Nyílik a futballpokol kapuja, már nagyon várják Ibráékat

Vágólapra másolva!
2013.09.17. 14:55
null
Zlatan Ibrahimovic aligha jön zavarba az ellenséges fogadtatástól (Fotó: Reuters)
Az elődöntőbe jutást célul kitűző Paris Saint-Germain görögországi látogatása jelenti a fő attrakciót a labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjának kedd esti nyitányán, de nem lesz rossz a szereposztás a másik párharcban sem: két korábbi európai kupagyőztes, a Benfica és az Anderlecht vív meg egymással Lisszabonban.

 

A Paris Saint-Germain még sohasem kapott ki görög ellenféltől (hat győzelem, egy döntetlen), és nyilvánvalóan a kedd esti pireuszi kirándulást játékosai nem azzal szeretnék emlékezetessé tenni, hogy megszakítják e szép szériát. Még csak gólt sem kaptak eddig. Laurent Blanc vezetőedző szerint ezek azok az adatok, amelyekre ezúttal nem szabad figyelni.

„Bár minden meccsen a győzelem a célunk, nem szabad elfelejteni, hogy pokoli atmoszférában kell majd érvényesítenünk az akaratunkat – mondta a visszafogott idényrajt után egyre jobban belelendülő párizsiak vezetőedzője, Laurent Blanc. – Jól emlékszem az itteni meccseim forró hangulatára, játékosként és edzőként is jártam itt. Aztán emlékszem Mitroglura is, aki az első találkozásunkkor még tinédzser volt, a napokban meg két gyors mesterhármassal érzékeltette, milyen sokat fejlődött. Ha a legutóbbi kiíráshoz képest javítani akarunk, akkor el kell érnünk az elődöntőt, ahhoz pedig jól kell teljesítenünk a csoportkörben, a rajton például nyernünk kell.”

Blanc elképesztően gazdag keretből válogathat – a francia sajtó szerint még az is elképzelhető, hogy az egyik legfélelmetesebb „fegyver”, Edinson Cavani kimarad a kezdőből –, csakhogy Alex sérülése miatt olyan ponton, a védelem közepén is változtatnia kell, ahol nem feltétlenül szeretne. Valószínűleg egy másik brazil, Marquinhos lesz a beugró, aki éppen csak felépült sérüléséből. (Alexen kívül a szintén sérült Javier Pastore és Jérémy Ménez sem utazott el a PSG-vel.)

A két csapat először játszik egymás ellen, és bár az Olympiakosz az utóbbi években nem villogott a francia csapatokkal szemben, a Montpellier tavalyi oda-vissza legyőzése – a már említett Mitroglu mindkét meccsen gólt szerzett – önbizalmat adhat. Akárcsak a négy meccs/négy győzelem mutatóval jellemezhető bajnoki kezdés.

„Játékosaim kellően tapasztaltak ahhoz, hogy sikerrel vívjanak meg egy ilyen mérkőzést. Az efféle csaták megdicsőüléssel kecsegtetnek, de feltétele a sikernek, hogy ne kapjon el bennünket a hév – mondta Míchel, akinek edzőként ez lesz az első BL-mérkőzése, azonban a Real Madrid játékosaként oly sok fontos meccset játszott, hogy szavait illik véresen komolyan venni. – Tiszteljük, sőt csodáljuk a PSG-t, de természetesen győzni megyünk a pályára. A futball megtanított arra, hogy aki döntetlenre játszik, az vendégségbe hívja a vereséget...”

Életkép az Anderlecht edzéséről: Kaminski kapus 
Van den Brom edzőt ijesztgeti (Fotó: Reuters)
Életkép az Anderlecht edzéséről: Kaminski kapus Van den Brom edzőt ijesztgeti (Fotó: Reuters)

A két szélsőhátvéd, Gaëtan Bong és Leandro Salino megsérült a hétvégi bajnokin, játékuk kérdéses. Minden jel arra utal viszont, hogy a kapuban nem lesz változás, azaz a bajnokságban eddig feltétlen bizalmat élvező, nyáron igazolt spanyol Roberto nevével kezdődik majd az összeállítás, és nem Megyeri Balázséval.

Nagy érdeklődéssel várjuk, készül-e valamilyen francia specialitással a görög csapat, amelynél ugyebár Christian Karembeu személyében egy korábbi világ- és Európa-bajnok francia válogatott játékos – Blanc korábbi harcostársa – az elnök tanácsadója!

A csoport másik mérkőzésén a Benfica az Anderlechtet fogadja. Kétségkívül ez a „történelmibb” összecsapás: a két csapat 32-32 országos bajnoki címet halmozott föl eddig, és gyakori európai kalandozásaik során vívtak már UEFA-kupa-döntőt is egymással (1983).

Az volt egyébként az egyetlen alkalom, amikor a brüsszeliek nem kaptak ki Lisszabonban a „sasoktól” (egy döntetlen, három vereség) – meg is lett nekik a trófea. Kettejük közül legutóbb a Benfica volt egészen közel egy európai serleghez: a roppant balszerencsés körülmények között elveszített tavaszi El-finálé ma már csak rossz emlék, de adhat némi plusz motivációt Jorge Jesus csapatának.

BAJNOKOK LIGÁJA
C-CSOPORT, 1. FORDULÓ
OLYMPIAKOSZ PIREUSZ (görög)–PARIS SAINT-GERMAIN (francia)
Pireusz,
Jorgosz Karaiszkakisz Stadion. Vezeti: Brych (német). Időpont: 20.45 – élőben az NSO-n.
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
OLYMPIAKOSZ PIREUSZ:
Roberto – Maniatisz, Manolasz, Sziovasz, Bong (Holebasz) – J. Campbell, Machado, Szamarisz, Fuster – Mitroglu, Saviola. Vezetőedző: Míchel
PARIS SAINT-GERMAIN: Sirigu – Van der Wiel, Thiago Silva, Marquinhos, Maxwell – Verratti, Thiago Motta, Matuidi – Lucas, Ibrahimovic, Cavani (E. Lavezzi). Vezetőedző: Laurent Blanc

BENFICA (portugál)–ANDERLECHT (belga)
Lisszabon,
Luz Stadion. Vezeti: Gräfe (német). Időpont: 20.45 – élőben az NSO-n.
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
BENFICA:
Artur – Maxi Pereira, Luisao, E. Garay, Siqueira – Matics, E. Pérez – Ola John, Rodrigo, Lima – Cardozo. Vezetőedző: Jorge Jesus
ANDERLECHT: Proto (Kaminski) – Gillet, Kouyaté, Mbemba (Nuytinck), N'Sakala (Deschacht) – Milivojevics, Kljestan – Bruno, M. Suárez, Acheampong – Mitrovics. Vezetőedző: John van den Brom

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ – KEDDI MÉRKŐZÉSEK
A-CSOPORT

Manchester United (angol)–Bayer Leverkusen (német) 20.45 (Tv: DIGI Sport2)
Real Sociedad (spanyol)–Sahtar Doneck (ukrán) 20.45
B-CSOPORT
Galatasaray (török)–Real Madrid (spanyol) 20.45 (Tv: Sport1)
FC Köbenhavn (dán)–Juventus (olasz) 20.45
C-CSOPORT
Benfica (portugál)–Anderlecht (belga) 20.45
Olympiakosz (görög)–Paris Saint-Germain (francia) 20.45
D-CSOPORT
Bayern München (német)–CSZKA Moszkva (orosz) 20.45 (Tv: DIGI Sport1)
Viktoria Plzen (cseh)–Manchester City (angol) 20.45

A SZERDAI MÉRKŐZÉSEK
E-CSOPORT

FC Schalke 04 (német)–Steaua Bucuresti (román) 20.45 (Tv: DIGI Sport2)
Chelsea (angol)–FC Basel (svájci) 20.45
F-CSOPORT
Olympique Marseille (francia)–Arsenal (angol) 20.45
Napoli (olasz)–Borussia Dortmund (német) 20.45
G-CSOPORT
Austria Wien (osztrák)–FC Porto (portugál) 20.45
Atlético Madrid (spanyol)–Zenit (orosz) 20.45
H-CSOPORT
AC Milan (olasz)–Celtic (skót) 20.45
FC Barcelona (spanyol)–Ajax (holland) 20.45 (Tv: DIGI Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik