BL: Xabi Alonso sérülten játszhat az MU ellen

Vágólapra másolva!
2013.02.12. 12:47
Továbbra sem egészséges Xabi Alonso, a spanyol Real Madrid labdarúgója azonban nagy valószínűséggel mégis ott lesz a kezdőben holnap az angol Manchester United elleni BL-nyolcaddöntő első, hazai felvonásán.

A rutinos középpályás nem utazott el hazája válogatottjával múlt héten Katarba, ahol a spanyolok Uruguayjal játszottak, majd nem volt benne a hétvégén a Sevilla elleni bajnokira nevezett madridi keretben sem.

Állapota azóta sem ad okot nyugalomra José Mourinhónak, a tegnapi edzésről speciel orvos kíséretében, idő előtt távozott. Bár ágyéksérülése nem tűnik nagyon komolynak, pályára lépése továbbra is bizonytalan, és csak holnap délelőtt kap rá végleges választ. Egyrészt az orvosoktól, másrészt a saját testétől.

Xabi Alonso több a pályán, mint az egyik madridi kulcsember a sok közül, hiszen igazi vezérként, csapatkapitányként, Mourinho meghosszabbított kezeként funkcionál a mezőnyben. Ráadásul liverpooli légiósként öt szezont húzott le a Premier League-ben, így ellenfélként komoly tapasztalatai vannak az MU-ról.

Legfrissebb hírek

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
17 órája

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
2025.04.17. 23:46

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 23:04

Zirkzee az idényben már nem játszik, Onana védi az MU kapuját a Lyon ellen

Európa-liga
2025.04.16. 19:42

Maguire: Kiábrándító az idényünk, de érezzük a fejlődést

Európa-liga
2025.04.16. 17:33

F1-es mérnökkel forradalmasítanák az adatfeldolgozást az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:38

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

Amorim: Onana? Én többet hibáztam az elmúlt hónapokban, mint a játékosok

Európa-liga
2025.04.11. 08:32
Ezek is érdekelhetik