a televízióban, arra gondoltam, Spanyolországban még sokkal jobb lehetne, mint amilyen Olaszországban. Úgy tűnik, nem tévedtem" - mondja elégedetten Pérez.
(Így aztán 2001 nyarán, rekordösszegért (76 millió euró) a Realba igazolt, ahol játéka új dimenziókat kapott. A sztárcsapatot neki találták ki, egyszerűen hihetetlen, mennyire nagy játékossá vált. Óriási élvezet gyönyörködni passzaiban, a legbonyolultabb cseleket is igen könnyedén hajtja végre, pedig magassága miatt esetlennek lehetne vélni mozgását (állítólag a dzsúdózás lazította ki). Itt végre megnyerte a BL-t: csodagólja azóta is állandó műsorszám a TV-ken - pedig rosszabbik lábával érte el... "Zidane gólját Puskás Ferenc is elfogadta volna" - fogalmazott a spanyol La Razón című lap csütörtöki száma a Real Madrid kulcsjátékosának szereplésével kapcsolatban. A Marca így fogalmazott: "Amikor az égből jövő labdából egy isten ilyen gólt lő, nem sokat lehet mondani, csak annyit: Zidane jelenleg a világ legjobb játékosa." Az El País vezércikket szentelt a spanyol győzelemnek, és minden idők legjobb csapatának nevezte a jelenlegi Real Madridot.)
- Térjünk vissza a Real Madridra! Vajon nem túl merész húzás együtt játszatni Figót, Beckhamet, Zidane-t, Raúlt és Ronaldót?
- Nem olyan nagy a kockázat, mint sokan gondolják. Ami engem illet, annál jobban érzem magam, minél több nagy futballista van a társaim között. Csak arra kell vigyáznunk, hogy mindannyiunk produkciója jól illeszkedjen a taktikához. Mivel a Real Madrid évente szert tesz egy-egy új csillagra, az emberek értelemszerűen azt várják tőlünk, hogy jobbak legyünk az előző idényben látottnál. Nem aggódom emiatt, mert a Real nem pusztán egyéniségekből áll, ez összetartó, intelligensen játszó közösség. Tisztában vagyunk vele, hogy az individuális képességek önmagukban nem garantálják, hogy mindent megnyerjünk, ugyanakkor természetesen könnyebb kidolgozni a taktikát, ha senkinek a lábán nem sír a labda.
(2003-ban ő lett a FIFA szerint az év játékosa: "Ha hiszik, ha nem, ugyanúgy örülök az elismerésnek, mintha először nyertem volna el. Nem én vagyok a világ legjobb futballistája, ez a cím csupán azt jelenti, hogy egy vagyok a sok labdarúgó közül, aki jól teszi a dolgát. Már a legjobb három közé kerülni is hatalmas megtiszteltetés, győzni pedig maga a csúcs. A harmadik sikerem egyben azt is jelenti, hogy végre behoztam Ronaldót." -tette hozzá viccesen. Még egy óriási elismerést is kapott: Zinedine Zidane lett a franciák első számú kedvence: a legutóbbi felmérésben az első helyre tört a népszerűségi listán, amelyen az államfő, Jacques Chirac a 42. helyen szerepel. A korábbi sikerlistákat éveken keresztül a szegényeket segítő Emmaus Alapítvány szellemi szülőatyja, Pierre abbé vezette, Zidane biztos befutó volt a mindenkori második helyre. A 91 éves apát a közelmúltban maga kérte, hogy a jövőben ne vegyék fel nevét a népszerűségi verseny jelöltlistájára. "Páratlan erőt ad nekem, hogy Pierre apát nyomdokaiba léphettem a franciák szívében" - nyilatkozta mindenki Zizouja.)
- Ki mennyit vállal magára a játék szervezéséből?
- Beckham érkezésével mindannyiunk válláról lekerült némi felelősség, a feladatok megoszlanak. Egy kicsit mindenki játékmester, nincs kijelölve egyetlen ember, akinek osztogatnia kellene. Bizonyos helyzetekben Raúl, Ronaldo, Roberto Carlos vagy Ivan Helguera is irányíthat. Ennek az az előnye, hogy senki sem cipeli állandóan a szervezés terhét, ami tehát az ellenfeleinket arra kényszeríti, hogy mindannyiunkat szorosan őrizzenek.
- Emellett mi volt a közvetlen hatása David Beckham érkezésének?
- Mindenekelőtt bevallom, hogy vele még mindig nem ismerjük egymást tökéletesen. A nyelv egyelőre jelentős akadály, mert sajnos nem vagyok túl jó angolból, de az ázsiai túránk során, Tokióban hosszan beszélgettünk egy tolmács segítségével. Azt mondta, szeretné mihamarabb elfogadtatni magát a többiekkel, és aggódott amiatt, hogy a körülötte tapasztalható állandó médiafelhajtás és az ebből adódó esetleges féltékenység megakadályozza majd a beilleszkedését. Megnyugtattam, hogy sem nekem, sem Ronaldónak nem voltak efféle gondjai, és úgy látom, mostanra már belátta, nem kell félnie, mert gyorsan sikerült megtalálnia a helyét. Bármilyen furcsa, ő tartózkodó srác, keveset beszél, de a pályán úgy harcol a csapatért, mint minden angol. Azt meg, gondolom, nem kell külön ecsetelnem, milyenek a technikai képességei.
- Mivel Beckham jól bevált a pálya közepén, ön ismét kikerült a bal oldalra.
- Ez valójában már két idény óta ilyen egyszerű: a bal szélen játszom, de támadásban gyakran középre húzódom. Ez a csapat érdeke, úgyhogy boldogan alkalmazkodtam a rendszerhez, és azóta sem bántam meg, mert működik. A Real Madridban az ilyesmit nem önfeláldozásként éli meg az ember. Mindazonáltal nehézséget jelent, hogy ez a pozíció korlátozza a passzolás lehetőségeit, mert ott van mellettem-mögöttem az oldalvonal. A megoldás, hogy elkezdek befelé cselezni, elvégre nem vagyok tipikus szélső, és hátrafelé sem szeretem adni a labdát, mert az lassítja az akciót. Nem tagadom, Beckham érkezésével eleinte azt hittem, hogy újra középen kapok majd helyet, mégsem így történt. A felállást elnézve mi is tudatában vagyunk annak, leginkább arra kell figyelnünk, nehogy mindnyájan ész nélkül menjünk előre. Ha valaki a középpályássorunk mögött őrizetlenül marad, felborul az egyensúly. Ezért, hiába szeretnék, nem lehetek a két csatár mögött, hanem hátrébbról kell indulnom, hogy adott esetben a védekezésbe is besegíthessek. Persze sosem fogok ott helyezkedni, ahol Makelele, de ügyelek rá, hogy ne ragadjak elöl.
(A 2003/04-es szezonban összeállt a Figo-Beckham-Zidane-Raúl álomközéppályássor, ám semmit sem nyertek egy árva spanyol Szuperkupán kívül, noha sokáig vezettek a bajnokságban és jól indultak a BL-ben is. Az igazság sajnos az, hogy a bukásban főszerepet vállalt ritkuló hajú hősünk, hiszen tavasszal mélyen formája alatt játszott, volt, hogy óriási gólhelyzetekben képtelen volt az 5 méterre tisztán álló társhoz passzolni, s a 60. perc táján gyakran le kellett cserélni őt. Az EB-re nagyon összekapta magát, a csoportmeccsek alatt parádézott: két gólt lőtt az angoloknak, egyet a horvátoknak, s kiosztott jópár gólpasszt és a horvátok ellen egy gyönyörű sarkazást; ám a görögök elleni kieséshez kemény 4-es osztályzatával jelentősen hozzájárult, ill. mintha a pályán sem lett volna... A Realnál 2004 nyara óta egyértelműen az a legnagyobb probléma, hogy kivel sikerül pótolni az irányítózsenit - talán Totti a legjobb (ön)jelölt? A 2004-2005-ös szezonban sem irányított csúcsformában, bár ha nekidurálta magát, varázslatos dolgokat művelt a gyepen - éppen ezért is sikerült rávenniük őt a franciáknak arra, hogy térjen vissza a válogatottba s csak a 2006-os VB-n, Németországban búcsúzzon végleg a kék meztől. 2005 nyarán engedelmeskedett a köz óhajának, s Makelélével és Thurammal vállvetve visszatért a gall ármádiába.)
- Mit üzenne a jövő kis Zidane-jainak, akik ma még az utcákon fociznak?
- Dolgozzanak keményen, de élvezzék a játékot! A labdarúgás gyönyörű játék, és biztos, hogy jobb leszel, ha élvezed. Én ezt teszem.
- Gratulálunk az újabb elismeréshez! Legutóbb, 2000-ben a Juventus játékosaként érdemelte ki a FIFA "év játékosa" díját, most viszont már a Real Madrid alkalmazottjaként tüntették ki. Az ismétlés végleg meggyőzte arról, hogy érdemes volt az olasz bajnokságot felcserélnie a spanyolra?
- Akkoriban úgy éreztem, hogy az olasz bajnokság egyre kevésbé fekszik a játékstílusomnak. Én a technikás, szép futballt szeretem, abban vagyok jó, és Olaszországban egyre kevésbé tudtam kibontakozni, ami nagyon elkeserített. Spanyolországban egészen más a helyzet, ezt már az első mérkőzés után felmérhettem. Meg is ijedtem egy pillanatra attól, milyen közel is álltam ahhoz, hogy egy életre elfelejtsem a játék nyújtotta örömet.
- Ennyire rossz volt a Juventusnál?
- A Juventus igazi otthon volt a számomra, és nem mellékesen ugródeszka a nemzetközi elismertség felé. A Torinóban töltött öt esztendő során váltam a világ egyik legjobb labdarúgójává, amire nem kerülhetett volna sor, ha a Juventus nem teremt ehhez megfelelő körülményeket. Ha nincs a Juve, ma nem lehetnék Madridban, és nem lehetnék annyi fiatal példaképe világszerte. Minden egyes ott töltött percért hálával gondolok a torinói csapatra. Mégis úgy érzem, hogy pályafutásom legjobb döntését hoztam meg, amikor a Real Madridhoz szerződtem. Az egész életem megváltozott, és ahogy az előbb említettem, ismét nagyon élvezem a játékot. Sokkal lazábbá, hogy ne mondjam, lakályosabbá váltak a mindennapjaim, az olaszországi időszak vége felé ezt nem mondhattam el magamról. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy a váltással kizárólag nyertem.
- Mitől más a Real Madridban futballozni, mint akármelyik másik klubban?
- Hát pontosan ez az! Mindenben! Annyira különbözik ez a klub a többitől, hogy korábban még csak elképzelni sem tudtam volna. Valahogy minden arra ösztönzi a játékost, hogy száz százalékot adjon ki magából, függetlenül attól, hogy edzőmeccsről vagy a legnagyobb rangadóról van-e szó. Motiváltabbnak, de egyúttal lazábbnak is érzi magát az ember, arról nem is beszélve, hogy minden korábbinál szenvedélyesebben vonzódik a mesterségéhez. Itt egész egyszerűen többet megtehet a labdával, mint amennyiről Európa többi csapatában egyáltalán álmodni mer.
- Konkrét példát, ha lehetne.
- Rendben. Nézzük, mi történt jó másfél évvel ezelőtt, amikor Ronaldo hozzánk igazolt! Eleve nehezen mentek a tárgyalások, jó néhány akadályt kellett leküzdeni, míg végre, mindannyiunk nagy-nagy örömére, aláírhatott. Boldogok voltunk, hogy jött, de nem kezeltük hősként, vezérként, senki sem rakott elviselhetetlen terheket a vállaira, és lám, gyorsabban beilleszkedett, mint azt bárki gondolta volna. Ez sehol máshol nem történhetett volna így. Nekem különösen nagy örömömre szolgált, hogy segíthettem egy ilyen nagyszerű labdarúgó beilleszkedését, hogy átadhattam neki a tapasztalataimat arról, milyen is a világ, milyen is a futball a Real Madrid szemüvegén keresztül. Ma már ő is élvezi, hogy egy azok közül, akik a Real Madrid sikeréért, egy remek közösség dicsőségéért harcolnak.
- Jól gondoljuk, hogy nem bánta, amikor Ronaldo érkeztével egyre kevesebbet beszéltek az Ön 47 millió fontos (mai árfolyamon 17.5 milliárd forintos - a szerk.) átigazolási díjáról?
- Arról bizony tényleg elég hosszasan vitatkoztak. Nézzék, szerintem nem a vételáram vagy a fizetésem nagysága az abszurd ebben a történetben, hanem az, hogy ez bármilyen vita, nyílt színi értékelése tárgya lehet. Valójában ehhez senkinek semmi köze. A magánéletem, a fizetésem és az üzleti ügyeim egyetlen olyan emberre sem tartoznak, akinek valójában fogalma sincs arról, miről alkot véleményt.
- No de mindenki tisztában van azzal, hogy a futballban hatalmas pénzek mozognak, és mivel üzletről van szó, nem lényegtelen tudni, melyik klub mit engedhet meg magának.
- Na látják, a Real ebben is különbözik a vetélytársaitól. A többi klubnál fetisizálják a gazdagságot, mindenki a pénzcsinálásról és a minél nagyobb hatalom megszerzéséről beszél, amivel máris óriási teher kerül a futballisták vállára. Nyilvánvaló, hogy minél nyugodtabb a háttér, annál nagyobb az esély arra, hogy a játékosok képesek kihozni magukból a maximumot. Ezzel szemben mire megy el az energiájuk? Hogy feldolgozzák a pénzcsinálás keltette haszontalan feszültséget. A Realnál másképp van, itt a dolgok a maguk természetessége szerint zajlanak. Az edző nyugodtan dolgozhat, a játékosok érzik a bizalmat, és az egész közösség profitál az alkotó légkörből. Higgyék el, a nyugalomnál nincsen fontosabb. Minden klubnak ajánlom tanulmányozásra azt, ami a Real Madridnál történik.
- Gyerekfejjel miről álmodozott? Az Olympique Marseille-ről, világbajnoki döntőben szerzett gólokról, esetleg egyenesen arról, hogy a világ legjobbja lesz?
- Mindig is a szép játékról, pontosabban arról, hogy szép, technikás futballt játsszak. Amikor gyerekként Marseille utcáin fociztunk és gólt rúgtam, sohasem "Franciaország" vagy "Platini" voltam. Mindig "Brazília". A brazilok dicsőségére lőttem a góljaimat.
(A kis Zinedine meghatározó futballélménye azonban az 1984-es hazai rendezésű Európa-bajnoki elődöntő Marseille-ben, amelyen a franciák Platini vezérletével kiverték a portugálokat. Zinedine Zidane első csapata az US Saint-Henry volt, nem messze La Castellane-tól, ahol ekkoriban szüleivel élt. A klub vezetősége többnyire olyan önkéntesekből állt, akiknek szenvedélye volt a futball. Egy konkurens csapat edzője, bizonyos Robert Centenero azonban korán felfigyelt rá, így 11 éves korától 14 éves koráig Septemes Sport Olimpiques-nél játszott. 1986-ban - ez volt az első éve a Septemes-nél - már a francia kölyökválogatott tagja. Ekkor hívták el őt egy helyi sportcentrumba, Aix-en-Provance-ba. Itt fedezte fel az AS Cannes szakembere Jean Varraud. Zidane elment a Cannes edzőjével egy hétre, hogy megnézze, hogyan is mennek dolgok egy igazi nagycsapatnál. A tervezett egy hétből hat lett. Tizenhat évesen teli volt céltudatossággal és kitartással, Jean Fernandez, az edző így együtt edzette őt a profikkal. 1986-ban játszotta első mérkőzését első osztályban Marcel Desailly és Didier Deschamps akkori csapata, a Nantes ellen, a La Beaujoire stadionban. De a Cannes a 91/92-es szezonban kiesett az első osztályból, ezért átigazolt a Bordeaux csapatához.)
Mi sem lenne egyszerűbb, mint azt mondani önöknek, hogy igen, már akkor is a Real Madrid volt a kedvencem, és már előbb tudtam a Madrid eredményeit, mint hogy lefújták volna a meccseket. Nem szokásom halandzsázni, úgyhogy be kell ismernem: a gondolataim sohasem jártak a Real körül. Nem azért, mert nem ismertem a csapatot, hisz mást sem hallottam a haveroktól, mint hogy ilyen klassz a Real, meg olyan klassz. Tudtam, hogy jó, de engem nem nagyon érdekelt. (Zidane arab bevándorló család gyermekeként Marseille külvárosában született, édesapja Algéria színeiben a válogatottságig jutott, úgyhogy nem meglepő, hogy gyermekkorában fanatikus OM-szurkoló volt. A kedvenc játékosa a minden ízében labdazsonglőr uruguayi Enzo Francescoli, az "El Principe", azaz a Herceg volt. A sok amatőr cikkíró a neten ezen csodálkozik, na ja, ők nem látták játszani az uru zsenit... Szóval én láttam, s nem csodálkozom, miért is rajongott az ifjú francia-algériai játékos érte. Zidane rajongása azonban odáig fokozódott, hogy első szülött gyermekét Enzonak keresztelte, később pedig a Juve-River Plate Világkupa-döntőben mezt cserélhetett ideáljával, és azóta azt a mezt használja pizsamának:).)
- Puskás Ferenc neve csak nem volt ismeretlen ön előtt?!
- Tudtam, hogy nagyszerű játékos, egyike a legjobbaknak a Real történetében, sőt. Hosszú-hosszú évekkel később, miután aláírtam a madridi csapatnak, magam is éreztem azt a pluszmotivációt, ami a kiváló elődök egykori játékából és eredményeiből fakadt. Minden alkalommal, amikor pályára lépek, érzem az elmúlt száz esztendő súlyát, az egykori csillagok pillantását, látom a trófeák fényét, érzékelem a szurkolók egy évszázad emlékeiből táplálkozó odaadását, elkötelezettségét. És Puskás rengeteget tett azért, hogy ez így legyen, hogy a Real mára az legyen, ami.
- Az első időket mégiscsak a brazilok aranyozták be.
- Igen, róluk álmodoztam, de sajnos hamar rá kellett eszmélnem, hogy sohasem fogok a brazil válogatottban játszani. Elérhető eszményképnek maradt a Juventus, különösen annak fényében, hogy odaigazolt nagy példaképem, Michel Platini. A szívem attól fogva éppen olyan fekete-fehér csíkos volt, mint a Juventus játékosainak dressze. Annál dicsőségesebb karriert, mint amilyent Platini befutott, nem is tudtam elképzelni magamnak: odáig vitte, hogy a legfontosabb játékosnak járó 10-es számú mezt viselhette a világ legerősebb csapatában, a Juventusban. Olaszország, Európa és a világ legjobbja lett a Juventusszal, egyértelmű volt számomra, hogy az ő útját akarom bejárni.
- Tehát nem a Real, hanem a Juventus volt vágyai nem is oly titokzatos tárgya?
- Végül a Real is megtette rám a maga hatását, Emilio Butragueno, Michel, Martín Vázquez és Sanchis generációját nehéz lett volna nem észrevenni. De a brazil varázslat hatalmában tartott, és elég nagy bolondja voltam a Juventusnak is ahhoz, hogy a Realnak csak a harmadik hely jusson. Amikor 1996-ban nyilvánvalóvá vált, hogy elhagyom a Girondins Bordeaux-t, és külföldön próbálok szerencsét, egyetlen cél lebegett a szemem előtt: hogy a Juventus játékosa legyek. A fekete-fehér mezért kész lettem volna mindent odaadni.
- A torinóiak meg önért, így máris ott találta magát Platini nyomdokaiban. És nyilván messzebbre akart jutni, mint ő.
- Mint mondtam, a Juventustól kapott szerződés volt a nagy álmom, de ahogyan történni szokott, ha az ember eléri a célját, hamarosan kitűz egy másikat. Hamar egyértelművé vált számomra, hogy a Juvéból felfelé már csak egy út vezet: az, amelynek végén a Real Madrid öltözője található. Persze ne gondolják, hogy valaha is eszembe jutott volna elárulni a Juventust. Ellenkezőleg! Egyfolytában abban reménykedtem, hogy a Juventust összehozza a sors a Reallal, és akkor kiderül, melyikünk a kontinens legjobbja. Meg aztán, mint említettem, nekem Platini volt a példaképem, aki történetesen a Juventusszal nyert meg mindent.
- Akkor beszéljünk a Bajnokok Ligája 1998-as döntőjéről, amelyben éppen a Real fosztotta meg önt és csapatát a trófeától!
- Mi voltunk a jobbak, mégis vesztettünk. Talán éppen az az egészen különleges kapocs okozta a vesztünket, amely szemmel láthatóan összetartotta a Real játékosait. A spanyolok olyan örömmel, derűsen futballoztak, hasonlót korábban sohasem észleltem futballpályán. Ez rögtön megfogott. Korábban is ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy miután kitelik az időm a Juventusnál, és már viseltem Platini mezét, ideje kipróbálnom magam Spanyolországban is. Egyre nagyobb kedvet éreztem ahhoz, hogy a Realba igazoljak, sőt, utólag, korábbi tapasztalataim birtokában akár úgy is fogalmazhatok, hogy ennél jobban semmit sem akartam a pályafutásom során.
Zidane Marseille egyik munkáskerületében, La Castellane-ban nőtt fel, és a város híres stadionjában, a Vélodrome-ban nemigen rendeztek mérkőzést nélküle. Megvolt tehát a kellő rajongás az Olympique Marseille iránt, a kapcsolata ma sem szakadt meg a várossal (egy kis La Castellane-i klubnak ő a tiszteletbeli elnöke, a vitorlázók 2007-es Amerika-kupájának vendégül látásáért lobbizott Marseille érdekében - igaz, sikertelenül, a spanyolországi Valencia lesz a rendező), mégis: Zidane sohasem futballozott az OM-ben! Profi pályafutása a közeli Cannes-ban kezdődött. Ettől függetlenül persze imádták őt Marseille-ben, és például amikor az Adidas-Salomon cég úgy döntött, hogy eltávolítja a kikötőváros egyik tengerparti tűzfalán elhelyezett, Zidane 150 négyzetméteres fotójával díszített hirdetését, a város lakói - élükön a polgármesterrel - valósággal fellázadtak. A hatalmas sportszergyártó cég visszakozott, új Zidane-képet varázsolt a régi helyére "Made in Marseille" felirattal - a rend helyreállt, a fal azóta is a dél-franciaországi kikötővárost felkereső turisták egyik első számú célpontja. "Zizou a mi hősünk! Az utóbbi években senki sem tett nála többet a város jó híréért" - fogalmazta meg a helyiek álláspontját Jean-Jérome Ucciani, az OM egyik bérletese.
- Nagy megtiszteltetésnek tartottam magát a képet is, hát még a helyiek ragaszkodását hozzá! Kifejezésre juttatták, hogy elismerik: egy vagyok közülük, akinek lehetősége nyílt képviselni őket a nagyvilágban, és aki ezt számukra szimpatikus módon teszi. Nem tagadom, ez mélyen megérintett, éppen úgy, mint az, amikor a Marseille Madridba érkező szurkolói az én nevemet skandálták 2003 ősszén a Bernabéuban. Azt sejtettem, hogy hiába állok az ellenfél alkalmazásában, nem fognak ellenem tüntetni, mégis hátborzongató volt hallgatni, amikor a nevemet kiáltozták.
- És milyen volt a visszavágón ellenfélként visszatérni Marseille-be?
- Furcsa. Fiatalon számtalanszor álldogáltam a Vélodrome kapu mögötti lelátórészén, azokat az élményeket nehezen feledi az ember. Meg aztán furcsa volt tudatában lenni annak is, hogy a barátaim és a családtagjaim nem az én csapatomnak, hanem az ellenfélnek drukkolnak. Biztos vagyok benne, hogy a meccsen pályára lépők közül az én szívem vert a leghevesebben, de abban is, hogy nálam jobban senki sem várta azt a találkozót. Furcsán kettős volt az élmény. Örülök, hogy csak szórványosan harsant fel a füttyszó, amikor hozzám került a labda.
- Hogyan érintette, hogy José Mourinho, a BL-csoportban szintén ellenfél Porto vezetőedzője enyhén szólva rossz néven vette, amikor arról beszélt, "könnyedén veszi" a Marseille elleni meccseket?
- Egy pillanatig sem hittem, hogy a szavaim ilyen visszhangot keltenek majd. A labdarúgókat sokszor kritizálják semmitmondó nyilatkozataik miatt, erre tessék, az ember megpróbál egy kicsit másként beszélni, és rögtön áll a bál. Természetesen viccnek szántam, csak éppen rosszul értelmezték a szavaimat. Mourinhónak a jelek szerint nincs valami jó humorérzéke. Igazából nem nagyon érdekel, hogy a szavaim jólestek-e neki vagy sem, az viszont egy kicsit bosszant, hogy nem figyelt az interjú többi részére. Mert a későbbiekben arról beszéltem, hogy profiként kötelességem a pályán kívül hagyni az érzelmeimet, és azt hiszem, ebben elég jó vagyok. Azt meg talán nem kell magyarázni, hogy ha valaki Marseille-ben nőtt fel és a Real Madridban játszik, akkor nem fog könnyeket hullatni a két csapat közös továbbjutása esetén. Más kérdés, hogy ez végül nem jött össze.
- Ha már a Marseille-nél tartunk, meg kell kérdeznünk a véleményét azokról a lapinformációkról, amelyek hírbe hozták szülővárosa csapatával. El tudja képzelni magát az OM mezében?
- Nem. Már így is óriási nyomás nehezedik rám a sajtó és a szurkolók részéről, képzeljék csak el, mivé fajulna ez, ha a Marseille-ben játszanék. Minek lenne kitéve a családom, mi lenne a barátaimmal? Képtelen lennék rendre ilyen sok ismerős előtt, ilyen felhajtás közepette futballozni. Egyedül az aggaszt, hogy ezt nem mindenki képes megérteni. Mindegy, ha nem is leszek soha az OM játékosa, akárhová is vet a sors, Marseille nagykövetének tekintem magam.
- A brazilok elleni dupla csodálatos volt. Egyértelműen ez a fontosabb, mert a világbajnoki győzelmet jelentette Franciaország számára. De úgy érzem, a Leverkusennek kapásból lőtt gólom gyönyörű és megismételhetetlen, mert nem könnyű olyan gyorsan és pontosan megrúgni a labdát. Emlékszem, utána rögtön arra gondoltam, milyen szerencsém volt, hogy épp a megfelelő szögben és magasságban találtam el. Ezt nem lehet előre megtervezni, csak készen kell lenni, amikor a lehetőség adódik, és kész. Ez a gól természetesen karrierem egyik legfontosabb momentuma volt.
- Az előző idényben a Juventus kiejtette a Realt a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Az ön számára mi annak a párharcnak a tanulsága?
- Az, hogy semmin sem kell változtatnunk! Az évad hullámhegyekből és hullámvölgyekből áll, semmilyen csapat, még a Real Madrid sem képes tíz hónapon át csúcsformában futballozni. Nyilván az elkövetkező tavasszal is lesznek kényes periódusaink. Arra kell törekednünk, hogy ezek minél ritkábbak és az eredményekre nézve kevésbé károsak legyenek. Az előző idénynek két igazi mélypontja volt, az egyik a Mallorcától hazai pályán elszenvedett öt egyes vereség, amely azt vonta maga után, hogy az utolsó pillanatig teljes erőből küzdenünk kellett a bajnoki címért. Ez rengeteg energiánkat felemésztette a hajrában. A másik meg persze a Juve elleni BL-elődöntő szörnyű visszavágója, amikor sajnos három egyre kikaptunk a nagyszerű torinói csapattól.
- Az a kilencven perc megmutatta a Real gyengéit, különösen a Claude Makelele helyén támadt űr volt szembeszökő.
- Nem lehet mindig hatékonyan játszani. Mondhatjuk, hogy lelkileg mindannyian rossz passzban voltunk akkor. Nem tudom, vajon most is előfordul-e majd ilyen; nincs csodaszer, keményen kell dolgozni, aztán meglátjuk.
- Amíg Torinóban játszott, két BL-döntőt is elveszített, majd 2002-ben végre megnyerte a sorozatot. Nagy megkönnyebbülés volt?
- Azt az örömöt sosem felejtem el, éppen ezért az idén is nagyon szeretném megnyerni a BL-t. Van valaki, aki talán még nálam is jobban akarja ezt: Ronaldo, ő ugyanis még sosem lett első ebben a sorozatban. Mindent meg fogunk tenni, hogy hozzásegítsük őt ehhez a sikerhez. De, amint már említettem, a Juventus szakmailag nagyon jót tett nekem. Itt, Madridban ráadásul jobban is érzem magam a mindennapokban, mint Torinóban, ideálisak a körülmények. Én is és a családom is szeret itt élni. Hatalmas terhet vesz le a vállamról, hogy ilyen sok sztár játszik mellettem a csapatban. Mondhatni, a Real Madridnál minden adva van a boldogsághoz.
- És ön szerint hogyan boldogul az együttes Makelele nélkül?
- Jól kezdtük a szezont, Claude mindazonáltal valóban hiányzik. A játéka alapvető eleme volt a taktikánknak, és mivel közvetlenül nem tudtuk őt azóta helyettesíteni, közösen kell pótolnunk. Ez elég nehéz, mert rengeteget vállalt magára. Úgy érezte, a munkáját nem becsülik meg úgy, ahogy megérdemelné, viszont nem akart engedni az igényeiből. Most jól érzi magát a Chelsea-ben, örülök, hogy megtalálta a helyét. Megértem őt, s azt, amit tett, annál is inkább, mivel én is hasonló helyzetben voltam, mielőtt a Realhoz igazoltam.
- Mit gondol a Real új támadó felfogásáról?
- Minden új edző hozza magával a saját stílusát, és Carlos Queiróz jó helyre került, mert a Madridnál a támadófutballon van a hangsúly. Olyan keretünk van, amely erre és ezzel összefüggésben a sok labdabirtoklásra a legalkalmasabb. Queiróz felfogása egyébként nem sokban különbözik az elődjétől, mert Vicente del Bosque is azt vallotta, hogy a labdát birtokló fél kezében vannak az ütőkártyák, és annak van lehetősége kreatívan játszani, építkezni. Nagyon kedveltem Del Bosquét, de úgy látom, Queiróz érkezése nem okozott törést. Megvannak a maga módszerei, valamint kicsit többet beszél, de ezenkívül mindenben tetten érhető a folyamatosság.
Meglehet, a Realnál valóban alig venni észre a váltást, a francia válogatottban azonban egészen más a helyzet. A Roger Lemerre-t követő új szakvezető, Jacques Santini a 4-2-1-3-as formációról áttért a jó "öreg" 4-4-2-es felállásra, ami azt jelenti, hogy az eladdig teljesen kötetlen, klasszikus szervezői pozícióban ficánkoló Zidane-ból "egyszerű" bal oldali középpályás lett. (Természetesen sokkal több szabadsággal, mint amennyi egy valóban hétköznapi kollégájának van a bal oldalon.) Így vagy úgy, a többiek számára egyformán fontos, hogy ott legyen a pályán. "Zizou jelenlétének óriási jelentősége van, még akkor is, amikor éppen nincs olyan kitűnő formában, mint általában - állítja Claude Makelele. - Igazi vezető, de nem úgy, mint a legtöbb vezéregyéniség. Sokkal csendesebb, az ember inkább csak érzi a karizmáját. Azért követjük, mert bízunk benne. Amikor látjuk, hogyan passzol, cselez, hogyan mozog el a védőktől, le sem tagadhatnánk, hogy az egész csapatnak erőt és tartást ad. Nagyjából úgy érezzük: Zidane-nal nem veszíthetünk" - magyarázta egy ízben a korábbi válogatott, Alain Boghossian.
- A válogatott a világbajnoki fiaskó után százszázalékos teljesítménnyel fejezte be az Európa-bajnoki selejtezőket, aztán barátságos meccsen, Németországban 3-0-ra lesöpörte a Nationalelfet. Lehet, hogy ez figyelmeztetés a többi csapatnak?
- A világbajnoki bukás már a múlté, nem foglalkozunk vele. Az Európa-bajnoki kvalifikáció és a barátságos meccsek során hatalmas önbizalmat szereztünk, mert tényleg roppant jól ment a játék. Amikor a nemzeti tizenegyben játszom, az mindig különleges, olyan, mintha a hazámat védelmezném. Érzem, hogy egy egész nemzet áll mögöttem. Ráadásul a csapatszellem is csodálatos.
- Mi a véleménye az Európa-bajnoki mezőnyről? Lesz olyan csapat, amelyik hiányozni fog?
- Talán a románok, akiknek balszerencséjük volt, mert nagyon erős csoportba kerültek. Rengeteg a jó futballista náluk, ha jól emlékszem, ketten is szerepeltek az Aranylabda-szavazás ötvenes listáján: Cristian Chivu, a Roma kiváló védője és Adrian Mutu, aki már a Bajnokok Ligájában is bizonyított. Az sem lepne meg, ha a jövőben az öltözőben akadnék össze valamelyikükkel, mert nálunk sohasem lehet tudni, a klub erősítéssel megbízott szekciója éppen miben töri a fejét. Én már semmin sem csodálkozom.
- Kik lehetnek a legnagyobb vetélytársak Portugáliában? Netán a cseh válogatott, amely nemrégiben barátságos találkozón Franciaországot is móresre tanította?
- Bármelyik válogatott megnyerheti az aranyérmet azok közül, amelyek bekerültek a legjobb tizenhat közé, de azt hiszem, a csehek csakugyan elképesztően erősek. Bizony, minket is megvertek, méghozzá egyenesen francia földön. Remélem, ha Portugáliában összekerülünk velük, más lesz az eredmény.
- A Juventus annak idején Pavel Nedvedet szerződtette az ön helyére, ami kitűnő húzásnak bizonyult. Mit gondol, Nedved a Real Madridban is elboldogulna?
- Hogyne, Pavel príma labdarúgó. Elképesztő energiával játszik, fontos gólokat lő. Tökéletes modern középpályás: harcol, passzol és gólokat szerez, méghozzá mindkét lábával. Igazi csapatember, miközben kiemelkedő egyéni képességekkel van megáldva. Egyébként most is figyelem a Juve eredményeit, örülök, ha jól megy a csapatnak - kivéve, amikor ellenünk játszik.
- Nedved népszerűbb a torinói szurkolók körében, mint ön volt. Lehet, hogy a gárda is jobb lett vele?
- Tartja a kapcsolatot a régi juvés társaival?
- Igen, elsősorban Mark Iulianóval, Paolo Monteróval és Davidsszal, de alkalmanként másokkal is beszélek. Miután Madridba jöttem, az első három hónapban sokszor hívtak a srácok, azóta ritkábban, de ez normális, ilyen az élet rendje. Amikor még ott voltam, nagyon megfogott, hogy a gárda korábbi futballistái sohasem mulasztottak el beköszönni az öltözőbe a mérkőzés után, ha ellenünk léptek pályára. Ezek szép emlékek, és magától értetődő, hogy magam is így cselekedtem. Ugyanakkor nem okoz gondot a Juventus ellen játszani, s ha a torinói egyesületet kell majd megvernünk, hogy ismét BL-győztesek legyünk, amiatt sem fogok problémázni.
Florentino Pérezt, a Real elnökét eleinte sokan megalomániás bolondnak tartották, mondván: állandóan a legnagyobb nevekkel dobálózik. Mára ezek a hangok elhalkultak, az általa egyenként összevásárolt csillagok ugyanis a földkerekség - ha nem is mindig a legjobb, de - feltétlenül legszórakoztatóbb együttesévé álltak össze. A presidente állítólag úgy környékezte meg Zidane-t, hogy egy díszebéden elé csúsztatott egy szalvétát a következő, mellébeszélést mellőző szöveggel: "Lenne kedve a Real Madridban játszani?" Mondani sem kell, manapság meg van győződve róla, hogy megérte annak idején rekordösszegű átigazolási díjat kifizetni a karmesterért. "Amikor életemben először láttam a televízióban, arra gondoltam, Spanyolországban még sokkal jobb lehetne, mint amilyen Olaszországban. Úgy tűnik, nem tévedtem" - mondja elégedetten Pérez.
(Így aztán 2001 nyarán, rekordösszegért (76 millió euró) a Realba igazolt, ahol játéka új dimenziókat kapott. A sztárcsapatot neki találták ki, egyszerűen hihetetlen, mennyire nagy játékossá vált. Óriási élvezet gyönyörködni passzaiban, a legbonyolultabb cseleket is igen könnyedén hajtja végre, pedig magassága miatt esetlennek lehetne vélni mozgását (állítólag a dzsúdózás lazította ki). Itt végre megnyerte a BL-t: csodagólja azóta is állandó műsorszám a TV-ken - pedig rosszabbik lábával érte el... "Zidane gólját Puskás Ferenc is elfogadta volna" - fogalmazott a spanyol La Razón című lap csütörtöki száma a Real Madrid kulcsjátékosának szereplésével kapcsolatban. A Marca így fogalmazott: "Amikor az égből jövő labdából egy isten ilyen gólt lő, nem sokat lehet mondani, csak annyit: Zidane jelenleg a világ legjobb játékosa." Az El País vezércikket szentelt a spanyol győzelemnek, és minden idők legjobb csapatának nevezte a jelenlegi Real Madridot.)
- Térjünk vissza a Real Madridra! Vajon nem túl merész húzás együtt játszatni Figót, Beckhamet, Zidane-t, Raúlt és Ronaldót?
- Nem olyan nagy a kockázat, mint sokan gondolják. Ami engem illet, annál jobban érzem magam, minél több nagy futballista van a társaim között. Csak arra kell vigyáznunk, hogy mindannyiunk produkciója jól illeszkedjen a taktikához. Mivel a Real Madrid évente szert tesz egy-egy új csillagra, az emberek értelemszerűen azt várják tőlünk, hogy jobbak legyünk az előző idényben látottnál. Nem aggódom emiatt, mert a Real nem pusztán egyéniségekből áll, ez összetartó, intelligensen játszó közösség. Tisztában vagyunk vele, hogy az individuális képességek önmagukban nem garantálják, hogy mindent megnyerjünk, ugyanakkor természetesen könnyebb kidolgozni a taktikát, ha senkinek a lábán nem sír a labda.
- Ki mennyit vállal magára a játék szervezéséből?
- Beckham érkezésével mindannyiunk válláról lekerült némi felelősség, a feladatok megoszlanak. Egy kicsit mindenki játékmester, nincs kijelölve egyetlen ember, akinek osztogatnia kellene. Bizonyos helyzetekben Raúl, Ronaldo, Roberto Carlos vagy Ivan Helguera is irányíthat. Ennek az az előnye, hogy senki sem cipeli állandóan a szervezés terhét, ami tehát az ellenfeleinket arra kényszeríti, hogy mindannyiunkat szorosan őrizzenek.
- Emellett mi volt a közvetlen hatása David Beckham érkezésének?
- Mindenekelőtt bevallom, hogy vele még mindig nem ismerjük egymást tökéletesen. A nyelv egyelőre jelentős akadály, mert sajnos nem vagyok túl jó angolból, de az ázsiai túránk során, Tokióban hosszan beszélgettünk egy tolmács segítségével. Azt mondta, szeretné mihamarabb elfogadtatni magát a többiekkel, és aggódott amiatt, hogy a körülötte tapasztalható állandó médiafelhajtás és az ebből adódó esetleges féltékenység megakadályozza majd a beilleszkedését. Megnyugtattam, hogy sem nekem, sem Ronaldónak nem voltak efféle gondjai, és úgy látom, mostanra már belátta, nem kell félnie, mert gyorsan sikerült megtalálnia a helyét. Bármilyen furcsa, ő tartózkodó srác, keveset beszél, de a pályán úgy harcol a csapatért, mint minden angol. Azt meg, gondolom, nem kell külön ecsetelnem, milyenek a technikai képességei.
- Mivel Beckham jól bevált a pálya közepén, ön ismét kikerült a bal oldalra.
- Ez valójában már két idény óta ilyen egyszerű: a bal szélen játszom, de támadásban gyakran középre húzódom. Ez a csapat érdeke, úgyhogy boldogan alkalmazkodtam a rendszerhez, és azóta sem bántam meg, mert működik. A Real Madridban az ilyesmit nem önfeláldozásként éli meg az ember. Mindazonáltal nehézséget jelent, hogy ez a pozíció korlátozza a passzolás lehetőségeit, mert ott van mellettem-mögöttem az oldalvonal. A megoldás, hogy elkezdek befelé cselezni, elvégre nem vagyok tipikus szélső, és hátrafelé sem szeretem adni a labdát, mert az lassítja az akciót. Nem tagadom, Beckham érkezésével eleinte azt hittem, hogy újra középen kapok majd helyet, mégsem így történt. A felállást elnézve mi is tudatában vagyunk annak, leginkább arra kell figyelnünk, nehogy mindnyájan ész nélkül menjünk előre. Ha valaki a középpályássorunk mögött őrizetlenül marad, felborul az egyensúly. Ezért, hiába szeretnék, nem lehetek a két csatár mögött, hanem hátrébbról kell indulnom, hogy adott esetben a védekezésbe is besegíthessek. Persze sosem fogok ott helyezkedni, ahol Makelele, de ügyelek rá, hogy ne ragadjak elöl.
(A 2003/04-es szezonban összeállt a Figo-Beckham-Zidane-Raúl álomközéppályássor, ám semmit sem nyertek egy árva spanyol Szuperkupán kívül, noha sokáig vezettek a bajnokságban és jól indultak a BL-ben is. Az igazság sajnos az, hogy a bukásban főszerepet vállalt ritkuló hajú hősünk, hiszen tavasszal mélyen formája alatt játszott, volt, hogy óriási gólhelyzetekben képtelen volt az 5 méterre tisztán álló társhoz passzolni, s a 60. perc táján gyakran le kellett cserélni őt. Az EB-re nagyon összekapta magát, a csoportmeccsek alatt parádézott: két gólt lőtt az angoloknak, egyet a horvátoknak, s kiosztott jópár gólpasszt és a horvátok ellen egy gyönyörű sarkazást; ám a görögök elleni kieséshez kemény 4-es osztályzatával jelentősen hozzájárult, ill. mintha a pályán sem lett volna... A Realnál 2004 nyara óta egyértelműen az a legnagyobb probléma, hogy kivel sikerül pótolni az irányítózsenit - talán Totti a legjobb (ön)jelölt? A 2004-2005-ös szezonban sem irányított csúcsformában, bár ha nekidurálta magát, varázslatos dolgokat művelt a gyepen - éppen ezért is sikerült rávenniük őt a franciáknak arra, hogy térjen vissza a válogatottba s csak a 2006-os VB-n, Németországban búcsúzzon végleg a kék meztől. 2005 nyarán engedelmeskedett a köz óhajának, s Makelélével és Thurammal vállvetve visszatért a gall ármádiába.)
- Mit üzenne a jövő kis Zidane-jainak, akik ma még az utcákon fociznak?
- Dolgozzanak keményen, de élvezzék a játékot! A labdarúgás gyönyörű játék, és biztos, hogy jobb leszel, ha élvezed. Én ezt teszem.
| 88-89 | Cannes | 2 | 0 | - | - | |||||||||||||||||||||||||||||
| 89-90 | Cannes | 0 | 0 | - | - | |||||||||||||||||||||||||||||
| 90-91 | Cannes | 28 | 1 | - | - | |||||||||||||||||||||||||||||
| 91-92 | Cannes | 31 | 5 | UEFA | 4 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||
| 92-93 | Bordeaux | 35 | 10 | - | - | |||||||||||||||||||||||||||||
| 93-94 | Bordeaux | 34 | 6 | UEFA | 6 | 2 | ||||||||||||||||||||||||||||
| 94-95 | Bordeaux | 37 | 6 | UEFA | 4 | 1 | ||||||||||||||||||||||||||||
| 95-96 | Bordeaux | 33 | 6 | UEFA | 8 | 1 | ||||||||||||||||||||||||||||
| 96-97 | Juventus | 29 | 5 | BL | 10 | 2 | ||||||||||||||||||||||||||||
| 97-98 | Juventus | 32 | 7 | BL | 11 | 3 | ||||||||||||||||||||||||||||
| 98-99 | Juventus | 25 | 2 | BL | 10 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||
| 99-00 | Juventus | 32 | 4 | UEFA | 4 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||
| 00-01 | Juventus | 33 | 6 | BL | 4 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||
| 01-02 | Real Madrid | 31 | 7 | BL | 9 | 3 | ||||||||||||||||||||||||||||
| 02-03 | Real Madrid | 33 | 9 | BL | 14 | 3 | ||||||||||||||||||||||||||||
| 03-04 | Real Madrid | 33 | 6 | BL | 10 | 3 | ||||||||||||||||||||||||||||
| 04-05 | Real Madrid | 29 | 6 | BL | 10 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||
| 05-06 | Real Madrid | 29 | 9 | BL | 4 | 0 | ||||||||||||||||||||||||||||
| A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupameccsek száma, nemzetközi kupameccsen szerzett gólok száma.
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik
origo.hu
Lemondta a Zeneakadémia Varnus Xavér koncertjét
nemzetisport.hu
NL: Olaszország–Franciaország
borsonline.hu
Hírt adott magáról Andrei Mangra: ezt üzente Szabó Zsófinak
magyarnemzet.hu
Tisztul a kép: ez történt valójában Szalai Ádám rémisztő ellátásakor
ripost.hu
Megrohamozták a törökök a magyarokat Sallai miatt
mandiner.hu
Nem fogja elhinni, mit evett Elon Musk és Donald Trump a különgépen
nemzetisport.hu
A Pool engedélyt kért, hogy felvehesse a kapcsolatot Kerkezzel, de Amorim is léphet – sajtóhír
origo.hu
Patrióta: ez volt David Pressman igazi feladata Magyarországon
nemzetisport.hu
„Köszönet illeti mindazokat, akik gyorsan és szakszerűen jártak el” – a FIFA elnöke is üzent Szalai Ádámnak
nemzetisport.hu
Szalai Ádámot kiengedték a kórházból
nemzetisport.hu
Haaland és az angolok gólzápora feljutást ért, nekünk az osztrákok és a görögök is juthatnak
nemzetisport.hu