BL: Jó képet hagytunk magunkról - Xavi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.23. 07:58
A Barcelona 1–1–es döntetlent ért el a Milan otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. A vendégek kulcsembere, Xavi Hernández szerint jó képet sikerült kialakítani magukról.
„A gól hiányzott” – mondta ki a nagy igazságot a középpályás. Robinho korai vezetése után Lionel Messi egalizált az első félidő közepén. Az idő múlásával aztán hiába szorult be egyre inkább a saját térfelére a Milan, a Barca veszélyes helyzetig sem nagyon jutott, nemhogy újabb gólig. Xavi mindezek ellenére nem elégedetlen.„Mezőnyfölényben voltunk, akadtak helyzeteink, és az első öt percet leszámítva jól is játszottunk. Jó képet sikerült hagyni magunkról. Milánóban mindig is nehéz volt játszani, és annak ellenére elégedettek lehetünk, hogy három pontot akartunk szerezni.”A hétvégi el Clásico előtt Xavi jó felkészülésnek vélte a keddi BL-találkozót.„A bajnokságban veretlenek vagyunk, méghozzá jó játékkal. Kellő intenzitással és jó formával várjuk a meccset.”
Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron triplázhat a Barcelonában  az UEFA Ifjúsági Liga megnyerésével

Légiósok
2 órája

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 13:35

Így folytatják a BL-ben – az elődöntő menetrendje

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 22:55

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 10:37

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:50

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 09:33

Tizenegy év után térhet vissza Milánóba Massimiliano Allegri – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 12:56
Ezek is érdekelhetik