Patrick Donalé Vieira portréja

nemzetisége:
francia-szenegáli
107/6
születési hely:
Dakar
ideje:
1976.06.23.
pozíció:
középső védekező középpályás
magassága:
193 cm
súlya:
83 kg
klubja:
Manchester City
korábbi klubjai:
Trappes, Dreux, FC Tours, AS Cannes, Milan, Arsenal, Juventus, Inter, Manchester City
sikerei:
olasz bajnok (1996, 2006, 2007, 2008, 2009), angol bajnok (1998, 2002, 2004), FA-kupa-győztes (1998, 2002, 2003, 2005), Community Shield-győztes (1998, 1999, 2002), olasz Szuperkupa-győztes (2006, 2008), U-21-es Eb-bronzérmes (1996), világbajnok (1998), Eb-győztes (2000), vb-résztvevő (2002), Eb-résztvevő (2004, 2008), vb-ezüstérmes (2006), a Konföderációs Kupa győztese és gólkirálya (2001), az Év legjobb fiatal futballistája Franciaországban (1995), az Eb álomcsapatának tagja (2000), az Év játékosa Angliában és Franciaországban (2001), az Év csapatának tagja az uefa.com szerint (2001), az Év játékosa Angliában az osztályzatok alapján (2003, 2005), az Év csapatának tagja a Premiershipben (2001, 2002, 2003, 2004, 2005), az Év csapatának tagja az Onze Mondial szerint (2001, 2002, 2003, 2004, 2005), az Év csapatának tagja Olaszországban (2006), a vb aranycsapatának tagja (2006), a vb legjobb játékosa az osztályzatok alapján (2006), az Év csapatának tagja az Onze Mondial szerint (2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006), FIFA világválogatott (2000), 16-szoros U-21-es válogatott

Patrick Vieira a kemény és megalkuvást nem ismerő középpályás prototípusa, s bár sokan csak kíméletlen harcmodorát emlegetik, nem árt észrevenni milliméter-pontos, 30-40 méteres passzait sem.


Mint oly sokan a mai francia válogatottból, ő is Afrikában, Dakarban született s a fekete földrészen kezdett el futballozni (Trappes, Dreux, FC Tours). Hétesztendős volt, amikor szülei a francia seregben szolgáló nagypapa segítségével Franciaországba költöztek. A tehetséges kissrác a híres cannes-i utánpótlás-akadémiára került, s 17 éves sem volt még, amikor bemutatkozhatott a Ligue 1-ben, majd pályára lépett a francia ifjúsági válogatottban is.

Az AC Milan le is csapott a tehetségre, aki Itáliában fél év alatt mindössze két mérkőzésen játszott, így bár olasz bajnokként fejezte be a szezont, az őszt már az Arsenalban kezdte el. Hatmillió eurót fizetett érte honfitársa, Arséne Wenger, s Vieira Londonban azonnal alapember lett a helyi legenda, Ray Parlour mellett, a következő évben a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott.

Második idényében duplázott az ágyúsokkal, nyáron pedig a hazai világbajnokságon nemzeti hős lett, ugyanis két alkalommal is pályára lépett az arannyal végződő kaland során. Később kiszorította klubtársát, Emmanuel Petit-t a nemzeti csapatból, s Didier Dershamps-pal alkotott kiváló szűrőduót. Akkoriban nevezték először világklasszisnak, s onnantól kezdve hét éven át ott volt a helye a különböző szavazások Év-csapataiban.

Viszont akár csak a 2000-es Európa-bajnokságon, a 2002-es világbajnokságon sem ment neki, fájdalomdíjként hazatérve a visszavonuló Tony Adamstől ő örökölte meg a csapatkapitányi karszalagot. Az aktus szerencsét hozott, zsebre vágták az FA-kupát, bár Vieira a szezon végét egy makacs sérülés miatt kihagyta. Sok nagycsapattal hírbe hozták akkoriban, legkitartóbban a Real Madrid udvarolt a francia futballistának, de végül az meghosszabbította 2003 nyarán lejáró szerződését.

A 2004-es kontinenstorna előtt Claude Makélélével, Robert Pires-vel és Zinedine Zidane-nal a világ legjobb középpályássorát alkották, ám a torna előtti bajnoki cím ismét balszerencsét hozott, újfent bennragadtak a gallok csoportjukban. Vieira esetében legalább az akarattal nem volt probléma, de végig szürkén futballozott. A Premiershipben időközben beírta nevét a „nagykönyvbe”, pontosabban annak fekete lapjára, hiszen negatív csúcstartóként ő fizette durvaságai miatt a legtöbb büntetést, kevés híján 100 ezer fontot.

Az Arsenal húzóembereként az újjászerveződött válogatottban szinte magától értetődően lett csapatkapitány. „Természetesen elfogadtam Raymond Domenech ajánlatát, hiszen szeretem a felelősséget és csapatkapitányként az Arsenalnál is sokat fejlődtem" – szerénykedett a szűrő. 2005-ben fantasztikus formában játszotta végig a szezont, az osztályzatok alapján magabiztosan lett a Premiership legjobbja, az FA-kupa elhódításában is döntő érdemei voltak.

Mégis elhagyta az Ágyúsokat: a Juventus FC három részletben 20 millió eurót fizetett szolgálataiért a londoniaknak. A futballista négy évre írt alá, évi 3.5 millió eurós fizetésért. A Serie A-ban ugyanaz az edző fogadta, mint első alkalommal: Fabio Capello. „Patrick már akkor is kiváló futballistának tűnt, de rendkívül fiatal volt még, nekem meg ott volt a Rijkaard, Albertini kettősöm, amelyet nem szívesen bontottam volna meg" - emlékezett vissza az egy évtizeddel ezelőtt történtekre Capello.

Vieira a brazil Émersonnal a világ legerősebb középső védekező-duóját alkotta, meg is szerezte a Juve a bajnoki címet (hogy később a Calciopoli miatt visszavegyék). A francia élete leggyengébb átlagosztályzatát hozta abban az idényben, igaz, sem az olasz újságírók, sem a Juve-fanok nem zárták őt szívükbe. A nagy öregekkel a 2006-os világbajnokságon tett egy utolsó próbát, bár sokáig még a kijutás is kérdéses volt. A tornán hősünk Dél-Korea ellen fejelt egy gólt (amit a bíró nem adott meg), majd a sorsdöntő Togo elleni csoportmérkőzésen igen összeszedetten és hasznosan játszott, egy góllal és egy gólpasszal vette ki (oroszlán)részét a 2-0-s győzelemből.

A spanyolok elleni nyolcaddöntőben ugyanezt a duplázást ismételte meg, majd a brazilok kiütésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett. A portugálok elleni negyeddöntőben már nem tudott a támadásokban újra fontos szerepet játszani, hiszen minden erejét lekötötte Deco semlegesítése. Az olaszok elleni fináléban sem járt szerencsével, hiszen Marco Materazzi egyenlítő góljánál a bekk éppen őt fejelte le. Vieira mentségére legyen mondva, a talján magasabbra ugrott, mint 240 cm! A második félidő elején a francia klasszis megsérült, le is kellett cserélni.

A torna után elhagyta a Serie B-be süllyedő Juventust: bár több angol és spanyol csapat hívta, nagy meglepetésre az Inter ajánlatát fogadta el, ráadásul a Zebrák alig 9.5 millió eurót kaptak érette, azaz alaposan ráfizettek a torinóiak. Vieira, amint elhagyta a 30-at, igen sérülékennyé vált, a bajnokik felét ki kellett hagynia, s csak 2008 nyarára futballozott újra kiemelkedően. Ezért is léphetett csak hat Eb-selejtezőn pályára, de ha egészséges, alapember a "kékek" között - írtuk róla a torna előtt. Az Eb-n viszont nem vethette be kapitánya sérülése miatt, bár kerettag volt, később pedig az Internél is kiegészítő emberré lépett vissza. A válogatottból is kiszorult, ezért igazolt 2010 januárjában a Manchester Cityhez, hogy egy jól sikerült félidény jutalmaképpen pályára léphessen a dél-afrikai világbajnokságon.

Az Internél együtt futballozhatott Materazzival - aki csak gúnyosan elvigyorodott, amikor megkérdezték, hogy mit szól Vieira érkezéséhez, akivel korábban többször is összeakasztotta bajszát és sípcsontját. Patrick nem mellékesen összefutott azzal az Oliver Dacourt-ral is új állomáshelyén, akit 2000-ben egy Arsenal-Roma BL-mérkőzésen kedélyesen fojtogatott, s pályaedzője az a Szinisa Mihajlovics lett, aki annak idején "rasszista felhangokat vágott hozzá". Hiába no, egy ilyen hatalmas ívű pályafutás során sok barátot szerez magának az ember!