BL: A Barca képes visszajönni ilyen hátrányból - Robben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.30. 11:17
Arjen Robben, a Bayern München labdarúgócsapatának középpályása elemezte csapata esélyeit a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágója előtt, és elmondta: az első mérkőzésen elért 4–0-s siker ellenére nincs okuk hátradőlni, ugyanis a katalánok képesek visszajönni ilyen hátrányból is.

„A célunk a finálé, és ehhez pontosan ugyanolyan jó játékra lesz szükségünk, mint a párharc első mérkőzésén. A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, az, ha elhisszük, már ott vagyunk a döntőben. Mert ha van csapat, amelyik képes visszajönni ilyen hátrányból, az a Barcelona" – mondta a holland szélső a Bayern München hivatalos honlapjának.

Mint ismert, a bajorok a BL-elődöntő első meccsén Thomas Müller duplájának, valamint Robben és Mario Gomez találatának köszönhetően négygólos előnyt szereztek.

„A katalánok is tisztában vannak azzal, hogy ha betalálunk, akkor nekik már hat gól szükséges a továbbjutáshoz. Az első perctől kezdve koncentrálnunk kell majd, még jobban, mint hazai pályán, és mindenre fel kell készülnünk" – tette hozzá Robben.

A Bayern München szerdán 20.45-kor idegenben lép pályára a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján.

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron triplázhat a Barcelonában  az UEFA Ifjúsági Liga megnyerésével

Légiósok
58 perce

A Real Madrid „lesimázta” a Bayernt, teljes az Euroliga rájátszásmezőnye

Kosárlabda
10 órája

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 13:35

„Egy dolog nem fordítani, egy másik dolog meg sem próbálni” – nemzetközi sajtóvisszhang a Real Madrid kiesése után

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 12:16

Müller utolsó müncheni BL-mérkőzésén beérte Messit; Viníciús Júnior a legeredményesebb madridi brazil

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 11:41

„Valószínűleg a családomnak érzelmesebb volt ez, mint nekem” – Thomas Müller az utolsó müncheni BL-meccse után

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 09:11

Lautaro Martínez: Megmutattuk, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 00:09
Ezek is érdekelhetik