Allegri: Még négy pontra van szükségünk

Vágólapra másolva!
2012.11.21. 15:45
null
Allegri jobban örült volna, ha jelenleg kilenc pontja lenne a csapatnak (Fotó: Action Images)
Amennyiben Juhász Roland csapata, az Anderlecht hazai környezetben legyőzi az AC Milant, hatalmas lépést tesz a felé, hogy fennállása során először ott legyen a Bajnokok Ligája egyenes kieséses küzdelmeiben. Massimiliano Allegri közben úgy nyilatkozott, négy pontra van még szükségük a továbbjutáshoz, míg a belgák nyílt meccset játszanának az olaszokkal. A Zenitnek nyernie kell a már továbbjutott Málaga ellen.

Az Anderlecht a legutóbbi fordulóban 1–0-ra nyert az orosz Zenit ellen, ez volt a klub történetében az első hazai siker BL-csoportmeccsen. Ugyanakkor a brüsszeliek még soha sem győzték le a milánói alakulatot, eddigi öt BL-összecsapásukon háromszor értek el döntetlent és kétszer kikaptak, ráadásul ezeken a találkozókon mindössze egy gólt szereztek, ez éppen Juhász Roland nevéhez fűződik a 2006–2007-es idény milánói, 4–1-es olasz sikerrel végződött mérkőzésén. A januári távozását fontolgató magyar válogatott hátvéd várhatóan ma sem kap lehetőséget a brüsszeliek csapatában.

A Milan csak vergődik az olasz bajnokságban, eddigi 13 mérkőzéséből hatot elveszített, hasonlóan gyenge rajtot legutóbb az 1941–1942-es szezonban produkált a gárda.

„Fontos meccs előtt állunk, szükségünk van még négy pontra a biztos továbbjutáshoz. Csapatszinten nem vétettünk túl sok hibát a Napoli ellen, de voltak egyéni hibák. Már tudni fogjuk a Zenit-meccs eredményét, de szerintem az utolsó fordulóra fog maradni a döntés. Nem szeretnénk mindig hátrányból megkezdeni a felzárkózást. Robinho nagyszerű meccset játszott a hétvégén, egy rossz labdája volt, de itt lehet a pillanat, hogy lehetőséget adjunk Patónak – azonban még nem döntöttem” – nyilatkozta Massimiliano Allegri, a Milan vezetőedzője a meccset felvezető sajtótájékoztatón.

Pato nem kapott lehetőséget a hétvégén, de a Milannál biztosították róla, hogy bíznak benne, és szeretnék, ha minél hamarabb visszatalálna a régi formájához. Ennek némileg ellentmond, hogy az olasz lapok úgy tippelnek, Bojan Krkic kezd a középcsatár helyén, akit Kevin-Prince Boateng és Stephan El Shaarawy fog támogatni. A Milan várhatóan 4–3–3-as felállásban fog játszani, szemben a Silvio Berlusconi által nem kedvelt 4–2–3–1 helyett.

„Mindig nagy öröm az elnökkel a futballról beszélgetni” – utalt közelmúltbeli találkozójukra Allegri, aki jobban örült volna neki, ha kilenc pontjuk lenne a BL-nek ebben a szakaszában.

„Tudtuk már a kezdetkor, hogy ez a csoport nagyon nehéz lesz, most pedig következik a két sorsdöntő utolsó meccs. Mostanra fizikálisan és mentálisan is jobb állapotba kerültünk. Jobban örültem volna neki, ha mostanra már kilenc pontunk lenne, de a realitás az, hogy öttel rendelkezünk, ezt érdemeltük ki” – tette hozzá a Milan vezetőedzője.

John van den Brom, az Anderlecht mestere reméli, ezúttal képesek lesznek a legjobbjukat hozni hazai környezetben:

„A BL-ben mindig a legjobbadat kell nyújtanod, ha el akarsz érni valamit. A Málaga elleni hazai vereség alkalmával nem voltunk erre képesek, meg is büntettek minket. Az utóbbi hetekben azonban újra kiváló formába lendültünk, de ugyanez igaz a Milanra is, amely sokat javult az első fordulóbeli meccsünkhöz képest. Mindkettőnknek szükségünk van a győzelemre, remélem, nyílt meccset tudunk játszani, de a Milan ellen észnél kell lennünk” – mondta Van Den Brom.

A csoport másik mérkőzésén a már biztos nyolcaddöntős Málaga a Zenitethez látogat.

„Nem reméltük, hogy tíz pontunk lesz a BL-nek ebben a szakaszában, de nem állunk le, szeretnénk csoportelsők lenni, és megmutatni, milyen egységesek vagyunk. Saviolát és Joaquínt otthon hagytam, de ezt leszámítva a legerősebb csapat fut ki a pályára. A bajnokság eredményei nem befolyásolnak, ez egy másik sorozat. Rosszul játszottunk az elmúlt két találkozón, de még mindig jól állunk a tabellán” – így Manuel Pellegrini, a Málaga edzője.

A Zenit számára csak a győzelem az elfogadható, ha életben akarja tartani esélyeit:

„Nincs más választásunk, nyernünk kell, így minden más gondolatot ki kell zárnunk. Mondtam a játékosaimnak, hogy ezek a BL-meccsek egy szezon gyümölcsei, meg kell becsülnünk őket. Biztos vagyok benne, hogy megértették az üzenetemet” – mondta Luciano Spalletti vezetőedző.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
C-CSOPORT, 5. FORDULÓ
ZENIT (orosz)–MÁLAGA (spanyol)
Szentpétervár, 18.00 (Tv: Digi Sport1). Vezeti: Benquerenca (portugál)
A várható kezdőcsapatok:
ZENIT: Malafejev – Anyukov, Bruno Alves, Lombaerts, Hubocan – Gyenyiszov, Sirokov, Witsel – Hulk, Kerzsakov, Bisztrov. Vezetőedző: Luciano Spalletti
MÁLAGA: Caballero – J. Gámez, Demichelis, Weligton, Eliseu – Toulalan, Camacho – Portillo, S. Fernández, Duda – Santa Cruz. Vezetőedző: Manuel Pellegrini
ANDERLECHT (belga)–MILAN (olasz)
Brüsszel, 20.45. Vezeti: Skomina (szlovén)
A várható kezdőcsapatok:
ANDERLECHT: Proto – Gillet, Kouyaté, Nuytinck, Safari – Bruno – Biglia, Kljestan, Jovanovics, Praet – Mbokani. Vezetőedző: John van den Brom
MILAN: Abbiati – De Sciglio, Yepes, Mexes, Constant – Montolivo, N. de Jong, Nocerino – K. Boateng, Krkic, El Shaarawy. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
AZ ÁLLÁS
M Gy D V L-K Gk P
1. Málaga 4 3 1 8–1 +7 10
2. Milan 4 1 2 1 4–4 0 5
3. Anderlecht 4 1 1 2 1–4 –3 4
4. Zenit 4 1 3 3–7 –4 3

A Málaga már továbbjutott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik